Szabadidő

Újra cigája bárányok születtek Debrecenben, már most virgonckodnak

A kis juhok nagy szeretettel fogadják az állatkerti látogatókat.

Minden tavasz közeledtével a cigája juhok újszülöttekkel örvendeztetik meg a nagyközönséget a Debreceni Állatkertben, ezúttal három egészséges utód is a világra jött a tél vége felé – írja az intézmény Facebook-oldalán. Előbb február 20-án egy kos és egy jerke, majd 22-én egy újabb kos látta meg a napvilágot.

A kicsik virgoncak, sokat játszanak és érdeklődve fogadják a látogatókat.

A Debreceni Állatkert, Növénykert és Vidámpark kiemelt feladatának tekinti az őshonos vagy nagy múlttal rendelkező hazai állatfajok és fajták génállományának megőrzését, így kerültek gondozásukba cigája juhok.

A kis-ázsiai származású állatok a XVIII. század végén került Magyarországra. Jellegzetessége a hosszú, lelógó fül, több színváltozata is létezik, de Magyarországon a fekete fejű és fehér gyapjas a leggyakoribb. Bár a cigája esetében viszonylag ritka az ikerellés, Debrecenben tavaly és idén is két-két egyed született párosával.

(via)

(Kiemelt kép: Facebook)

További cikkek

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top