Szabadidő

Zseniális módszert talált ki a tanár, hogy rászoktassa a gyerekeket a kézmosásra

Ezzel a módszerrel nem fogják elfelejteni a gyerekek a kézmosást.

Az influenza- és a koronavírus-járvány idején nem lehet elégszer felhívni a figyelmet a kézmosás fontosságára, különösen a gyerekek esetében. Shauna Woods, egy Missouri állambeli iskola tanárnője azonban zseniális módszert dolgozott ki, amivel nem elmismásolható többé az alapos kézmosás.

kézmosás fertőtlenítés higiénia instagram

Ezzel a módszerrel nem fogják elfelejteni a gyerekek a kézmosást (Kép forrása: Unsplash)

A gyerekek egész nap kölcsönhatásban vannak egymással az intézményekben, sok mindent megosztanak, beleértve a vírusokat, baktériumokat is. Habár áll rengeteg kézfertőtlenítő a gyerekek rendelkezésére, a tanárnő kitalálta, lepecsételi a gyerekek kezét.

A „Mrs. Woods” feliratú pecsétet már évek óta használja hivatalos dokumentumok hitelesítésére, ám most úgy döntött, hogy rányomja a kezükre a pecsétet minden egyes reggel, és akinek a nap végére eltűnik a pecsétnyom az alapos kézmosás eredményeként, az meglepetést kap.

A tanárnő elmondása szerint a gyerekek tehát minden tanítási nap kezdetén megkapták a pecsétjüket, azóta pedig szokásukká vált a kézmosás. A pecsét egyfajta vizuális emlékeztetőként is működik, ami motiválja őket az alapvető higiéniára.

(via)

Ezért figyeljünk az alapvető kézmosási szabályok betartására:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top