nlc.hu
Szabadidő
A koronavírus még nem tett be az idei nyári fesztiváloknak

A koronavírus még nem tett be az idei nyári fesztiváloknak

Gerendai Károly szerint a vendéglátósoknál vannak vészforgatókönyvek.

Azt írja a Népszava, hogy úgy tudják, a Sziget Zrt. változatlanul szervezi a júniusi Volt, a Balaton Sound és az augusztusi Sziget fesztivált, és megjegyzik, hogy tudomásuk szerint erről magánlevélben több érdeklődőt is tájékoztattak. A nyilvános felületükön sem utal semmi változásra. Facebook-oldalukon néhányan eladásra kínálnak jegyeket, illetve érdeklődnek azok visszaválthatóságáról.

Fotó: Sziget Facebook

Fotó: Sziget Facebook

Szerdán délután a a kormány a koronavírus miatt visszavonásig betiltotta az ötszáz fő feletti szabad téri rendezvényeket is. A Népszava megkereste a Sziget Kft.-t, de a cég erről „egyelőre” nem nyilatkozott. Gerendai Károly viszont azt mondta, hogy „a fesztiválszervezők és a vendéglátósok már most komoly veszteségeket kénytelenek elkönyvelni a koronavírus-pánik miatt”. Gerendai a Sziget alapítója, a Budapest Park, illetve két Michelin-csillagos étterem és a Lupa Strand tulajdonosa. A lapnak arról is beszélt, hogy a piaci szereplők alapvetően vészforgatókönyveket készítenek és arra számítanak, hogy az intézkedések néhány hétig-hónapig maradnak hatályban. Gerendai elmondta, hogy saját vállalkozásai közül a mostani helyzet főképp a Budapest Park április-májusi koncertjeit fenyegeti. Az első puhatolózó tárgyalások már meg is indultak a fellépések esetleges időbeli elcsúsztatásáról. „A döntés a Sziget nagyobb rendezvényeit, így a július eleji Volt és Balaton Sound, valamint az augusztusi Sziget Fesztivált egyelőre nem érinti” – mondta, és hozzátette, bízik abban, hogy a nyáron a meleg vagy más miatt a vírus terjedése visszaszorul. A tervezett programok közül inkább talán a május végi Gourmet és a júniusi a Gyereksziget lehet veszélyeztetettebb.

Elmaradnak: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top