Szabadidő

Szörnyű dolog derült ki a Lego-kockákról

Alaposan át kell gondolni, hogy a gyerekeknek mennyi Legót vásárolunk, és azt is, hogy meddig tároljuk azt, miután felnőtt.

Akár 1300 évig is megőrződnek az óceánban a Lego-kockák – derül ki a Plymouthi Egyetem vezette kutatásból. A vizsgálatok során azt nézték, milyen mértékben koptak el a tengeri környezetben ezek a népszerű gyerekjátékok.

A kutatók arra jutottak, hogy az egyes kockák 100 és 1300 év közötti időszakot élnek túl a vizekben. Az Environmental Pollution című szaklapban bemutatott tanulmány készítői a Délnyugat-Anglia partvidékén partra mosott Lego-kockákra fókuszáltak.

Fotó: Getty Images/SOPA Images

Fotó: Getty Images/SOPA Images

A kutatók szerint ez az eredmény is megerősíti azt az üzenetet, miszerint az embereknek alaposan át kell gondolniuk, hogyan bánnak a mindennap használatos tárgyakkal.

Az elmúlt évtized során cornwalli önkéntesek több ezernyi Lego-kockát és más műanyag szemetet szedtek össze a szokásos parttisztítás során. Korábbi tanulmányok szerint ezeket a kockákat a strandokra látogatók veszítették el, vagy a háztartások hulladékfeldolgozása során kerültek a környezetbe.

A mostani kutatáshoz 50 darab megviselt, akrilnitril-butadién-sztirolból (ABS) készült Lego-kockát gyűjtöttek össze és mostak meg, majd mérték meg a súlyukat és méreteiket az egyetem laboratóriumában.

Minden egyes kocka kémiai jellemzőit röntgenfluoreszcencia-spektrométer segítségével állapították meg. Az eredmények segítettek megerősíteni az egyes darabok életkorát bizonyos, már nem használt elemek jelenléte alapján.

Ezeket az elemeket összehasonlították az 1970-es és 1980-as években megvásárolt és nem használt elemekkel, így a tudósok képesek voltak meghatározni a kopottság mértékét és azt, milyen sokáig bírnák még ezek az elemek a tengeri környezetet.

A Lego egyébként tavaly úgy döntött, hogy visszaveszi a vásárlóktól a megunt kockákat és más elemeket, és újrahasznosítja azokat.

(MTI)

Még több Legóval  kapcsolatos hír az nlc.-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top