A címben feltett kérdésre a rövid válasz az, hogy
mi sem tudjuk.
Hosszabb és részletesebb válasz pedig igazából nincs is.
De mielőtt rátérnénk arra, hogy mi az, amit legalább tudunk, inkább nézzük meg, hogy egyáltalán miről is van szó.
Ha valaki beírja a Google-be Joseph Déjacque, a – saját szubkultúráján belül – közepesen ismert, 19. században élt anarcho-kommunista teoretikus, költő és hivatásos bajkeverő nevét, különös dolgot fog tapasztalni: ugyanis a szélsőbalos botrányhősről szóló külföldi (többségében persze francia és angol nyelvű) cikkek és egyéb írások szinte mindegyike Madách Imre egyik híres fotójával van illusztrálva. Még látványosabb az eredmény, ha a képkeresésre kattintunk:
Joseph Déjacque, azaz Madách Imre a Google képkeresőjében
A lelógó harcsabajszot viselő, kissé riadt tekintetű Madách portréja még Déjacque művei digitális kiadásainak borítóin is ott virít; ezeket például itt és itt lehet megvásárolni az Amazonon.
Madách 1823-ban született, francia alteregója pedig 1821-ben, tehát kortársak voltak, ám ezen kívül túl sok közös pontot nem találunk az életútjaikban. Joseph Déjacque először 1848-ban tűnt fel a színen, a Népek tavaszának forradalmi nyüzsgésében; szocialista agitációért egy időre börtönbe zárták, majd 1851-ben ismét visszakerült a rácsok mögé két, botrányosnak (mármint nem esztétikailag, hanem politikailag botrányosnak) minősített verseskötete, a Lazarénusok és a Mesék és társadalmi versek miatt. Még abban az évben megszökött a börtönből, és Londonba, onnan meg Jersey szigetére menekült, ahol megjelentette az A forradalmi kérdés című anarchista tanulmányát.
Joseph Déjacque művei az Amazonon (forrás: amazon.com)
1855-ben már Amerikában találjuk: New Yorkban munkásokat buzdított az önszerveződésre, New Orleansban pedig megírta a L’Humanisphère (Emberi szféra?) című anarchista utópiát, élete fő művét. 1858-ban, New Yorkba visszatérve egy anarcho-kommunista lapot alapított, a Le Libertaire-t, amelyet egészen 1861-ig, az amerikai polgárháború kitöréséig szerkesztett. Ezt követően hazatért Párizsba, ahol nyomorban halt meg 1864-ben. Állítólag ő használta először (mellesleg saját magára) a libertariánus kifejezést egyik levelében.
Joseph Déjacque a Google-ban, Madách az angol nyelvű Wikipedián
Madách ezzel szemben már korántsem bizonyult ilyen izgágának, és legjobb tudomásunk szerint sem anarchista, sem kommunista nem volt (sőt, ugyebár a Falanszter-szín miatt az Ember tragédiája kevéssé számított kívánatosnak a Rákosi-korszak színházaiban). Bár az igaz, hogy 1852-ben (Déjacque után egy évvel!) ő is vizsgálati fogságba került két évre, mivel Kossuth titkárát, a halálra ítélt Rákóczy Jánost bújtatta. Számos nyelven beszélt (többek közt franciául), azonban Magyarország területét soha nem hagyta el, és Alsósztregovát is csak ritkán. A szabadságharcban – gyönge egészsége miatt – csak szervezési feladatokat vállalt. A zárkózott, komoly, mindig az emberiség és a magyarság sorskérdésein rágódó író életének talán legnagyobb kalandja a rosszul sikerült házassága volt.
1864-ben halt meg – akárcsak Déjacque.
Brazil anarchista mém Madách Imre fejével (forrás: humanaesfera.blogspot.com)
Szóval, fogalmunk sincs, miért társítják az egyik nagy nemzeti írónk portréját egy francia anarchistához. Ahogy azt sem sikerült kiderítenünk, hogy honnan indult ez az egész; még az is lehet, hogy maga Déjacque próbálta egy – akkor még – ismeretlen magyar szerző fotójával misztifikálni saját személyét, bár azért az valószínűbb, hogy nem a 19. században, hanem az internetkorszakban keveredtek össze valahogy a dolgok. Meg persze az is előfordulhat, hogy Madách titkos életet élt vagy volt egy elveszett ikertestvére.
Ígérjük, ha vége a járványnak, elmegyünk Párizsba, és addig ki sem mozdulunk a Francia Nemzeti Könyvtárból, amíg valahogy fényt nem derítünk az igazságra!
Joseph Déjacque-ról egyébként nem találtunk hitelesnek tűnő portrét. Magyar nyelvű idézet is csak egy van tőle (alighanem a L’Humanisphère-ből származik), az viszont meglepően józan és rokonszenves, ráadásul senkit nem fenyegetnek benne bombamerénylettel, úgyhogy be is másoljuk ide:
Vannak emberek, akik forradalmárnak tartják magukat, s csakis a szabadságra esküsznek, és mindazonáltal a diktatúra szükségességét hangoztatják, mintha a diktatúra nem zárná ki a szabadságot és viszont… A diktatúra, legyen bár autokrata vagy demagóg, semmit nem adhat a szabadságnak. Egyedül arra alkalmas, hogy örökössé tegye a fizikai és a szellemi élet rabságát… Aki forradalmárnak nevezi magát és diktatúráról beszél, azt becsapták vagy gazember; ostoba vagy áruló. Ostoba és becsapott, ha a szociális forradalom segítő eszközének tekinti a diktatúrát, mint a múltból a jövőbe vezető utat, mert ez nem jelent mást, mint a hatalom megerősítését a mában. Vagy pedig áruló és gazember, ha úgy tekinti a diktatúrát, mint karrierje építését és az örök képviselő szerepének eljátszását.
Forrás: Kun Miklós: Az anarchizmus bibliája (Valóság)
Ajánlott irodalom: Czáboczky Szabolcs A francia Madách című blogposztja
