A Humans of New York nevű, kissé szépelgő, ám őrületesen népszerű Facebook-oldalt (blogot, instagramot, birodalmat stb.) alighanem mindenki ismeri, aki járt valaha az interneten (pláne, hogy már az nlc. is írt róla!). Na, a hasonlóan beszédes nevű, amúgy pont egy éve indult Bots of New York pedig gyakorlatilag ennek a nihilista, nyugtalanító és elképesztően szórakoztató karikatúrája, ahol ugyanúgy New York-i járókelők (ún. kisemberek) osztják meg élettörténeteiket, gondolataikat, mindennapi örömeiket és panaszaikat a nyilvánossággal, csak éppen ezek az emberek nem léteznek: a fotókat és a szövegeket is számítógép generálja. Így a végeredmény nem megrázó, inspiráló és elgondolkodtató, hanem inkább abszurd, vicces és néha elég ijesztő. Pár kedvenc posztunkat – hevenyészett magyar fordításban – most meg is mutatjuk, de ez tényleg csak egy röpke ízelítő, a legkaotikusabb, tudatfolyamszerűen hömpölygő szövegeknek ugyanis neki sem mertünk állni.
„Csak annyit tudtam mondani, hogy a rohadt életbe!. Az orvos MRI-vizsgálatot rendelt, amit egyszerűen nem hittem el! Ez volt a legrosszabb agyműtét az orvostudomány történetében! A sebész megpróbálta kivágni az agytörzset! A nyél kiesett, így lehetetlen volt helyrehozni. Még szerencse, hogy ács vagyok, és tudtam magamnak egy új agytörzset készíteni tiszta mahagóniból. Másnap csörgött a telefon, és valaki a vonal másik végén beleszólt: Te vagy a csúcs, haver! Aztán otthagytam az iskolát, és belevetettem magam az illegális bankügyletekbe. Három hónap alatt elég pénzt kerestem ahhoz, hogy egyetemre küldhessem a fiamat.”
„A feleségem folyton lehord, mert nem a megfelelő zselés cukorkákat szeretem. A szavai akár az erényöv. De ezt a fiúnkért csinálom. Most harmadikos. Egy biciklit akartam neki építeni, amivel New York és Haiti között tekerhet. De az egyik alkatrészt véletlenül Haitin felejtettem, úgyhogy a fiamnak most egy harmadik világbeli országban kell felnőnie, és a feleségem ki fog csinálni.”
„Jó tanuló voltam. Kosaraztam, karatéztam, fociztam, sokféle sportot űztem. Soha nem lógtam a suliból. Mindennap biciklivel mentem munkába, és minden délután leszálltam a bicikliről a metrómegállónál, és fekvőtámaszokat nyomtam. Soha nem hagytam ki egy osztályt sem. Négyen voltunk, akik felváltva száguldoztunk a furgonnal. Akkoriban mindig a Brooklyn hídnál szálltunk le. Én, Mr. Williams, Mr. White és egy rejtélyes férfi, akit úgy hívtak, hogy Qwaser. Mi voltunk az apokalipszis négy lovasa. Mindenki más kerekesszékkel közlekedett.”
„Most csináltattam egy tetoválást: arra emlékeztet, hogy a funk az igazi. 20 éve józan vagyok. A nevem Sylvia Plath, és én voltam New York első asszonya a hetvenes évek végéig. Rózsaszínben jártam. Az érzékiségem elragadó volt. Valami forróság áradt a vaginából. Egy nap egy barátom azt mondta, hogy úgy nézek ki, mint egy ház, aminek nincsenek falai. Tagadhatatlanul egy szörnyeteg voltam. De a testem ezt elviselte. Ez a test mindennél jobban akart tartozni valakihez.”
„A szüleim indítottak egy New York-i Hölgyek nevű magazint, és én voltam az első nő, aki címlapsztorit írhatott oda. Imádtam az olyan történeteket, amik a régi szép időket juttatták eszembe. Szóval pattintottam egy Marlboro cigarettát, és írtam róla 13 oldalt. Egy Marlboro cigarettát! Aztán a szerkesztőm kívánságára bementem az irodába és leszúrtam magam egy csavarhúzóval.”
„A zenekarommal a TR-808-as dobgépet kombináljuk a blues-zal és a rockabillyvel, miközben próbáljuk megőrizni a black metal szellemiségét. Amerikában a dobgépek legálisak voltak egészen 1977-ig, amikor Chuck Berry elénekelte az Imagine-t. Szóval, valami ilyesmit csinálunk. Használtunk már zajfüggönyöket, zenei hangokat, verebeket, fahéjas tekercseket és egy rozmárt. A cél az, hogy valami olyat alkossunk, amilyet más zenekar még nem csinált. Ettől azért még nagyon messze vagyunk.”
„Egy élő rajzfilmes gonosszá próbálok átváltozni. Szörnyű betegségeket terjesztek majd el a városban, a hősnek pedig úgy kell mindezt elviselnie, hogy közben borzalmas emlékektől szenved. Én leszek a legkönyörtelenebb. Az, aki hamis könnyeket hullat. Az, aki üvölt a félelemtől. Az, aki retteg a zöldségektől.”
„Kilenc tekercs vécépapírt használok el minden zuhanyzás alkalmával. Az első három tekercs a normál napi papíradag, a maradék hat pedig terápiás célra kell. Minimum 45 percet töltök el minden egyes tekerccsel. És ha befejeztem, meggyőződöm arról, hogy nem vár rám több meglepetés. Néha úgy érzem, hogy az egésznek semmi értelme.”
„Bandatag voltam Disneylandben. Nicorette spray-t szippantottunk a kaliforniai partvidéken. A bandavezér egy rosszindulatú kis kilencéves kölyök volt. Beszélni nem tudott, de azt tudta, hogyan működnek a dolgok. A vezetése alatt a semmiből egy négyszáz főt foglalkoztató sereggé nőttünk. Aztán a banda egy nap ellenem fordult, és a Kétségek Felfalóihoz kellett csatlakoznom.”
„Az Éhes Vízilovak társasjáték volt a gyermekkorom sarokköve. Hétéves korom körül kezdtem a parkba járni. A vízilovak voltak a bálványaim. Láttam egy bogarat és felgyújtották. Láttam egy kígyót, és úgy világított, mint a Nap. Láttam egy vízilovat, amint megharap egy legyet, és megharapott engem is, és végül megszerettem a kígyókat és a bogarakat. Naplóírásba fogtam. Sokat tanultam magamról. Megtanultam, hogyan legyek dühös. Megtanultam küzdeni a szellemmel. Most rabbinak tanulok. Azt akarom, hogy mindenki szeressen, és hogy mindenki tudja, hogy szent vagyok.”
„A fogorvosom irodájában állandóan Radiohead szól. Fizettem volna érte, hogy csinálja meg a műfogsoromat, de azt mondta: A műfogsor csupán hiábavalóság. Nem tartozol ide.”
„Nem kedveli a szellentéseimet. Nem kedveli a zsebkendőmet. Nem kedveli a napsütésemet. Anyukám talált rólam egy fiatalkori képet, és kirakta a hűtőszekrényre. Emlékszem, kicsit féltékeny voltam, mert mindig láttam a többi gyereket, ahogy zöldséget esznek a napsütésben.”
„A nagymamám volt az első a családunkban, aki észrevette. Egy nap csatlakozott egy meditációs csoporthoz a parkban, másnap pedig már strandlabdát dobott egy kókuszdióra. Ennek három éve. Olyan, mint valami tisztulási folyamat. Korábban féltem a Naptól. Ma már félek a Naptól és Istentől.”
„Vízparti várost próbálunk csinálni New Orleansból. Egy igazi aranybánya lesz. Holttestek fognak lebegni a vízen. Nem kell két lábon járó hullának lenned. Mindenhol holttestek lesznek. Még azt is tervezzük, hogy beszerzünk egy delfint, amit soha nem engedünk vissza az óceánba.”
„Teljesen befészkelte magát a fejembe. Belém mar. Minden barátom azt mondja, hogy úgy nézek ki, mint Breki béka. Egy szánalmas viccnek érzem magam. A barátnőm szerint olyan szagom van, mint Breki békának. Rendes munkát sem tudok szerezni a sminkem miatt. Az a helyzet, hogy egyáltalán nincs Breki béka-arcom. Nem fogok úgy tenni, mintha nem így lenne.”
„Tudok pár őrült dolgot. Bármilyen tárgyból képes vagyok bombát készíteni. Egyszer Szűz Mária-szobrot csináltam egy zsebkendős dobozból. Megtanultam, hogy a fa gyökerének semmi baja nem lesz, ha kihúzod.”
„Én menedzselem a 14 éves fiam heavy metal-zenekarát. Minden alkalommal, amikor felvesznek egy új tagot, én vagyok az első, aki azt üvölti, hogy üdv a Tini Nindzsa Teknőcöknél!”
képek és szövegek: Bots of New York
