A mai napig is élénken él bennem, mennyire vártam az Esti meséket harmincegynéhány évvel ezelőtt. Szerintem Vilma néni és Károly bácsi tehet arról is, hogy világ életemben két macskám volt, és mindig két teljesen különböző színű, igaz, egyik sem volt Szerénke vagy Lukrécia. És Frakk sem. Nem nehéz tehát kitalálni, hogy melyik régi magyar mese áll a legközelebb a szívemhez – természetesen a Frakk, a macskák réme. Hogy is feledhetném a két minden hájjal megkent cicát, a kajla vizslát, nem is beszélve a póráz végén levitáló Károly bácsiról.
Szintén örök kedvenc a Kockásfülű nyúl. A legendás Pannónia Filmstúdióban készült mese forgatókönyvét Marék Veronika írta, a zenéjét pedig Balázs Árpád szerezte. A hatalmas fülekkel megáldott főhős minden rész elején belekukkant a távcsövébe, és megnézi, éppen hol van szükség a segítségére, majd füleit propellerként aktivizálva a tett helyszínére repül. Küldetése, hogy a konfliktusos helyzeteket megoldja és igazságot tegyen, aztán visszarepül az otthonaként szolgáló kofferbe és nyugovóra tér. Rém egyszerű sztori, nagyon szerethető főhőssel – éppen ez a sikerének titka. Gondoltátok volna, hogy összesen 90 országban bemutatták ezt a mesét? A kockásfülű plüssfigurák népszerűsége pedig mind a mai napig töretlen.
Dargay Attila, Sajdik Ferenc és Csukás István. A magyar mese- és rajzfilmgyártás óriásai, amiben benne volt a kezük, az bizony rendre szép sikereket hozott – így A nagy ho-ho-horgász is. A mese ügyefogyott főhőse és elválaszthatatlan cimborája a Főkukac minden körülmények között képesek megpróbálkozni a pecázással, a legkevésbé sem zavarja hőseinket, hogy a feltételek nem mindig adottak ehhez a remek sporthoz. Megesik például, hogy nincs a közelben semmiféle élővíz, ráadásul tél is van. Ilyen apróságok azonban a horgászt nem akadályozhatják meg semmiben. Ha máshol nem, hát a szomszéd akváriumában néz zsákmány után. A rajzfilmsorozat mindössze két évadot ért meg, de ez is elég volt ahhoz, hogy a régi magyar mesék legkedveltebbjei közé írja be magát.
“Egyujjas, kifordított bundakesztyű, szobafestő pemzli, vagy papucs orrán pamutbojt.” Elég ennyit mondani, és rögtön tudja mindenki, aki a nyolcvanas években volt gyerek, hogy itt bizony Pom-pomról, az alakváltó szőrmókról lesz szó, aki Picúr legjobb barátjaként funkcionál Magyarország egyik kedvenc meséjében. Picúrral és Pom-Pommal mindig történik valami, és az aktuális történés kapcsán Pom-Pomnak mindig eszébe jut egy-egy sztori – például Gombóc Artúrról, a csokifüggő röpkételen madárról, a Bátor Tintanyúlról vagy éppen a Madárvédő Golyókapkodóról. A Pom-Pomot is Dargay Attila rendezte és Sajdik Ferenc rajzolta, szereplői pedig mind a mai napig őrzik népszerűségüket. Érthetetlen, hogyhogy nem árasztották még el a világot a cuki plüss Pom-Pom figurák.
És ha régi magyar mesékről van szó, akkor egy gondolat erejéig emlékezzünk meg Mekk Elekről, a kétbalkezes ezermesterről is. Hősünk egy kecske, aki nagy sumák: rendre ezermesternek adja ki magát, miközben nem ért semmihez, de annál lelkesebben próbálja bizonygatni az ellenkezőjét – nem sok sikerrel. Így aztán állandóan kalamajkába keveredik, és az epizódok végén általában fut, mint a nyúl, nehogy ellássa a baját az, akit éppen rászedett. Több évtized távlatából furcsának tűnik – mert valahogy ezeket a mesesorozatokat olyan végtelennek éltük meg -, hogy a Mekk Eleknek mindössze 13 epizódja van, és ráadásul az utolsó részben azt is bebizonyítja kecskénk, hogy létezik egy mesterség, amihez bizony tényleg ért, ez pedig a szabóság. Nekünk pedig épp ideje újranéznünk pár részt, hogy felelevenítsük a magyar mesetörténelem legszerethetőbb kontárjának kalandjait.
