Szabadidő

Olaszország nem lesz olcsóbb idén nyáron, viszont kevesebbet kell sorban állnod a látványosságoknál

Olaszország megnyitotta határait az európai turisták előtt, de azok egyelőre csak óvatosan élnek a lehetőséggel. Aki az árak csökkenésében bízott, csalódni fog, viszont aki merész, az idén turistahordák nélkül nyaralhat a legkedveltebb látványosságoknál.

Egy átlagos napon a Vatikáni Múzeumban húszezer látogató fordul meg, ami a turistaszezon csúcsnapjain akár harmincezerre is felkúszhat. Manapság ez a szám mindössze napi egy-két ezerre tehető. Pár hónappal ezelőtt általában több száz méteres, kígyózó sor állt a múzeum előtt, ám, ha valaki mostanában szánja rá magát arra, hogy körbenézzen ott, alig néhány méteres sort kell csak kiállnia. Hasonló a helyzet az ország másik népszerű turistacélpontjánál, a firenzei Uffizi Képtárnál is, ami a koronavírus-járvány kitörése előtt egy átlagos hétköznapon tízezer látogatót fogadott. Az újranyitás első napjaiban a napi látogatók száma ezer körül mozgott, a csúcsot pedig az első vasárnap jelentette, amikor 2100-an váltottak jegyet azért, hogy a képtár csodáiban gyönyörködjenek.

A legnépszerűbb olasz turistalátványosságoknál egyszer csak megjelentek a helybéliek, akik az óriási turistatömeg miatt évek óta nem fordultak meg ott. Velencében a Szent Márk tér környékét például magára valamit is adó velencei évek óta nem veszi célba, ám most a turisták távollétében újra visszaszerezték az irányítást a tér fölött a velencei polgárok – ami idén nyáron jó eséllyel így is maradhat: Olaszországban elsősorban a belföldi turizmustól várják, hogy beindulhasson a nyári szezon, és ezért az olaszok hajlandók is tenni. A felmérések szerint tízből kilenc olasz azt tervezi, hogy idén belföldön tölti a nyaralását, ami annak is köszönhető, hogy a kormány pénzzel támogatja az olaszok olaszországi nyaralását, pont 500 euróval családonként. A turistalátványosságok készülnek is rájuk: több múzeum meghosszabbította a hétköznapi nyitvatartási idejét, hogy a helyiek akár munkaidő után is beugorhassanak nézelődni.

Németek mentenék az olasz nyarat

Az olaszok lokálpatriotizmusára szükség is lesz, ugyanis hiába nyitotta meg a határait Olaszország júniusban az európaiak előtt, sok európai ország nem érezte rögtön úgy, hogy jó ötlet lenne, ha a polgáraik elözönlenék az országot. Ezért is köszönte meg Luigi Di Maio külügyminiszter Németországnak, hogy június közepétől engedik, hogy az állampolgáraik korlátozások nélkül utazhassanak az olaszokhoz. Ez rendkívül fontos lépés, ugyanis az amerikai és az ázsiai turisták mellett a németek azok, akik a legjelentősebb számban vakációznak Olaszországban, és az előbbi kettőre az idei szezonban aligha lehet számítani.

Bár Magyarországon péntektől már nem kötelező kéthetes karanténba mennie azoknak, akik például Horvátországba mennének vakációzni, ugyanez az enyhítés még nem vonatkozik Olaszországra, és egyelőre senki nem tudja, mikor fogják a karanténkorlátozást feloldani. Az Európai Unió mindenesetre azt szeretné, ha június végétől már nyitott határok és karanténkötelezettségek nélkül utazhatnánk a kontinensen, de mivel a szabályokat az egyes országok maguk hozzák, ez közel sem biztos, hogy bekövetkezik. Ennek köszönhetően még rengeteg a kérdőjel arra vonatkozóan, hogyan tudunk magyarként az olaszoknál vakációzni idén nyáron.

Egy bresciai fagyizó a járvány után

Sorra nyitnak ki a boltok, vendéglők, fagyizók és a strandok Sirmioneban, Brescia megyében (Fotó: Profimedia)

Árcsökkenésre ne számítsunk

A magyar utazási irodák a fenti korlátozások miatt rendkívül óvatosan szerveznek csoportos olaszországi kirándulásokat, és a kereslet is többnyire az autós utasok szálláskeresésére korlátozódik – mesélte megkeresésünkre a Studio Italia utazási iroda. A hotelszobák pedig nem lettek olcsóbbak – ezt kérdésünkre az OTP Travelnél is megerősítették – , ami több okra vezethető vissza.

  • Egyrészt hiába nyitotta meg a határait Olaszország, a legtöbb szálloda, főképp a nagy személyzeti igényű nagyobb hotelek többnyire még zárva tartanak, és a kisebb választék is stabilizálja az árakat,
  • másrészt a szállásadók költségei is növekednek járványhelyzetben. Többet kell költeni takarításra, fertőtlenítésre, a kihelyezett kézfertőtlenítőkre, továbbá jelentős munkaigény-növekedéssel bír a svédasztalos étkeztetés felfüggesztése is: ha a vendégek igényeit egyenként kell kiszolgálni, jóval több pincérre lehet szükség.
Kinyitnak a vendéglők Bresciában, a járvány után

Sorra nyitnak ki a boltok, vendéglők, fagyizók és a strandok Sirmioneban, Brescia megyében (Fotó: Profimedia)

A Studio Italia szerint tehát a hotelekben nem, maximum az apartmanokban találkozhatunk valamivel mérsékeltebb árakkal, de jelentős kedvezményekre nem érdemes számítani. Azért van néhány érezhető könnyebbítés: a járványhelyzetre való tekintettel a visszamondásra vonatkozó szabályok sok szállásnál lettek rugalmasabbak, valamint meghosszabbították az előszezoni foglalás hosszát is: sok helyen most olyan áron foglalhatunk szállást, mintha ezt márciusban tettük volna. Az olasz szállodások a belföldi turistáknak, valamint az európai turisták első hullámának köszönhetően a szezon első felében nagyjából 30 százalékos foglalásarányra számítanak, ami a szezon második felére jó esetben 50 százalékosra is felkúszhat. Sokakat nemcsak a vírustól vagy a karanténszabályok változásától való félelem tart vissza az utazástól, hanem az is, hogy a járványhelyzet miatt csökkentek a szórakozási lehetőségek is: zárva lesznek például a vidámparkok és az éjszakai szórakozóhelyek. Az előbbi a családokat érinti kellemetlenül, az utóbbi pedig a bulizni vágyó fiatalokat.

Csak a szállodák harmada nyitott ki

Az olaszországi szállodák szövetségének felmérése szerint az ország hoteljeinek alig 40 százaléka nyitott meg júniusban az olasz határok megnyitása után. Ez a szám a hónap végéig ugyan emelkedni fog, ugyanakkor a szállodatulajdonosok 20 százaléka gondolja úgy, hogy augusztusig biztosan várni fog a nyitással. Akadnak régiók, ahol a nyitott hotelek aránya a fentinél sokkal rosszabb: a turisták nagy része a tengerpartot és a hegyvidéket részesíti most előnyben, így a nagyvárosok szállodái azok, amik igazán nagy bajban vannak. Nápoly környékén a szállodák alig tíz százaléka várja nyitva a turistákat, és azok, akik kinyitottak, kénytelenek azzal szembesülni, hogy a foglalások száma erősen közelít a nullához. Ez hatalmas sokkot jelent a gazdaságnak, ugyanis az ország GDP-jének 13 százaléka érkezik a turizmusból, és az állások 15 százaléka származik a szektorból.

Újra nyit a pisai ferde torony, a járvány után

A koronavírus-járvány miatti bezárás után újranyíló pisai ferde toronynál várakoznak bebocsájtásra látogatók (Fotó: MTI/EPA/ANSA/Fabio Muzzi)

Vannak, akik azért nem nyitnak ki, mert kevés a foglalásuk, mások pedig tartanak a folyton változó szabályrendszertől, valamint attól, hogy nem tudnak biztonságos körülményeket biztosítani a vendégeiknek. Zárva tart a legtöbb olyan hotel is, aminek vendégköre elsősorban a távol-keleti és az amerikai turisták közül került ki. Gondot jelenthet az is, ha egy szálloda vendégei között koronavírus-fertőzöttet találnak, mert vagy a szálloda hagyja majd, hogy a vendég náluk maradjon karanténban két hétig – viszont akkor a többi vendégtől szabadul -, vagy a fertőzött vendég megy egy kormány által kijelölt helyre karanténozni, márpedig ezen utóbbi opciónak több a realitása, ami szintén több külföldi turistát visszatarthat.

Ahol a turizmus még regisztrációhoz kötött

Bár Olaszország területére június 3-tól szabadon utazhatunk be, egyes tartományok külön regisztrációhoz kötik a turisták beutazását. Aki Szardíniába, Pugliába vagy Basilicataba tart, annak regisztrálnia kell a helyi hatóságoknál, ami nem egyenlő azzal, amikor a hotel recepciójánál bemutatjuk a személyi igazolványunkat. Ezek leginkább arra szolgálnak, hogy megadjuk az ott tartózkodásunk helyét, valamint nyilatkozzunk arról, hogy úgy lépünk be a tartományba, hogy nincsenek tüneteink. A szardíniai regisztrációt itt, a pugliait itt, a basilicatait pedig itt tudod kitölteni.

Mivel utazzunk?

Ahogy telik az idő, úgy választhatunk egyre több közlekedési opcióból. A Ryanair Olaszországba június második felétől kezd repülni, júliusban pedig már hét olasz úti cél közül választhatunk náluk, és a WizzAirnél is foglalhatunk már repülőjegyeket sok olasz városba már júniustól. A busz- és vonatközlekedés is megindult Olaszország felé, bár utóbbinál csak – jellemzően bécsi – átszállással tudjuk megoldani a közlekedést, előbbinél pedig a társaságoknál a szokottnál kisebb járatválaszték áll rendelkezésre. Olaszország – főképp az északi része – persze autóval is könnyedén elérhető, és ez az utazási forma jár most a legkevesebb kötöttséggel. Arra azért készüljünk fel, hogy bármilyen közlekedési eszközt is választunk, az autón kívül mindenütt szükséges lesz a maszkviselésre. Az autóban azonban csak akkor nem szükséges maszkot viselnünk, ha velünk egy háztartásban élőkkel utazunk együtt: ha nem, sajnos az autóban is kötelező a maszkhasználat. Azon pedig ne lepődjünk meg, ha a pályaudvarokon, reptereken, kikötőkben testhőmérséklet-mérésbe botlunk.

A változó szabályok

Egy idei olasz nyaralás várhatóan legkellemetlenebb része az lehet, hogy a szabályok folyton változnak, és bárhová is indulunk, érdemes előre körbenézni, hogy ott milyen szabályoknak kell majd megfelelnünk. Több híres látnivalóba, sőt néhány étterembe is csak előzetes regisztráció után juthatunk be, így ha csak előtte elsétálva jut eszünkbe beugrani, az most nem fog menni. A múzeumokban kötelező a maszkviselés, és szinte bármilyen helyzetben előfordulhat, hogy megmérik a testhőmérsékletünket. Minden turistalátványosságnál szigorú szabályokat hoztak arra vonatkozóan is, hogy egyszerre maximum hány embert engedhetnek be, tehát könnyen lehet, hogy biztonsági okokból nem csodálhatunk meg egy múzeumot/templomot vagy kastélyt, amire amúgy nagyon kíváncsiak lettünk volna.

A tengerparton is marad a biztonságos távolságtartás

Sardinia egyik strandján próbálják tartani a biztonságos távolságot a strandolók (Fotó: Emanuele Perrone/Getty Images)

A szociális távolságtartás szabályai jelen lesznek az éttermekben, sőt még a strandokon is, ahol a napozóágyakat rendre úgy helyezik el, hogy tartsuk egymástól a távolságot, de ha mégis túl közel merészkednénk másokhoz, ne csodálkozzunk, ha ránk szólnak. Minden zárt, nyilvános helyen kötelező a maszkviselés, és a testhőmérséklet-mérés olyan gyakorivá vált, hogy akár egy étteremben is kérhetik tőlünk belépéskor, és ha a társaság bármelyik tagjának is eléri a testhőmérséklete a 37,5 fokot, megtagadhatják tőlünk a belépést. Ha már bent vagyunk, készüljünk fel arra is, hogy a dolgunk/fogyasztásunk végeztével kitessékelnek majd minket: mivel a távolságtartási szabályok miatt egy étterembe/bárba kevesebb asztal fér be, a fogyasztásával végző vendég kerülhet olyan helyzetbe, hogy elküldik amiatt, mert már csak foglalja a helyet. Egyes élelmiszerboltok pedig kötelezővé teszik, hogy kesztyűben vásároljunk. A sok kényelmetlenségért azonban remélhetőleg kárpótolnak minket a pompás olasz tájak, templomok, múzeumok és festői tengerpartok, meg persze a híresen jó olasz konyha, ami a karantén alatt sem romlott el.

Olaszország látványosságai az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése