Ha 2020 júliusában rákeresünk a Dubai hashtagre az Instagramon, közel 100 millió képtalálot dob ki a rendszer. Hogy legyen némi összehasonlítás: Los Angelesre 67, Budapestre pedig 13,5 milliót, tehát arányaiban nézve jól áll a magyar főváros, de jelen írásban nem a Városligetet vetjük fényképészeti górcső alá, hanem az Arab-öböl partján fekvő Dubajt.
Az Egyesült Arab Emírségek tagállamának hosszú évek óta nagyrészt a turizmus adja a fő bevételi forrását, az attrakciókat tekintve pedig folyamatosan mernek világrengetőt álmodni, idén például többévnyi építkezés után végre átadják majd a Bluewaters Islanden található Ain Dubait, ami a világ legnagyobb óriáskereke lesz a maga 250 méteres magasságával. A kerékről minden látható: a Burdzs al-Arab, a Pálma-sziget és a Burdzs Kalifa is. Az Ain Dubai környéke nettó szórakoztatónegyed: szállodák, boltok, éttermek, és persze lakóparkok veszik körül.
A turizmusnak keddtől újra szabad utat engedő Dubaj pontosan tudja, hogy az Instagram, és a rajta ügyködő tengernyi utazó blogger rengeteg turistát vonzhat az országba, ezért ők maguk is összeszedték, hogy melyek azok a látványosságok, melyek a közösségi fotómegosztón a legjobban mutathatnak. Egy-egy kép erejéig megmutatjuk őket mi is.
Kezdjük azonnal a Burdzs Kalifával, ami a maga 828 méteres magasságával a világ legmagasabb felhőkarcolója.
Maradjunk közel a felhőkarcolóhoz, sőt egyelőre ne is vegyük ki a képből. Közvetlen a felhőkarcoló alatt/mellett található a világ egyik legnagyobb szökőkútja, a Dubai Fountain, ami félóránként “ad” önálló showműsort.
Kicsit odébb megyünk, egyenesen a 2018-ban átadott Dubai Frame-hez (Dubaj Keret), mely egy képzeletbeli ablak a város közepén. A tetején kilátóval.
A városból most a tengerpart felé haladunk, először nézzük meg a Burdzs Al-Arab hotelt.
Ha már impozáns épületekről van szó, akkor az Atlantis the Palm sem maradhat ki.
Közel esik ide a Kite Beach.
Strand + naplemente = Sunset Beach.
Térjünk vissza a városba, egyenesen az Al Seef negyed varázslatos sikátorai közé.
Vagy onnan sétatávolságra az Al Fahidibe, a város történelmi negyedébe.
És, íme az Alserkal Avenue. Kulturális negyed, kortárs művészek kiállítótere.
Na és mit fotóz még az utazóblogger? Természetesen ételeket, például a népszerű Raju Omletben, Dubaj egyik legjobb indiai street foodosában.
Vagy ugyanez már közelebb a fine dininghoz a Bombay Bungalowban.
Esetleg ott van még a Farzi Café, de az már nettó fine dining.
Hagyjuk el a felhőkarcolókat és a városi légkört, irány az Al Qudra tavak.
Vagy a sivatag dzsipekkel. Rengeteg túra van, a város sziluettje pedig még 50 kilométerről is látszik.
A sivatagban még snowboardozni is lehet.
A fenséges Hattában megalhatsz éjszakára.
És végül, ha már nagyon meleged van, irány a Ski Dubai, a sivatag egyetlen fedett sípályája a Mall of the Emirates falain belül.
Ha nem síelsz, nézd meg a pingvineket.
Zárásként pedig íme, a város sziluettje: