Illat a mélyből: egy elveszett parfüm felfedezésének izgalmas története

A Bermuda-háromszög nem nagyon igényel bemutatást, aki a kilencvenes években nem hallott a titokzatos területről, ahol tucatjával tűnnek el a hajók és a repülők, az alighanem egy szatyorban töltötte a XX. század utolsó évtizedét. A különös eseteknek persze tökéletesen racionális magyarázata is van, a Bermuda-sziget környékén ugyanis hírhedten veszélyes a hajózás, de nem az elsüllyedt Atlantisz vagy a földönkívüliek, hanem a zátonyok miatt. A víz alatti képződmények rengeteg hajót süllyesztettek el, a sziget körül ma is több mint 300 roncsot tartanak nyilván, ezek közül némelyikben értékes vagy jellegzetes tárgyak is találhatóak. A szigeten külön „roncsgondnokot” neveztek ki, akinek a feladata a hullámsírban lévő hajók nyilvántartása és állapotuk rendszeres ellenőrzése.

Történetünk épp egy ilyen roncsgondnokkal kezdődik: Philippe Max Rouja, az ügyeletes roncsgondnok még 2011-ben indult el a bermudai partvonal feltérképezte, korábban ismeretlen roncsok után kutatva. Munkáját siker koronázta, felfigyelt ugyanis egy hajóroncs orrára, amely részben kilógott a vízből és amelyet korábban még nem látott. A roncs egy komolyabb vihart követően mozdulhatott el és került a vízfelszín közelébe.

Kiderült, hogy az amerikai polgárháború idejéből származó Mary Celestia nevű hajóról van szó, amelyet a Konföderáció flottája blokádtörőnek használt és amely 1864-ben süllyedt el, útban Észak-Karolina felé. A felfedezést követően egy hétig csak a felszínről vizsgálgatták a roncsot, majd egy csapat régész és történész búvárruhát húzott és alámerült, közelebbről is szemügyre venni a Mary Celestiát. A hajóban több használati tárgyat is találtak, köztük cipőket, borosüvegeket és két kis parfümös fiolát is. Ez utóbbiak egy csomagban voltak, ezért a történészek arra következtettek, hogy valószínűleg ajándékba szánták valakinek.

A kis üvegek sértetlenek voltak, sőt, az egyikben még egy apró légbuborék is meg tudott maradni, csupán a fiolák felületén találtak ásványi lerakódásokat, ez azonban a szűk másfél, a tenger fenekén töltött évszázadnyi időt figyelembe véve szinte lényegtelennek számított.

A parfümös üvegcsékbe a Piesse and Lubin London feliratot vésték, Rouja pedig az egyik helyi parfüméria vezetőjéhez, Isabelle Ramsay-Brackstone-hoz fordult segítségért, aki egyből tudta, hogy különleges ritkasággal van dolga.

„A XIX. században London a világ parfümiparának központja volt, a Piesse and Lubin pedig az egyik jónevű parfümkereskedés volt a Bond Streeten” – mondta a szakértő. „Így kijelenthető, hogy ezekben az üvegcsékben olyan parfüm van, amelyet akár Viktória királynő is használhatott.”

Ramsay-Brackstone-t nem hagyta nyugodni a csodás találat, mivel pedig üzletében saját maga is kever illatokat, azon kezdett gondolkodni, hogy képes lenne-e újra megalkotni a 150 éves illatot. Ehhez először egy sor engedélyt kellett beszereznie, a bermudai törvények szerint ugyanis az óceánból kiemelt tárgyak a kormány tulajdonát képezik és mint ilyen, a Bermuda Underwater Exploration Institute gyűjteményébe kerülnek. A parfümőrnek azonban sikerült engedélyt szereznie, hogy a különleges projekt idejére magánál tartsa az üvegcséket, sőt, még mintát is vehetett belőle.

Ezen a ponton már komolyabb tudományos apparátusra volt szükség, Ramsay-Brackstone ezért NewJersey-be utazott, ahol kollégája, Jean Claud Delville a Drom Fragrances nevű multinacionális cégnél dolgozott parfümőrként. Itt már rendelkezésre állt az a gázkromatográfiás szerkezet, amelynek segítségével lehetségessé vált az elveszett parfüm képletének visszafejtése.

Az orrukkal is nyomoztak

Az első lépés az volt, hogy az üvegcsékről óvatosan eltávolították a másfél évszázad alatt lerakódott ásványi anyagokat, majd felnyitották őket, hogy a két szakember végre saját orrával is megvizsgálhassa az illatszert. Az első fiolából azonban a rothadás szaga köszönt rájuk, mint kiderült, sajnos a tengervíz valahogyan beszivárgott az üvegcsébe, tönkretéve a tartalmát. A másik fiola azonban teljesen érintetlen maradt, így Ramsay-Brackstone-ék végül megérezhették az ominózus illatot, amelyben elmondásuk szerint a narancs, a bergamot, a grapefruit illetve mellett különféle virágok és a szantálfa jegyei is visszaköszöntek. Emellett a parfümőrök által „állatias jegyeknek” nevezett illat is keveredett a növényi jegyekkel. Ez utóbbiért valószínűleg a cibetmacskák mirigyeiből kinyert váladékot vagy ámbrát használtak. Érdekesség, hogy a XIX. században még nem különböztettek meg külön női és férfi illatokat, a 150 éves illatszerben mindkét irány jellegzetességei felismerhetőek voltak.

A kíméletlen laboratóriumi terminológiával érzékszervi vizsgálatnak nevezett szagolgatást követően a parfümből vett mintát behelyezték a gázkromatográfba, hogy megismerjék molekuláris szerkezetét, hogy kiderüljön, milyen savak, szénhidrátok és más vegyületek elegye adja ki a jellegzetes illatot. Ez persze távolról sem olyan egyszerű, hiszen a gázkromatográf nem ad pontos receptet, csupán azt mutatja meg, milyen anyagok vannak jelen a keverékben.

A vegyészeti munka után a parfümőröknek történésszé kellett változnia és elmerülni a Piesse and Lubin társalapítója, Septimus Piesse által készített évkönyvekben, amelyek a vállalat termékfejlesztési történetét is tartalmazták. Piesse végzettségét tekintve vegyész volt, aki több könyvet is írt a különféle illatok létrehozásáról, sajnos viszont rengeteg írása elveszett. Ramsay-Brackstone és Delville annyit tudott Piesse munkásságáról, hogy az általa létrehozott Bouquet Opoponax nevű parfüm rendkívül népszerű volt a XIX. században. Bár ennek a receptjét sem ismerték, a két parfümőr arra jutott, hogy a hajóroncsban talált üvegcsében ennek az illatnak valamilyen variánsa, vagy inkább az elődje lehetett.

Innentől ismét a két szakember érzékeny orra került a főszerepbe, miután elhatározták, hogy az eddigi ismereteiket felhasználva addig fogják szagolgatni a mintát, amíg valamilyen értékelhető eredménytnem kapnak. A hosszas folyamat végén abban egyeztek meg, hogy a parfüm összetevőiből leginkább a narancsvirág, a rózsa, a szantálfa és a vanília a legmarkánsabbak.

„A gázkromatográfra és az orromra volt szükség” – tette hozzá Delville, aki azt is elárulta, hogy a céljuk az eredeti illat reprodukálása volt. „Nem valamilyen modernizált változatot akartunk kikeverni, hanem az eredeti illathoz akartunk hűek maradni.”

„Ezen a területen nagyon nehéz tökéletes precizitással reprodukálni valamit” – árulta el az Atlas Obscurának Christina Agapakis, a Ginkgo Bioworks nevű biotech cég kreatív igazgatója, aki korábban kipusztult virágok illatának reprodukciójával is foglalkozott. „Különösen, amikor természetes, növényi és állati alapanyagokból megalkotott régi parfümökről van szó. Még akkor is, ha gázkromatográffal elemezzük, egy ilyen parfümben több száz molekula lehet, amely ugyan csak rendkívül alacsony koncentrációban szerepel a keverékben, mégis óriási hatása van az illatra. Ezért a gázkromatográf eredményei alapján rendkívül nehéz egy-egy illat reprodukálása.”

A helyzetet tovább bonyolította, hogy a parfümben jelen lévő állati eredetű alapanyagok helyett modern alternatívákat kellett keresni, mert ezeket ma már nem kifejezetten etikus dolog felhasználni.

„Az ámbra az ámbráscetek beleiben képződő váladék, amelyet az állatok ugyanúgy kiöklendeznek, mint a macskák a szőrcsomókat” – magyarázta Ramsay-Brackstone. „Ez a viaszos anyag aztán a víz felszínén lebeg, mielőtt kimosódna a partokra, vagyis meg lehetne találni a természetben is, anélkül, hogy az állatokat bántani kellene, ez azonban valószínűleg nem lenne alkalmas a céljaink eléréséhez. Régen mindenben ezt használták, de 2020-ban ez már szóba sem kerülhet.”

Egy picike csalással végül szintetikus molekulákat használtak ámbra helyett, mivel ezeket ma már biztonságos és megbízható módon elő lehet állítani laborban is.

„Rátaláltam az exalton nevű szintetikus pézsmára, amely „összefogja” a parfüm illatához szükséges hatóanyagokat” – magyarázta Delville.

Emellett azonban még egy akadályt is le kellett küzdeni: a XIX. századi parfümökben ugyanis még olyan oldószereket használtak, amelyek bőrirritáló hatásúak voltak, igaz, ez akkortájt keveseket érdekelt, mert a XIX. században az emberek még nem a bőrükön viselték a parfümöt, hanem a köpenyükre, sáljukra csepegtették, hogy a korabeli utcák szagától védjék magukat.

Miután erre a kérdésre is megtalálták a választ, kezdődhetett a valódi munka. Eddig ugyanis csak a hozzávalók összevadászása volt a cél, most azonban, hogy már a kezükben volt az összes építőkocka, azt is ki kellett találni, azokat hogyan kell összeilleszteni a kívánt végeredmény elérése érdekében. Delville és Ramsay-Brackstone hónapokon át próbálkozott különböző arányú elegyekkel. Összesen 110 különféle változatban keverték össze a hozzávalókat, ami azért is emberfeletti munka, mert egy-egy keveréket heteken keresztül kellett pihentetni, hogy az egyes alapanyagok megfelelően összeérjenek.

Ráadásul, ezután sem volt még vége a nyomozásnak: a szaglásunkat ugyanis rengeteg tényező befolyásolja. A tengervíz, a só, a homok, de még a tengerszint feletti magasság is hatással van rá, hogy milyennek érzünk egy-egy szagot vagy illatot. A két parfümőr ezért visszarepült Bermudára, hogy ott fejezhessék be a kutatást.

„Az utolsó simításokat mindig ott kell elvégezni, ahol a parfümöt először bemutatják” – osztotta meg a titkot Delville. „Miután Bermudára értünk, ismét teszteltük a lehetséges jelölt illatokat és megállapítottuk, hogy több narancsvirág és több szantálfa kell még bele.”

A végső változatnak a Mary Celestia nevet adták, az elsüllyedt hajó után. Ramsay-Brackstone megjegyezte, hogy ezzel nem a rabszolgatartó déliek seregeit munícióval ellátó blokádtörő előtt akartak tisztelegni. A szakember azonban továbbra is hisz benne, hogy a fiolákat eredetileg ajándéknak szánták és szerinte az elnevezés erre a rég elmúlt kapcsolatra emlékeztet.

„A parfüm 150 évvel ezelőtt is egy intim ajándéknak számított két ember között, akinek heves érzelmei voltak egymás iránt” – tette hozzá.

A Mary Celestiából végül egy limitált széria került az illatszerboltok polcaira: pontosan 1854 üveg készült a parfümből, amely a hajó elsüllyedésének évszámát rögzítette. Ramsay-Brackstone pedig a bevétel egy részét jótékony célra ajánlotta fel, a bermudai Professional Association of Diving Instructors (PADI) nevű szervezetet támogatja, amely fiatal helyieknek tanítja meg a biztonságos búvárkodás alapjait.

„Ez a parfüm 150 évet várt rá, hogy használják” – mondta büszkén. „Nagyon izgatottak vagyunk, hogy mit szólnak majd hozzá a vásárlók.”

A nem mindennapi projekt előtt Christina Agapakis is tisztelgett. A szakember szerint ugyanis gyakori, hogy egy gázkromatográfos elemzéssel visszafejtett és összeállított parfüm illata „lapos” lesz, érezni, hogy valami hiányzik belőle. Ez azonban nem mondható el a Mary Celestiáról, amely egy izgalmas, „sokszínű” illat, amelyet a fogyasztók is lelkesen fogadtak.

„Egy jó parfüm olyan, mint egy jó bor, ahogy öregszik, az illata egyre gazdagabbá válik, egyre többet mutat meg a „személyiségéből”” – mondta Delville. „Piesse 150 évvel ezelőtt valami varázslatosat hozott létre, amit ma mi élvezhetünk.”

Egyetlen rossz hírünk van annak, aki szeretné kipróbálni a Mary Celestia illatát: erre kizárólag Bermudán, Ramsay-Brackstone üzletében, a Lili Bermudában van lehetősége. Igaz, a parfümből online is lehet rendelni, egy üveg 130 dollárba, azaz bő 40 ezer forintba kerül, de aki megelégszik a repülőre is felvihető, kisméretű változattal, már 35 dollárért azaz csaknem 11 ezer forintért hozzájuthat az elveszett parfümhöz.

További cikkeink a divat és a szépségápolás történelmével kapcsolatban:

• Fekete fogak és kitépett hajak – szépségtrendek a múltból
• Levideózták, hogyan készül a leghíresebb parfümösüveg
• Ettől rózsás a rózsavíz