nlc.hu
Szabadidő

Börtönlevelezés a TikTok-on

“Van egy levelezőpartnerem, aki halálsoron van” – egy fiatal magyar lány, aki amerikai rabokkal levelezik

Főként a Z-generáció népszerű videómegosztó közösségi felületén, a TikTok-on akadtunk egy népszerű vloggerre, aki azzal mutat példát a tiniknek és a huszonéveseknek, hogy amerikai börtönökben ülő rabokkal levelezik. Mindezt pedig önkéntesen, a jó ügy érdekében teszi. Rengeteg "miért" és "hogyan" fogalmazódott meg bennünk a börtönlevelező projekttel kapcsolatban, Ayse Csenge Gülec pedig mindenre kérdésünkre őszintén válaszolt nekünk. Interjú.

Nem kis visszhangot váltott legújabb projekted a TikTokon, ami meglehetősen szokatlan misszió, pláne egy fiatal magyar lány életében. Mi adta az ihletet, hogy amerikai rabokkal kezdj levelezni?

Már fél évvel ezelőtt is láttam TikTokon, nem magyar felhasználóktól, hogy mesélnek a börtönbe került amerikai levelezőtársaikról, és arról, hogy miért leveleznek velük. Egyből szimpatikus lett a kezdeményezés, elsőre viszont lebeszéltem róla magam, gondolván, mit akarok én innen a világ másik feléről, úgysem fognak válaszolni. Majd egy hónapja váratlanul megint elkezdtek szembe jönni ezek a típusú tartalmak TikTokon, köztük egy lány videói, aki például megmutatta, ahogy a levelezőtársa elénekli a börtönből a dalt, amit neki írt. Az egész tele volt kedvességgel, pozitív energiával, ezért eldöntöttem, most már én is belevágok a börtönlevelezésbe.

Valószínűleg a karantén miatt kaphatott újabb lendületet a börtönlevelezés. Jól értem, hogy fogvatartottakkal kapcsolatba lépni egy kisebb trenddé nőtte ki magát a TikTok Z-generációs felhasználó közt?

Szerintem is a karantén, és a vele járó rengeteg plusz szabadidő lehet az oka, hogy ennyire felpörgött a dolog. Sajnos nagyon sokaknál láttam azt is, hogy felelőtlenül, csak poénból írogatnak elítélteknek, utána pedig mintha csak egy társkereső oldal lenne, azt mutogatják a TikTok videóikban, hogy kik a leghelyesebb srácok a levelezőpartnereik közül. Ez azért is furcsa számomra, mert eleve nem ezzel a céllal készült az oldal, másrészt ez azért sem játék, mert a raboknak nem egyszer az önkéntesekkel levelezés az egyetlen kapcsolatuk a külvilággal, mi vagyunk az egyetlen kommunikációs lehetőségük. Így ha már egyszer belevágtál, komolyan kell venned és ki kell tartanod, mert a rabok onnantól számítanak rád.

Van egy levelezőpartnerem, aki halálsoron van

Ayse Csenge Gülec (Forrás: magánarchívum, a képen szereplő engedélyével)

Ezek szerint létezik egy weboldal, ahová fel vannak töltve az amerikai rabok profiljai, és amelyen keresztül levelezőpartnert lehet választani. Az elrettentő példáktól függetlenül, ha jól használjuk, a rendszer pontosan hogyan működik?

A WriteAPrisoner.com-on keresztül bárki, feltéve, ha elmúlt 18 éves, kapcsolatba léphet a rabokkal. A fogvatartottak a profiljukon általában nagyon sok mindent megosztanak magukról, kezdve a születési dátumuktól a horoszkópjukon át egészen odáig, hogy szeretnének-e az Egyesült Államok határain túl levelezni. A bemutatkozásokat nézegetve kevés olyat találtam köztük, aki kifejezetten párt keresett volna. Legfeljebb azok, akiknek már csak pár hónapjuk volt a szabadulásig. Az oldalon a rabok alapvetően barátokra vágynak. Többféleképpen lehet keresni a weblapon. Például szűrhetsz amerikai államra, városra, adott korosztályra, vallásra, származásra, stb. Illetve létezik egy olyan opció is, hogy a rendszer azokat a rabokat mutassa neked, akik jelenleg senkitől sem kapnak levelet. Én ezt állítottam be, majd addig lapozgattam, míg egyszer csak az egyik elítélt szimpatikus lett.

És mitől lesz szimpatikus egy elítélt?

Az első, akinek írtam, leginkább a bemutatkozó szövege alapján, amiben leírta, hogy számára is fontos a spiritualitás. Utána hozzá tudod adni a profilodhoz a fegyencet, majd a száma alapján kikeresheted az állami nyilvántartásból, hogy mit követett el. Levelet lehet postai úton is küldeni, de létezik egy JPay nevű alkalmazás, az ő netes kommunikációs platformjuk. Ezen keresztül ellenőriznek minden be-és kimenő kommunikációt, ami lehet e-mail, vagy videó is. Itt lehet ún. bélyegeket vásárolni 15, 30 és 60 darabos csomagban. A 15-ös csomag például 4 és fél dollárba kerül: nem egy nagy összeg, egy doboz cigaretta ára. Ha nagyobb csomagot vesz az ember, egy levél darabja, ami legfeljebb egy A4-es oldal lehet, 50-60 forint.

Milyen bűnelkövetőnek nem írnál soha?

Több embernek is írtam az elején, most két elítélttel kommunikálok szinte naponta, illetve van egy harmadik is, akihez lassabban jutnak el az üzenetek, mert van egy levelezőpartnerem, aki halálsoron van. Természetesen az is szempont, hogy az illetőt pontosan miért ítélték el, én viszont többek között azért is levelezek velük, mert hiszem, ha igazán akarja, az ember képes a változásra. Egyedül a nők és a gyerekek elleni erőszakot nem veszi be a gyomrom: ezeket a bűncselekményeket semmilyen szempontból nem tudom elfogadni.

Van egy levelezőpartnerem, aki halálsoron van

Forrás: WriteAPrisoner.com

A levéltitok szent, viszont nagy vonalakban nagyon érdekel, hogy legelsőre mit ír az ember egy amerikai börtönben ülő elítéltnek?

Amikor először írtam, bemutatkoztam, elmeséltem neki, hogyan találtam rá a weboldalon, illetve tisztáztam, hogy miért vettem föl vele a kapcsolatot, mik a szándékaim, hogy később nehogy félreértés legyen köztünk, és bárki sérüljön. Az első e-mailben nem szoktam kapásból rákérdezni, hogy mit követett el: inkább azt szoktam írni, szívesen meghallgatom, ha szeretne a múltjáról mesélni. Majd csatoltam magamról egy teljesen átlagos profilképet is, hogy lássa, kinek ír vissza. Az első válasz nagyjából egy nap múlva meg is érkezett. Azóta a rabokkal beszélgetünk a hétköznapi dolgoktól, ahogy elmerülünk a lelki mélységekben is. Például az egyikükkel legutóbb arról beszélgettünk, hogy legszívesebben mit változtatna meg magában. A másik fiú például múltkor küldött egy videót, hogy mit főzött a börtönben. Sokszor megkérdezik, hogy milyen napom volt, és mindig kérik, hogy küldjek képeket, ha épp vagyok valahol. Most például strandoltam a Balatonon, így megmutattam nekik a Balatont.

Mit lehet tudni a levelezőpartnereidről? Miért kerültek börtönbe?

Az egyikük egy nagyon aranyos 29 éves fekete fiú, aki betörést követett el 17 évesen: azóta börtönben ül, ám jó magaviselet miatt valószínűleg egy év múlva szabadon engedik. Róla kerestem cikkeket, de nem találtam, amiből arra következtetek, hogy nem lehetett akkora horderejű a bűncselekmény, amit elkövetett. A másiknak már valamivel bonyolultabb a helyzete, miután egy arab srácról van szó, aki kiskorában került Amerikába, és szintén betörésért és nem szándékos emberölésért csukták le. Róla viszont már találtam cikkeket: ezekből kiderült, hogy egy érzelmileg instabil, PTS­D-vel is küzdő valakiről van szó, aki gyerekként az a felfoghatatlan traumát szenvedte el, hogy a szeme láttára lőtték le a testvérét Bagdadban. Az Egyesült Államokban később rossz közegbe került, nagyon fiatalon egy banda tagja lett. A két fiút azt is összeköti, hogy mindketten csonka családban nőttek fel, az egyikük édesanyja 15 éves volt, amikor megszületett, az apjáról pedig nem tud semmit. Mindezt azért is mondtam el, hogy milyen összetett a háttere annak, hogy kiből és miért lesz bűnelkövető. A levelezés a rabokkal ezt is sikerült megérteni.

@chelsiekatherine

Good thing he’ll be too old to know what tik tok is when he gets out 🙊😂 ##writeaprisoner ##prisonerpenpal ##criminal ##oops ##truestory ##follow ##fyp

♬ Criminal - Britney Spears

Említetted, hogy az egyik levelezőtársad halálsoron van. Vele hogyan és miért vetted föl a kapcsolatot?

Ő is emberölésért ül börtönben. Rá is úgy találtam, hogy kifejezetten azok közt keresgéltem, akik jelenleg senkitől sem kapnak üzenetet. Miközben mélységesen elítélem, amit elkövetett, a halálbüntetéssel egyáltalán nem értek egyet. Összefacsarodik a szívem, amikor belegondolok, hogy bármit is követett el, ott ül ez az ember, aki soha nem fog szabadulni, és még azt sem tudja, hogy mikor fog meghalni. Elmondása alapján teljesen el van vágva a külvilágtól, egész nap egyedül ül a cellájában, csak a folyosóra lát ki, hetente legfeljebb háromszor engedik ki zuhanyozni, kétszer pedig részt vehet a rehabilitációs konzultáción.

A témáról való árnyaltabb gondolkodáson túl még mit ad neked a levelezés a rabokkal?

Van olyan, aki kimondottan edukációs céllal keres beszélgető partnereket, más hamarosan szabadul, ezért a visszailleszkedéshez kér segítséget. Szerintem az egész kezdeményezés egy remek lehetőség számukra. Nekem azt adja, hogy egyébként is egy humanitárius beállítottságú ember vagyok, aki szeret segíteni, másokat meghallgatni. Alapvetően viszonylag nehezen nyílok meg és elég távolságtartó szoktam lenni idegenekkel. Viszont amióta csinálom, nem régóta, mégis sokkal nyitottabb és elfogadóbb lettem. Bár nem ismerjük egymást és ott vagyunk a világ másik felén, mégis valami kölcsönösen pozitív dolgok tudunk hozzátenni egymás életéhez. Én a magam részéről szívesen folytatom a beszélgetést a két fiúval, amíg egy év múlva ki nem engedik őket.

Úgy vettem észre a tiktokos kommentek alapján, hogy a börtönlevelezéssel sok, főleg veled korabeli fiatalnak mutatsz példát. Tudsz olyanról, aki téged követve már bele is vágott?

Alapvetően pozitívak a visszajelzések. Sokan írnak nekem, hogy őket is érdekli a dolog, kérik a tanácsomat, hogy ők is belevághassanak. Az várhatóan kihozta a negatív reakciókat az emberekből, amikor a halálsoron lévő levelezőpartneremről meséltem egy videóban. Ezt valahol megértem, mert elég megosztó a téma. A TikTokon sokan félreértették, hogy én nem olyan értelemben sajnálom a rabokat, hogy börtönben ülnek. Igenis hiszek abban, hogy vállalja a felelősséget, a következményeit annak, ha bűncselekményt követett el.

Jellemzően milyen visszajelzéseket kapsz a börtönben ülő levelezőtársaidtól? Gondolom, nagyon hálásak neked, hogy időt szánsz rájuk, hogy törődj velük.

Igen, minden egyes alkalommal elmondják, hogy mennyire örülnek neki, hogy kapcsolatban vagyunk, sokkal vidámabbak tőlem a napjaik, és alig várják a következő videót, levelet, stb. Azért is nagyon jó érzés, hogy lényegében már egy ilyen kis aprósággal fel tudom őket dobni, mert mindez kompenzálja a sok korábbi emberi csalódásomat, amikor úgy éreztem, kihasználnak, és nem becsülnek meg. A rabok, főleg a két srác, akivel levelezek, bebizonyították nekem, nem kell megváltanom a világot ahhoz, hogy bebizonyítsam valakinek, hogy én is érek valamit.

Milyen szabályok vonatkoznak arra, hogy mi kerülhet az üzenetekbe? Volt már olyan leveled vagy videód, ami fönnakadt a rendszeren?

Egyfelől tiltott minden meztelenséget és szexualitást ábrázoló tartalom, ahogy természetesen illegális dolgokról sem szabad írni, ezeket a videókban szerepeltetni. Nekem eddig egyetlen olyan videóm volt, amit nem engedtek át, azzal az indokkal, hogy a trikó, amit viseltem, túl sok szabad bőrfelületet mutatott. A döntéssel nem feltétlenül értettem egyet, azóta viszont jobban odafigyelek, hogy jobban takarjam a mellkasomat. Az viszont simán átment, amikor az arab sráccal, persze elvonatkoztatva, teljesen kulturáltan beszélgettünk a szexualitásról.

Nők és a börtönök világa, itt találod korábbi riportjainkat a témában: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top