Szabadidő

Végre lehet kicsit fesztiválozni: EFOTT-himnusz premier az nlc-n

Idén a legtöbb nyári fesztivál elmarad, de az EFOTT nem. A fesztiválhimnusz premierje az nlc-n.

Bár az idei fesztiválszezon nem indul éppen zökkenőmentesen, hiszen több rendezvényt is le kellett mondani a koronavírus miatt, az EFOTT azon szerencsések közé tartozik, akiknek sikerült átszervezniük az eseményt egy későbbi időpontra.

Augusztus 26-30. között megtartják a fesztivált a Velencei-tó északi partján olyan fellépőkkel, mint például Flo Rida, a Five, Majka & Curtis, Király Viktor vagy Metzker Viktória. Az EFOTT közleménye szerint a fesztiválhoz „elengedhetetlen egy ütős track”, ami nem csak felidézi az emberben a nyári estéket, de löketet is ad egy újabb táncos éjszakához – a Régi nyár pedig tökéletesen hozza ezt.

A dal elkészítésében az énekesnő Kollányi Zsuzsi, az ország egyik legnagyobb DJ-producere, Lotfi Begi és a „feldolgozások nagymestere”, DR BRS működött közre. „A Venus egykori, kirobbanó sikerű száma 2020-as verziójában egy lüktető tempójú, fejből kitörölhetetlen felvétel lett, amit hónapokig, sőt, évekig dúdol majd újra együtt mindenki” – ígéri a közlemény. A klip készítéséről azt írják, az alkotók nem bízták a véletlenre, teljes körűen bevették a Velencei-tavat, ahol kilátóra másztak, hajóra szálltak, vonatoztak, és a jelenetekbe még egy kabrió is begurul.

EFOTT, DR BRS és Lotfi Begi

DR BRS és Lotfi Begi az EFOTT-himnusz klipforgatásán (forrás: EFOTT)

Nyári fesztiválok: mi lesz, mi nem lesz?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top