Szabadidő

Véres látványosság volt XVI. Lajos kivégzése

Így látták a kortárs művészek, kismesterek és karikaturisták a lefejezett vagy épp a lefejezés előtt álló francia uralkodót; a többségük persze valószínűleg nem vett részt magán a kivégzésen, hanem inkább csak elképzelte.

Bár XVI. Lajos, azaz Capet polgártárs – hát hogy is fogalmazzunk – talán nem mindig értette pontosan, hogy mi is történik körülötte, az biztos, hogy 1793. január 21-én, a vérpadon állva igazi nagy uralkodóhoz méltó rövid szónoklattal búcsúzott egykori alattvalóitól, mielőtt a guillotine lecsapta volna a fejét. 

Uraim, ártatlan vagyok mindabban, amivel vádolnak. Azt kívánom, hogy kiontott vérem szilárdítsa meg a franciák jólétét.

Kár, hogy utolsó szavait állítólag szinte teljesen elnyomta a mennydörgő dobpergés.

A francia király nyilvános kivégzése természetesen komoly hullámokat vetett egész Európában, hisz ilyesmi – ha nem is volt teljesen példa nélküli – azért nem fordult elő minden nap. A nagy eseményről pedig ennek megfelelően számos kortárs ábrázolás készült, amelyekről rendszerint csak úgy sütött az alkotók (vagy a megrendelők, esetleg a célközönség) ilyen vagy olyan politikai elfogultsága. Itt van például ez a metszet, amelyet alig pár nappal a lefejezés után készített a londoni  William Denton: a felirat szerint épp „elszabadul a pokol”, és hogy tényleg ne legyenek kétségeink, még a levegőben szálldosó, dobokkal és trombitákkal felszerelkezett ördögök vagy démonok is a francia forradalom emblematikus slágerét, a Ça ira-t játsszák.

Véres látványosság volt XVI. Lajos kivégzéseIsaac Cruikshank angol karikaturista szintén nem finomkodik: az ő művén egyenesen maga Lajos Fülöp, Orléans hercege tapos XVI. Lajos nyakán, és lóbálja fölötte a bárdot, miközben Mária Antónia királyné kegyelemért könyörög. Ugyan az ábrázolás történelmileg nem egészen hiteles, a szimbolikája halálpontos: ugyanis Lajos Fülöp (közkeletű becenevén: Egyenlőség Fülöp) sokáig a francia forradalom nagy támogatója volt, XVI. Lajos perében pedig a király kivégzésére szavazott. Ironikus, hogy kevesebb mint egy év múlva őt is lefejezték a jakobinusok.

Véres látványosság volt XVI. Lajos kivégzéseNémely művészek inkább klasszikus vértanúpózokban örökítették meg Lajost, noha kavicsszerűen gömbölyű arcával és bodorított parókájával igen kevéssé emlékeztetett a régi keresztény mártírokra:

Véres látványosság volt XVI. Lajos kivégzéseVéres látványosság volt XVI. Lajos kivégzéseA francia forradalommal rokonszenvező alkotók képei persze jóval erőszakosabbak és brutálisabbak; mint például ez a csodás darab, amelyen a király puffadt, vértől csöpögő feje a parókájánál fogva himbálózik a semmiben, a felirat pedig arról tájékoztat, hogy ez „Egy figyelmeztetés minden koronás szélhámosnak” , illetve a rend kedvéért oda van még biggyesztve egy sor is a Marseilles-ből (ami magyar fordításban az öntözze hát rút vérük a határt).

Véres látványosság volt XVI. Lajos kivégzése

Viszonylag ritkán emlegetett érdekesség, hogy XVI. Lajos – kinek kedvenc időtöltése kivételesen nem a vadászat vagy a nők után rohangálás volt, hanem a barkácsolás – állítólag maga is tevékenyen részt vett a modern guillotine, azaz a nyaktiló kidolgozásában:  bizonyos források szerint ő javasolta a sokkal praktikusabb (és sokkal emberségesebb) ferde penge használatát. A király lefejezése egyébként mindenfajta technikai malőr nélkül zajlott, hála istennek.

“Elvesztettem egy fejet – Én meg kaptam egyet” – szellemeskedett az alábbi mű ismeretlen készítője:

Véres látványosság volt XVI. Lajos kivégzése

Ha pedig valaki szeretne még korabeli képeket nézegetni a lefejezett vagy épp a lefejezés előtt álló uralkodóról, az kattintson a galériára. 

Megnézem
Összes kép (19)

További francia királyok és királynék:

 

képek forrása: Wikipedia

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top