Szabadidő

Több mint másfél millióan nézték meg a férfi videóját, aki két órán keresztül nem csinált semmit

Úgy tűnik nem kell nagy attrakció ahhoz, hogy a YouTube-on elképesztően sok nézőt szerezz, elég csak bő két órán át unottan bámulni magad elé.

Az ötlet az indonéz youtuber, Muhammad Didit fejéből pattant ki, aki feltöltött magáról egy több mint kétórás videót, amiben ül a szobájában, és nem csinál semmit azon kívül, hogy kissé unottan bámul maga elé. A videó óriásit ment a közösségi média indonéz oldalán, és mára már több mint 1,6 millió nézőt szedett össze, mémek sokaságát inspirálva – írta meg az odditycentral.

Muhammad Didit sikerét azóta többen is próbálják lemásolni, de úgy tűnik, hogy az ő unott tekintete kellett ehhez az attrakcióhoz, mert a többiek népszerűsége a nyomába sem érhet. Az igazi nagymenők most azon dolgoznak, hogy megdöntsék Didit „rekordját”, és három, négy, öt vagy esetleg ennél is több órán át ne csináljanak semmit a kamera előtt. Muhammad Diditnek az ötlet onnan jött, hogy a követői közül többen kérték, hogy végre egy pozitív, jó dolgot üzenő videót töltsön fel magáról. Ez lett belőle. Biztosan nem bánta meg, azóta ugyanis sorra adja az interjúkat a nem mindennapi teljesítmény kapcsán. Ezekből tudhattuk meg, hogy a videót este tizenegy és éjjel egy óra között rögzítette, és úgy készült fel rá, hogy előtte evett és elment wc-re. Eredetileg csak 5-10 percnyi édes semmittevést tervezett, de aztán annyira methodban nyomta, hogy több mint két órás lett a végeredmény. A többi pedig már történelem.

Vannak más izgalmas influenszerek is, róluk is beszámolunk az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top