Minden budapesti lakosnak érdemes figyelnie a postaládáját, mert a Fővárosi Önkormányzat tízezer meghívót küldött ki Budapest első klímaügyi közösségi gyűlésére. Aki végül el is megy, 40 ezer forintot kap – írja a Napi.hu.
A Belügyminisztérium által vezetett lakcímnyilvántartásból véletlenszerűen kiválasztott tízezer budapesti lakos kap levelet a Fővárosi Önkormányzattól. Ezután jelezhetjük részvételi szándékunkat az erre létrehozott internetes felületen. Miután a jelentkezés lezárult, a jelentkezők közül véletlenszerűen kiválasztanak ötven embert, akik részt fognak venni a közösségi gyűlésen.
A véletlenszerű kiválasztást reprezentatív módon végzik, hogy a közösségi gyűlés kor, nem, iskolai végzettség és lakóhely szerint is leképezze a tizennyolc éven felüli budapesti lakosságot. A jelentkezőket telefonon és/vagy e-mailen értesítik a szervezők arról, hogy bekerültek a gyűlés résztvevői közé.
A jelentkezők regisztrációját és az ehhez kapcsolódó személyes adatait a Fővárosi Önkormányzat kezeli. A gyűlést a DemNet Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány részvételével és koordinációjával bonyolítja le a Fővárosi Önkormányzat. A közösségi gyűlésen való részvételért cserébe a DemNet 40 ezer forintot folyósít a résztvevőknek, a Fővárosi Önkormányzat pedig az étkezést és frissítő italokat biztosít a gyűlés napjain.
A közösségi gyűlés egy külföldön már számos esetben kipróbált (például a brit kormány, szintén klímaügyben tartott közösségi gyűlést idén), bevált, egyszerű, és hatékony módja annak, hogy a társadalomban jelenlévő különböző vélemények és célok egy helyen találkozzanak egymással, és abból a kollektív intelligenciából, amit egy ilyen gyűlés létrehoz, egy jobb döntés születhessen, mint csupán szakértői álláspontok alapján.
Nemrég derült ki, hogy az európai fővárosok közül Budapesten mérték a második legnagyobb felmelegedést az elmúlt 50 évben, mindössze Riga átlaghőmérséklete nőtt nagyobb mértékben. Már csak ezért is érdemes elmenni.