nlc.hu
Szabadidő

Selena Gomez öt legjobb filmje

Tudtad, hogy ezekben a filmekben is szerepelt Selena Gomez?

Selena Gomez kifejezetten sokoldalú előadó: egyszerre énekes és színésznő, bár kétségtelen, hogy az előbbiben nagyobb sikereket ért el, de azért több jó filmben is szerepelt már.

Az 1992-es születésű Selena Gomez abszolút sikeres zenei karriert futott már be, de a színészetet sem hanyagolja mellette, sőt, még arra is volt ideje az utóbbi évtizedben, hogy Justin Bieberrel szenvedjen. Most azonban nem a magánéletén akarunk csámcsogni, hanem mutatunk öt olyan filmet, amit abszolút érdemes megnézni, és amiben – a gyerekszínészetet rég maga mögött hagyva – Selena Gomez is remekül szerepel.

A Rainy Day in New York – Egy esős nap New Yorkban (2019)

Selena Gomez remek filmekben is szerepelt

Selena Gomez az Egy esős nap New Yorkban című filben (Kép: IMDb)

Woody Allen 2019-es romantikus komédiájában, az Egy esős nap New Yorkban című filmben tűnik fel Selena Gomez Shannon szerepében, aki nem egyértelműen pozitív szereplő, de azért mi szeretjük benne, főleg, mert a főszereplő fiú érzelmeit alaposan felkavarja. A film egy főiskolás szerelmespárról szól, akik egy New York-i romantikus hétvégén élnek át furcsa kalandokat. Bár sokan támadták Selenát – a saját anyja is megpróbálta róla lebeszélni -, amiért elvállalta ezt a szerepet és Woody Allennel dolgozott a rendező zaklatási botránya után, ám Selena nem hallgatott senkire, és a karrierjére koncentrált inkább.

The Dead Don’t Die – A holtak nem halnak meg (2019)

Nézz velünk Selena Gomez filmeket

Selena Gomez A holtak nem halnak meg című filmben (Kép: IMDb)

A holtak nem halnak meg című filmben Zoe szerepében láthatjuk Selenát, akiről a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon úgy nyilatkoztak a kritikusok, hogy ez a film Selena Gomez nagy áttörése, amiben kislányból már felnőtté vált. A svéd-amerikai horror-vígjátéktól pedig amúgy nem várnánk sokat, hiszen a története szerint a holtak feltámadnak és megeszik az élőket, ezért harcolnak velük egy kisvárosban – tehát semmi nagy újdonság nincs benne -, mégis hatásos és remek film kerekedik belőle. Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy a szereplők között olyan sztárok is vannak, mint Bill Murray, Adam Driver, Steve Buscemi, Iggy Pop, Tom Waits, Rosie Perez, Danny Glover vagy a magyar Bálint Eszter.

Bad Neighbors 2: Sorority Rising – Rossz szomszédság 2 (2016)

Selena Gomez egyre jobb filmekben szerepel

Selena Gomez a Rossz szomszédság 2 című filmben (Kép: IMDb)

A főiskolás lány, Madison szerepében Selena Gomez, aki tökéletes hozza a főiskolai, csajos hangulatot a filmvásznon a Rossz szomszédság 2 című filmben. Seth Rogen és Zac Efron parádés vígjátékában a féktelen bulizás és a szomszédokkal való harc áll a főszerepben, meg persze a kissé idióta humor, ahogy azt megszokhattuk. Az első pillanatban ártatlannak tűnő főiskolás Selenáról és csajbandájáról hamar kiderül, hogy nagy lázadók és nem is olyan egyszerű ellenük megnyerni a háborút.

The Big Short – A nagy dobás (2016)

Bár csupán kevés szerepe van A nagy dobás című Oscar-díjas filmben, de legalább saját magát alakítja benne, és rendkívül fontosak a mondatai. A film után cikkek sora dicsőítette a saját kozmetikai márkával is rendelkező Selenát azért, ahogy két percben, érthetően elmagyarázta a gazdaság működését egy Blackjack asztal mellett. A filmet mindenképp érdemes megnézni, ha másért nem, Brad Pitt és Ryan Gosling zseniális alakítása miatt mindenképp. A Golden Globe-gála utáni partin azt is bevallotta Selena az újságíróknak, hogy kicsit belezúgott a Gosling-Pitt párosba, dehát ez csak természetes, a fél világ így van ezzel.

Rudderless – Sodródva (2014)

Selena Gomez remek filmjei

Selena Gomez a Sodródva című filmben (Kép: IMDb)

Mennyire kislányos volt még a Sodródva című filmben Selena Gomez, aki Kate szerepében mutatta meg, milyen egy igazán harcos lány. A kritikusok annyira nem voltak oda a filmért, vontatottnak, lassúnak nevezték, de a megható drámában Selena azért remekül helytállt. Az pedig külön jutalom, hogy Laurence Fishburne is szerepel a filmben, már csak ezért is érdemes megnézni.

Még több film!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top