nlc.hu
Szabadidő

Bejegyezték a Van Másik Kft.-t, alakul az új Index

Alakul a távozó indexesek új lapja, bejegyezték a Van Másik Kft.-t

Vélhetően a távozó indexesek új híroldalának üzemeltetője lesz a Van Másik Kft., amelyet a napokban jegyeztek be.
Az Index szerkesztősége, miután 80 munkatárs beadta a felmondását

Miután felállt az Index szerkesztőségének vezetése, és több mint 80 munkatárs távozott a hírportáltól, az a központi kérdés, mi lesz az újságírókkal, lesz-e másik, új Index.

A Távozó indexesek Facebook-oldalon már közzétették, hogy lesz másik, most pedig az Mfor.hu talált egy újabb bizonyítékot arra, hogy tényleg alakulóban van az új hírsite.

A cégnyilvántartás szerint július 31-én létrehozták a Van Másik Kft.-t, amelynek alapítója Kárpáti Márton, aki a legutolsó idők az Index.hu munkatársa volt. Vagyis úgy néz ki, dolgoznak az új portál létrehozásán, vélhetően az új cég lesz az oldal üzemeltetője. Ezt támasztja alá, hogy a kft. fő tevékenysége világháló-portál szolgáltatás lesz.

Érdekesség, hogy a cég nevével nem tudnak internetes oldalt indítani, a Vanmasik.hu domain ugyanis 2018 óta foglalt. Az eddigi munkaadójuk, az Index.hu Informatikai Zrt. a webcím használója.

(Kiemelt kép: Facebook/Távozó Indexesek)

Kapcsolódó cikk:

Elbocsátották az Index főszerkesztőjét

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése