Ha valamit megtanulhattunk a koronavírus-járvány első hónapjaiban, akkor az leginkább az, hogy a Covid-19 egészen kiválóan terjed az olyan zárt, turistákkal tömött helyeken, mint egy óceánjáró, melynek utasai ráadásul kikötőről kikötőre terjeszthetik tovább a fertőzést, míg végül az utazás végén mindenki szépen hazaviheti azt. A Diamond Princess tragédiája ugyan egy elég nagy és látványos felkiáltójel volt, de úgy tűnik nem tanultunk belőle. Olaszországból ugyanis nagy csinnadrattával futott ki Genova kikötőjéből az MSC Grandiosa óceánjáró 2500 – többségükben olasz – utassal a fedélzetén egy hétnapos vakációra – írta meg a 444.
A hajó a terv szerint csak Civitavecchiában, Nápolyban, Palermóban és Málta fővárosában, Vallettában köt majd ki, és ugyan a 2500 utassal csak a befogadóképessége 70 százalékával fut, azért így is van miért aggódni, ugyanis a világjárvány még egyáltalán nem ért véget. Szerencsére akadnak azért biztonsági óvintézkedések: svédasztal helyett minden utast az asztalnál szolgálnak majd ki, az utasok lázát rendszeresen mérik, a poggyászukat pedig már a felszállás előtt lefertőtlenítették. Minden utas teszten esett át a fedélzetre lépés előtt, a személyzet tagjai pedig izolációba vonultak, mielőtt felvették a munkát, és többször is tesztelték őket. Olaszországban a sok utast csábító óceánjáró hajók évi 14 és fél milliárd eurós bevételt termelnek, amiről a pénzügyi gondok enyhítése miatt nehezen mond le az olasz kormány. Az óceánjárók nemzetközi szövetsége a Johns Hopkins University adataira hivatkozva azt közölte, június 11-éig összesen 3047 ember fertőződött meg 48 különböző hajón, közülük 73-an haltak meg.