nlc.hu
Szabadidő

Vakáción a Mézga család: ma is így nyaralunk

Vakáción a Mézga család: megrázó dokumentumfilm a nyaralási szokásainkról

40 éve mutatták be a Mézga család harmadik sorozatát, a Vakáción a Mézga családot. Azóta sem készült pontosabb feldolgozása annak, hogyan viselkednek a magyarok nyaralás közben, pláne külföldön.

A Vakáción a Mézga család az egyik legmélyebb, legbölcsebb mozgókép a magyar néplélekről, ha van olyan (amúgy nincs). Szoktuk néha mondogatni, hogy mi, magyarok mint nemzet ilyenek vagy olyanok vagyunk – panaszkodósak, élelmesek, kicsinyesek, tehetségesek stb. –, de az összes ilyen meghatározás helyett inkább csak odaadnám a Mézga családot, és különösen annak harmadik szériáját, ha külföldi ismerőseim megkérnének, mutassam be nekik magunkat.

Az első, legklasszikusabb Mézga-sorozat is végtelenül bölcs, természetesen. A magyar kisember, aki mindig többre, jobbra, nagyobbra vágyik, de folyton pórul jár – róluk, azaz rólunk szól az MZ/X-es sorozat, amelyben Mézgáék új meg új jövőbeli találmányokat kapnak ajándékba, mégsem tudják ügyesen használni azokat. Az egyetlen, aki tud élni az MZ/X-szel kötött ismeretséggel, Mézga Aladár, aki felfújható gumiűrhajót kér jövőbeli rokonától, és azzal indul bolygóközi kalandokra a második sorozatban, a Mézga Aladár különös kalandjaiban.

Az első két széria is korlátlanul újranézhető, megunhatatlan szórakozás. Az utóbbi években viszont egyre inkább a harmadik szériát kezdtem el igazán nagyra tartani, az tűnik a legkomplexebb és a karakterek szempontjából is a legárnyaltabb sorozatnak.

Egyedül ez áll folytatásos, egymásra épülő epizódokból: amíg az Üzenet a jövőből és a Mézga Aladár különös kalandjai önálló részekből épül fel, és csak egy-egy cselekményszál húzódik át több epizódon keresztül, addig a Vakáción a Mézga család egyetlen sztorit mesél el, Mézgáék Föld körüli utazását, amelyre Paula egykori udvarlója, Hufnágel Pisti meghívására indulnak el. Lássuk, mi derül ki itt Mézgáékról!

Vakáción a Mézga család

Vakáción a Mézga család (forrás: MTV)

Levelet küldött a jó Hufnágel Steve

A Vakáción a Mézga család első epizódját már 1978-ban elkészítették, de csak 1980 nyarán, negyven évvel ezelőtt vetítették le az évad 13 epizódját a Magyar Televízióban. A nézők akkor már régóta nem találkozhattak Mézgáékkal, mert a Mézga Aladár különös kalandjait még 1973-ban tűzték képernyőre (a betegeskedő Tomanek Nándort emiatt váltotta Bárdy György Máris szomszéd hangjaként, Aladárt pedig a szórakoztatóiparba ekkor belépő Geszti Péter szólaltatta meg).

Az alaphelyzet szerint tehát Mézgáék Ausztráliába indulnak Hufnágel meghívására, aki már csak Steve-ként írja alá a leveleit. A meghívó tanúsága szerint az idegenbe szakadt Hufnágel milliomos lett, és most szeretné újra látni egykori szerelmét, Paulát, kedves családjával együtt. Sőt, öt repülőjegyet küld – egyet a bébiszitternek –, Mézgáék pedig Máris szomszédnak adják a lehetőséget, akinek amúgy is egy csomó pénzzel tartoznak. A repülőjegy tehát megvan, és szállás is várja őket, de ahhoz, hogy megfelelően fel tudjanak ruházkodni az útra, pénzre van szükségük. Így végül mindent bútort eladnak Ökörcsíny utcai lakásukból.

Ez az első telitalálatos ötlet a sorozat forgatókönyvírójától, a más műveivel (Szamárfül, Doktor Bubó) is múlhatatlan érdemeket szerző Romhányi Józseftől. Az ugyanis kifejezetten kispolgári nagyzolás, hogy Mézgáék golfütőket meg drága estélyi ruhákat vesznek maguknak az utazáshoz, gondolván, hogy hirtelen ők lettek milliomosok, nem pedig a jótevőjük. Poggyászukat aztán rögtön az első állomáson, Sidney-ben ott is kell hagyniuk.

Vakáción a Mézga család

Vakáción a Mézga család (forrás: MTV)

Hufnágel ugyanis nem a jótevőjük, az egész utazást azért találta ki, hogy alaposan átverje Mézgáékat – de ennél többet nem árulnék el, hátha van valaki, aki éppen most nézné meg először a sorozatot. A lényeg az, hogy Mézgáék végül nem fogják Ausztráliában süttetni a hasukat: csakhamar a Déli-sarkon kötnek ki, majd egy lakatlan szigetre, Dél-Amerikába, az Egyesült Államokba, Afrikába és a Francia Riviérára is elvetődnek, tehát tényleg bejárják az egész világot. Általában nem első osztályon.

Majd meglátjuk, ki veri agyon a másikat

Az okos Aladárt leszámítva Mézgáék viselkedése eleve a naivitás és a sima hülyeség között mozog, otthon is, pláne külföldön. A leginkább az nehezíti meg az életüket – és mihamarabbi hazatérésüket –, hogy semmilyen idegen nyelven nem beszélnek. Ez már rögtön a Ausztráliába tartó repülőúton súlyos dollárjaikba kerül.

Állandó tolmácsuk Máris szomszéd, aki jól beszél angolul, így viszont, ha lehet, még veszélyesebb, mint Mézgáék. Ugyanis rendszeresen a lehető legrosszabb ötletekkel áll elő, amelyeket angol nyelvtudása miatt autoriter módon rá is kényszerít Mézgáékra. Máris miatt köt ki a csapat az Antarktiszon, és amikor onnan állatjelmezekbe bújva továbbállnának, megint csak Máris okoskodása leplezi le őket. Persze Géza szivarozása sem segít rajtuk rejtőzködés közben.

Ugyancsak állandó tapasztalatunk lehet, hogy nyaralás közben összeveszünk útitársainkkal. Mézgáék és Máris kapcsolata a kezdetektől konfliktusos, ám mire a lakatlan szigetre érnek, már konkrétan meg akarják ölni egymást. Máris szomszédot előbb halottnak hiszik, mert ő inkább elrejtőzik Mézgáék elől. Mikor megtalálják, Márisnál betelik a pohár, és szent háborút hirdet az agresszorok ellen.

Végül innen is együtt utaznak tovább, a sorozat hátralévő részében azonban Máris minden adandó alkalommal megpróbálja lerázni a Mézga családot, még akkor is – sőt, lehetőleg úgy –, ha ők emiatt életveszélybe kerülnek. Dél-Amerikában túszul ejtik mind az ötüket, innen Máris egyedül szökik meg, de persze nemsokára újra összehozza a sors az útitársakat. Átutaznak az Egyesült Államokba, ahol Máris szomszéd már nem kertel, és közli, hogy többet látni sem akarja Mézgáékat:

Pontosan ezt éreztem kamaszkoromtól kezdve én is, amikor egy hétig voltam összezárva a rokonaimmal egy 20 négyzetméteres apartmanban.

Mostanában, a feleségemmel és a kisgyerekünkkel utazva még nem jutottam el odáig, hogy a nyaralás végére válni akarjak, de biztosan meglegyint majd pár év múlva ez az érzés is.

Vakáción a Mézga család

Vakáción a Mézga család (forrás: MTV)

Szomorú így csalódni magyarban

Világ körüli útjuk közben Mézgáék rendszeresen összefutnak más magyarokkal is. Ilyenkor általában hangosan örülnek nekik, ahelyett, hogy hagynák csendben továbbállni honfitársukat, aki nyilván nem kíváncsi rájuk. Persze abban az esetben érthető a család megrökönyödése, mikor pont az őket túszul ejtő maffia hóhérjáról derül ki, hogy magyar:

A későbbiekben viszont mindenkinek előnyösebb lenne, ha Mézgáék nem keresnék a kapcsolatot más magyarokkal, sőt eleve az lett volna a legjobb, ha Hufnágel Pisti meghívólevelét is inkább kihajítják a szemétbe. Távoli országokban ugyanis az derül ki, hogy a magyarok megítélése nem éppen a legjobb, és ez megint csak jelenlegi utazási tapasztalatainkat vetíti előre. Legalábbis, ha a magyar politikai életről kell magyarázkodnom külföldön, mindig ez a jelenet ugrik be:

Nem csoda, hogy ahogy Mézgáék, saját nyaralásaim végén én is szoktam úgy érezni, hogy ennél a szenvedésnél otthon is jobb lenni. A hazatérés vágya persze csak a hazatérésig tart, hogy utána rögtön átadja a helyét a nyaralás utáni depressziónak és a méla undornak, amellyel a munkába állást nyugtázzák azok, akik nem szeretik annyira a munkájukat, mint én. (Magyar médiamunkásként fütyülve megyek be dolgozni minden reggel.)

A Vakáción a Mézga család tehát egyszerre szórakoztató kalandsorozatként, bölcs nemzeti önvizsgálatként és örök érvényű szatíraként is nagyon magas színvonalat képvisel. Ha a magyar filmművészet 1980 körül készült darabjaihoz hasonlítjuk, azt vesszük észre, hogy Romhányi, illetve Nepp József és Ternovkszy Béla rendezők sorozata olyan akciódús, mint A Pogány Madonna, annyira sokat mond Magyarországról, mint a Megáll az idő, és olyan kíméletlenül tart tükröt a kicsinyes emberi magatartásnak, mint a Családi tűzfészek vagy az Őszi almanach Tarr Bélától. Ott is a helye e filmklasszikusok mellett!

Mézga család rajzfilm

Mézga család (forrás: MTV)

Elég jól ismered a Mézga családot?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top