A Tenet egy két és félórás audiovizuális szőnyegbombázás, amit nem érteni, hanem élvezni kell

Nagyjából fél év elég volt ahhoz, hogy viszonylag elszokjak a nagy vászontól és a hangos filmélményektől, így szinte sokként ért, amikor a Tenet elején megszólalt Ludwig Göransson nagyrészt elektronikus, lüktető basszusokkal teli feszült zenéje egy terrorista-merényletes akciójelenet alatt, hogy aztán két és fél órán át ne érjen véget. A rendező monumentális, minden szempontból megalomán képei keveredtek ezzel az energikus, a szívedben dobogó hangorkánnal, így képtelenség volt kivonni magam a Tenet hatása alól. Ez egy igazi faltól falig moziélmény, amit érezhetően arra találtak ki, hogy a lehető legnagyobb vásznon nézd meg, olyan hangrendszer mellett, ami valósággal berobbantja a dobhártyádat. Audiovizuális szőnyegbombázás ez a film, ami után az ember megszédülve tántorog ki a moziteremből. Csakhogy ez még kevés ahhoz, hogy egy film jó legyen.

Nagy film, nagy felelősség

A Tenet egy normális mozis esztendőben is kiemelt premiernek számítana, idén pedig egyenesen az év legfontosabb filmeseményévé vált. Amikor Christopher Nolan tavasszal bejelentkezett arra a szerepre, hogy az ő filmjével durrantsák be újra a világ mozijait, azzal azt a felelősséget is magára vállalta, hogy most tőle és a Tenettől várja mindenki, hogy valahogyan kirángassák a gödörből a csődközelbe jutott mozihálózatokat. De Nolanre nemcsak a filmrajongók és a mozitulajdonosok figyelnek, hanem a hollywoodi stúdiók főnökei is árgus szemekkel nézik, hány embert fog érdekelni a Tenet. Mert ha sokat, akkor úgy fogják érezni, hogy van értelme ismét eseményfilmeket küldeni a mozikba, és arra aspirálni, hogy tömegek üljenek be a nézőtérre, hogy megnézzék őket. Viszont ha a Tenet nézőszám tekintetében csalódást okoz, valószínűleg a legtöbb stúdió sürgősen behúzza a vészféket, és az idei filmjeiket vagy áttolják 2021 második felére, reménykedve abban, hogy addigra már lesz hatásos vakcina a járvány ellen, vagy bemutatják őket online, mert már végképp nem fognak hinni abban, hogy a mozik megőrizhetik korábbi jelentőségüket. Nem is tudom, volt-e már film, ami ekkora felelősséget cipelt a hátán, de ha valamihez, a Tenethez illik ez a szerep: a filmben a világot kell megmenteni valamitől, ami rosszabb, mint a III. világháború, a filmnek pedig a mozis világot kell megmentenie az online filmnézéstől.

Christopher Nolan a Tenet c. film rendezője és John David Washington (Fotó: Melinda Sue Gordon – Warner Bros)

A filmes, aki próbára tesz

Nagyon kevés olyan filmes dolgozik ma Hollywoodban, akinek egy stúdió gyakorlatilag biankó csekket állít ki, és valóban azt csinálhat, amit akar, és Christopher Nolan biztosan az egyik. Ennek a szabadságnak köszönhetően a filmjei többnyire duzzadnak az ambíciótól és a friss ötletektől, és ilyen szempontból a rendező a Tenettel minden eddiginél tovább ment. Ravasz cselekményvezetésével és időkezelésével már korábban is szerette próbára tenni a nézőit, legyen az a Memento időjátéka vagy az ugrálás az Eredet álomszintjei és a valóság között, de eddig mindig törekedett arra, hogy a ravasz történetmesélés némi agyalás után azért nagyrészt érthető legyen, és sok filmjét gondoltuk ugyan összetettnek, de érthetetlennek azért egyiket se neveznénk. Ha elsőre valakinek nem is jött át minden az Eredet után, egy ismételt megnézéssel azért helyükre kerülhettek a dolgok, és a film minden szempontból érthetővé vált.

Nolan azonban a Tenettel most olyat játszik, amilyet senki sem szokott 200 millió dollárba kerülő filmekkel játszani: szánt szándékkel addig kavarja, bonyolítja és sűríti a cselekményt, hogy az – legalábbis részleteiben – érthetetlenné váljon a néző számára, és most még azt a segítséget sem adja meg nekünk, hogy azt érezzük: ismételt megnézéssel többet érthetünk belőle, mint az első alkalommal. A direktor ráadásul a szereplőivel bátran a képünkbe vágja, hogy jobban tesszük, ha nem érteni, inkább csak érezni akarjuk a filmjét, ezáltal is bevallva nekünk, hogy valójában blöfföl. És mindezt egy gigászi nyári blockbustertől kapjuk, ami külsőségeiben tökéletesen idézi meg a James Bond-filmek világát.

Egyszerűen komplex

Furcsa módon ennek a bonyolult – vagy legalábbis annak tűnő – filmépítménynek az alapja meglepően egyszerű. A Tenet sztorija bármelyik kémfilmben megállná a helyét, hiszen a magányos, senkiben sem bízó, de talpraesett főhősnek egyrészt ki kell mentenie a bántalmazott femme fatale-t a gazdag gonosz főnök karmaiból, másrészt meg kell mentenie a világot egy hatalmas fenyegetéstől, amit nyugodtan hívjunk jelen esetben világvégének. Igazából ennyi, de nem Christopher Nolan film lenne, ha megelégedne ennyivel. Nolan ugyanis kitalálta az inverz tárgyak és inverz emberek fogalmát, vagyis a filmben egy rejtélyes találmánynak köszönhetően léteznek tárgyak és emberek, amik és akik képesek visszafelé közlekedni az időben.

Akárhány szereplő száján keresztül is magyarázza ezt, a dolog sohasem nyer igazán értelmet, pláne úgy nem, hogy ahogy a játékidő előre halad, a rendező úgy használja egyre vadabbul az ehhez kidolgozott, meglehetősen homályos elméleteit, és az emiatt kialakuló, meglehetősen zavaros cselekményvezetésben nem is próbál támpontokat adni ahhoz, hogy tisztán lássunk. Talán azért, mert nem is léteznek ilyenek, vagy léteznek, de ezen a világon csak Christopher Nolan érti őket. Ő pedig nem ülhet ott minden egyes néző mellett, hogy a fülébe magyarázza, mit is látott éppen. Vagyis Nolan megoldotta, hogy egy faék egyszerűségű történetet egy metafizikai ötlet által olyan komplexszé tegyen, hogy bárkit össze tudjon zavarni vele.

Jelenet a Tenet c. filmből (Fotó: Warner Bros)

Értés vagy nem értés

Az, hogy a néző hogyan fog reagálni a Tenetre nagyrészt függ attól, hogyan viseli azt, ha sokáig próbál megérteni egy sztorit, de végül kudarcot vall. Ha értékelni tudja, hogy eközben a rendező végig grandiózus akciójelenetekkel, brutálisan lüktető hangorkánnal és lenyűgöző helyszínek sorával tartja ébren a figyelmét, akkor talán meg tud Nolannek bocsátani. Lesznek azonban olyanok, akiket frusztrálni fognak a logikai bakugrások, és az, hogy Nolan az iszonyú gyors történetmeséléssel, a nagy idő- és térbeli ugrálásokkal és a folyton vágtató tempójú akciójelenetekkel már-már azt is lehetetlenné teszi, hogy igazán elgondolkodjunk a látottakon. Egyszerűen túl gyorsan halad a filmje, nézőként nem jut időnk erre, miközben az egyfolytában a cselekményt magyarázó mellékszereplők azt éreztetik velünk, hogy itt volna mit megértenünk, pedig nincs. Én nagyjából a film 2/3-ánál engedtem el a dolgot, és onnan tudtam csak igazán élvezni a Tenetet, mert ezt a filmet inkább tényleg élvezni, és nem érteni kell, csak ezt nagyon nehéz a nézése közben elhinni. Sokat segítesz magadon, ha ezzel a tudattal ülsz be a moziterembe, garantáltan jobb lesz az élmény. Egyszerűen csak dőlj hátra és élvezd, és hiába súgja minden érzékszerved azt, hogy használd az eszed, inkább csak kapcsold ki azt!

John David Washington és Robert Pattinson a Tenetben (Fotó: Warner Bros)

Kifacsar és kiköp magából

Hogy mit kaphatsz a Tenettől, ha értelmet nem? Az inverz és grandiózus akciójelenetek a játékidőben haladva például egyre bizarrabbá és látványosabbá válnak – az épületek nem ledőlnek, hanem romjaikból alakulnak vissza – , a film tempója és zenéje sodor magával, ha tetszik, ha nem, a helyszínek pedig olyan elképesztőek, hogy a James Bond-mozik látványtervezői is mind a tíz ujjukat megnyalják utánuk. Látszik, hogy valóban körbeutazták a világot a forgatáshoz. John David Washington még úgyis meggyőző főhős (neve nincs, tényleg csak főhősnek nevezi magát), hogy karaktert elfelejtettek írni neki, Kenneth Branagh az ördögi, világpusztító gonosztevő sablonszerepében is tud lubickolni, Elizabeth Debicki pedig a legjobb Bond-girl Eva Green óta, pedig ez nem is egy Bond-mozi. Kétségtelenül igaza van azoknak, akik azt mondják, hogy rideg film a Tenet, ami egy-egy jelenet (ezek mindegyike Debickihez kötődik) kivételével érzelmileg nem érinti meg a nézőjét, de ez talán nem is baj.

Jelenet a Tenet c. filmből (Fotó: Melinda Sue Gordon, Warner Bros)

A moziteremből kijövet így is úgy éreztem magam, mint akin egy audiovizuális úthenger ment át, ami az agyamat is teljesen kifacsarta. Ha még érzelmi szinten is kifacsar, azt már talán túl soknak éreztem volna. A Tenet egy bombasztikus akciófilm némi sci-fi beütéssel, ami 200 milliós blockbusterhez képest megengedi magának azt a luxust, hogy próbára tegye a nézőit. Elképesztő bátorság kell ehhez, és én ezt még úgy is értékelni tudom, hogy a filmet nézve végig azt éreztem, hogy jobban élveztem volna, ha a film inverz részei kicsit logikusabban és érthetőbben illeszkednek a cselekménybe, ami lehetett volna egy kicsit kevésbé zsúfolt. De Nolan most el akart menni a falig, mert meg akarta nézni, mennyit bírnak el a rajongói. Én ennél valamivel kevesebbet, de azért köszönöm az élményt.

A filmek mellett sorozatokat is néznél? Van néhány ajánlatunk:

• Soha korábban nem mutatták be így, miért lép be valaki egy ártalmas szektába
• “Néhány éve még tutira én lettem volna az a fekete csaj, aki meghal a forgatókönyv 36. oldalán”
• Liam Neeson hatalmasat romantikázis Toszkánában, és ezt jó nézni