Szabadidő

Ebben az üzletben máris karácsony van

Minden évben azt hisszük, nem lehet korábban kezdeni a karácsonyi készülődést. Aztán mégis.

Lássuk be, kevés ember fog nosztalgikus élményekkel visszagondolni a 2020-as esztendőre. A legtöbben azt kívánjuk, takarodjon a fenébe mielőbb, lehetőleg a sok nyűggel-bajjal együtt, amit hozott. Nos, úgy tűnik, van olyan üzlet a világon, ahol hozzánk hasonlóan igencsak sürgetnék már az év végét – vagy csak szeretnék a karácsonyi díszek iránti igényt mihamarabb felkelteni a vevőikben.

Az amerikai Home Bargains nevű áruházláncnál már augusztus utolsó napjaiban elárasztották a polcokat a karácsonyi dekorcuccok, a díszek és a glitteres kis apróságok. Egy vásárló aztán lőtt néhány fotót a kínálatról, és amikor kitette a közösségi oldalára, valósággal záporozni kezdtek a lelkes kommentek.

“Holnap megyek is vásárolni.” – írta az egyik hozzászóló. Egy másik pedig megjegyezte: normál körülmények között azt mondaná, ez őrültség, de tekintve, hogy egy igen zaklatott évet élünk, tényleg jó lenne már, ha érezhetnénk a karácsony hangulatát, aztán gyorsan 2021 lenne.

Ti is várjátok már, hogy vége legyen ennek az évnek?

Az ünnepi készülődést nem lehet elég korán kezdeni. (Fotó: Profimedia)

Az ünnepi készülődést nem lehet elég korán kezdeni. (Fotó: Profimedia)

Forrás: The Sun

Van, ahol egész évben karácsony van:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése