Talán 2020-ban a remake már nem számít akkora szitokszónak, mint korábban, és ha van most a remake-elésnek császára Hollywoodban, akkor az a Disney stúdió, akik sorra veszik elő animációs könyvtáruk sikeres és kevésbé sikeres darabjait, hogy gigaköltségvetésből élőszereplős változatot faragjanak belőlük, még ha az élő szereplők olykor azt jelentik csak, hogy a korábbi rajzolt változatok élethű CGI animációval helyettesítik, mint mondjuk Az oroszlánkirály esetében. A stúdió eddigi ténykedésén látszik, hogy minél ismertebb és népszerűbb alapanyaghoz nyúlnak, annál kevésbé mernek eltérni tőle: A szépség és a szörnyeteg például majdnem egy az egyben olyan volt, mint az animációs elődje.
Ez persze egyrészt garantálja, hogy működjön a nézőknél a nosztalgiafaktor, másrészt azt is előre eldönti, hogy az új film mindig csak a másolata maradjon egy korábbi klasszikusnak, ami ugyan lehet, hogy rengeteg pénzt hoz a kasszáknál, de sosem lesz több egy utánérzésnél. Ha azonban egy kevésbé ismert/sikeres darabot dolgoznak fel, lehetőség van a nagyobb változtatásokra, és a Mulan esetében pontosan ez történt.
Liu Yifei a Mulan című filmben (Fotó: Fórum Hungary)
Ami megváltozott
A Disney ezúttal nem az 1998-ban készült animációs filmet, hanem a kínai filmesek által már számos alkalommal feldolgozott sok száz éves legendát vette alapul, de persze a 22 éves filmjükre is kikacsintanak olykor. Bár varázslat – például alakváltás formájában – az új verzióban is létezik, olyan messzire nem akartak menni a témában, hogy például Mushu, a sárkány is visszatérjen, sőt a dalokat is kihagyták, vagyis az élőszereplős Mulanban senki sem fakad dalra. A szerelmi szálat is visszaszorították, sőt egy fontos szereplőt szétválasztottak két szereplővé, valamint változtatásokat eszközöltek a gonoszok oldalán is, szóval most senki sem mondhatja azt, hogy ez a Mulan csak utánérzése az 1998-as animációs filmnek.
Dicséretes továbbá, hogy a rendezői székbe szintén egy nőt ültettek az új-zélandi Niki Caro személyében, aki a második nő a filmtörténetben, aki százmillió dollár feletti értékben rendezhetett egymaga filmet. Caro láthatóan a kínai harcművészeti kalandfilmek, a vuhsziák stílusa felé tolta el a Mulant, ami szervesen következik a történetből, ugyanakkor azért látszik, hogy ezt a kínaiak jobban csinálják: Zhang Yimou Hős című filmje például már 18 éve készült, de akciójelenetekben még ma is simán köröket ver a Mulan bármelyik látványos jelenetére.
Nő a férfiak világában
Niki Caro Mulanja egy szögegyenes film, ami látványos díszletek között meséli el egy lány történetét, aki képes bizonyítani a férfiak világában, hogy ő is van legalább olyan jó, mint bármelyik férfi. Bárhol olvasol a filmről, a feminizmusa mindenképp említésre kerül, és ez így van jól, csakhogy számomra ez a fajta felszínes feminizmus kicsit visszatetsző. Mulant ugyanis a férfiak világa csak azután fogadja el, hogy maga is férfias (vagy legalábbis annak vélt) tulajdonságokban jeleskedik, vagyis bátor, erős, ügyes és talpraesett harcos.
Tényleg nem áll szándékomban kifordítani a film mondanivalóját, de ezzel mintha azt üzenné, hogy csak azok a nők számíthatnak egyenlő elbírálásra és bánásmódra, akik férfias erényekkel bírnak: az érzékenység, az intelligencia vagy a gondoskodó hajlam eszerint nem egyenértékű a fizikai erővel és a kardforgató képességekkel. Bár Mulan az egyik legnagyobb tettét (a lavina beindítását az ellenséges hadsereg ellen) az eszével hajtja végre, mégis a fizikai párbajokban megmutatkozó képességeinek köszönheti, hogy a katonatársai elkezdenek felnézni rá. A Mulan üzenete tehát alapvetően jó szándékú, de talán nem eléggé átgondolt.
Jelenetfotó a Mulan című filmből (Fotó: Fórum Hungary)
Propaganda?
A Disney sajnos nem tudta kihasználni, hogy ezúttal jelentősen eltérhettek az animációs filmtől. Az új ötletek mögött ugyanis továbbra is felsejlik a stúdióra jellemző biztonsági játék, valamint érezhető az is, hogy mivel az egeres cég ezúttal főképp a kínai nézőkre hajt, a Disney mindenben megpróbált megfelelni a kínai elvárásoknak is. Azt a többek által hangoztatott vádat, hogy propagandafilm lett, azért erősnek tartom, még annak ellenére is, hogy a stúdió valóban együttműködött a film készítése során olyan kínai szervezetekkel, melyek aktívan részt vettek/vesznek az ujgur kisebbség elnyomásában, valamint a főszerepet játszó Liu Yifei a hongkongi tüntetők ellen szólalt fel még a tavalyi év folyamán. A sok lavírozás közepette nehezen születhet mestermű, így az is kisebb csoda, hogy egy korrekt, látványos, helyenként szórakoztató délutáni matinéfilm lett a végeredmény. Kíváncsian várom, lesz-e valaha olyan Disney-remake, ami túl tudja szárnyalni az eredetit.
