Cambry Kaylor még 2005-ben, egy lovasbaleset során bénult le deréktól lefelé, ám szerencséjére olyan férjet választott magának, aki mindent megtesz azért, hogy az állapota semmiben se akadályozza. A pár 2018-ban házasodott össze, és férje, Zack Nelson ekkortájt állt elő a két elektromos bicikliből összerakott jármű, a túrázásra is használható Fogat ötletével – írja a Unilad.
A két elektromos bicikli közé tett ülés megtervezése azért így is tartogatott kihívásokat, főképp amiatt, mert Zack szeretett volna egy olyan változatot összerakni, amit később sorozatgyártásban is meg tudnak csinálni, és az ára sem verdesi a csillagokat, mint például az üzletekben kapható túrázó kerekesszékeké. A férfi 4750 dollárból, vagyis közel másfél millió forintból készítette el a kényelmes Fogatot, amihez egy extra aksi még további 750 dollárba kerül, és az eszköz jelentősen megkönnyítheti a kerekesszékesek nyaralását.
A jármű közel 20 km/h sebességre képes, és egy akkumulátortöltéssel 15-30 kilométert lehet vele menni (ezért célszerű egy tartalék akkumulátor). A motorja halk, szóval nyugodtan lehet mellette akár beszélgetni is. Nelsonék több színben is árulják a Fogatot, bár arra felhívják a figyelmet, hogy egészséges, erős felsőtest és jó szellemi képesség szükséges az eszköz irányításához.