Szabadidő

Kazahsztán megadta magát, átvették Borat szlogenjét

Nem bírta tovább a nyomást a kazah turisztikai hivatal, úgy döntöttek, a negatív reklám is jó reklám. Borat boldog.

Az első rész után hevesen tiltakozott Kazahsztán azon kép ellen, amit a Borat címszereplője, a kutyaütő, rasszista, szexista, antiszemita „riporter” lefestett az országról. Kecskék, kunyhók, mocsok, belterj és szegénység – nagyjából így nézett ki szegény Borat Kazahsztánja, érthető tehát felháborodás.

Még maga Sacha Baron Cohen, a figura megszemélyesítője is érezte, hogy keményen bánt a néppel. „Azért választottam Kazahsztánt, mert szinte senki sem ismeri Amerikában, vad, vicces, kamuországot hoztunk tehát létre belőle. A valódi Kazahsztán gyönyörű, társadalma modern és büszke, tehát a Borat ellenkezője”nyilatkozta.

Úgy tűnik, most, 16 évvel az első rész után (csak emlékeztetőül: Borat karaktere még ennél is régebbi) Kazahsztán végre belenyugodott, hogy a világ főleg erről a nem éppen hízelgő képről ismeri, beleállt hát a Borat-őrületbe, és átvette az általa hangoztatott jelmondatot. Kazahsztán turisztikai szlogenje ezentúl tehát:

Very nice!

Egyébként nem rajtuk múlt, ők tiltakoztak volna továbbra is, ám egy ott letelepedett amerikai diák egy helyi kollégájával négy kisfilmet is forgatott a fenti jelmondattal. Ezek annyira jól sikerültek, hogy hivatalos országimázsfilmek lettek. Kairat Sadvakassov, a kazah turisztikai hivatal elnökhelyettese szerint ezekben a koronavírusos időkben már ennek is örülni kell. „Nem a legjobb így, de legalább megismernek minket” – nyilatkozta a New York Times-nak.

További cikkek a témában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top