Nem volt kétséges, hogy a filmipar nem hagyhatja megfilmesítés nélkül a Harvey Weinstein-botrányt, de az már mindenképp meglepő, hogy az első film a témában nem direktben, csak áttételesen foglalkozik a Weinstein-üggyel. Itt nincs nagy, Oscarra jelölhető alakítás egy híres angol vagy amerikai színésztől, aki magára két kiló maszkot és harminc kiló műhájat pakolt azért, hogy hihetően eljátssza a világ legismertebb zaklató szörnyetegét, ugyanis maga Weinstein nem is tűnik fel a filmben, csak a cég, aminek fedése alatt a szörnyűségek történtek. Senki se mondja ki a Weinstein nevet, sőt a filmbéli cégről sem derül ki, hogy a Weinstein Companyról van-e szó, ugyanakkor nem kell agytrösztnek lenni, hogy rájöjjünk a kisebb-nagyobb utalások által: a film egy New York-i székhelyű, menő független filmes produkciós cég berkeiben játszódik, melynek vannak irodái Los Angelesben és Európában is, a legnagyobb sztárok dolgoznak velük, a főnök pedig egy hatalommániás, borzalmas modorú, a beosztottjaival embertelenül bánó vadbarom, akinek az irodájában és a hotelszobájában sorra adják egymásnak a kilincset a gyönyörű és fiatal színésznőaspiránsok.
Jelenet Az asszisztens című filmből (Fotó: HBO)
A terror alulnézetből
Az asszisztensben a főnök egyszer sem látható, csak látjuk az üzeneteit, vagy halljuk a dörmögő hangját a telefonban, netán a lábát látjuk, ahogy épp belép az irodába. Azonban hiába nem látjuk őt, a jelenléte mégis végig érezhető, nyomasztóan hat minden egyes alkalmazottjára, akik próbálják elhitetni magukkal, hogy itt ülnek egy tuti állásban, és ha képesek arra, hogy félrenézzenek, akkor hosszú és szép karrier várhat rájuk egy jól menő iparág jól csengő nevű cégénél. Az asszisztens főszereplője Jane (az Ozarkból ismert Julia Garner itt nagyon más, mint ahogy a sorozatban megszokhattuk), a céghez nemrég belépett, és a ranglétra alján helyet foglaló asszisztens, aki a napjai nagy részét nyomtatással, fénymásolással, a főnök turmixának és kávéjának elkészítésével, telefonálgatással és e-mailezéssel tölti, de ha a kollégák túl nagy koszt hagynak maguk után a konyhában, az is az ő dolga, hogy eltakarítsa.
Hiába dolgozik egy menő cégnél, ő alulnézetből ebből szinte semmit nem érzékel, csak azt, hogy mindenki el akarja hitetni vele, hogyha jól dolgozik, még sokra viheti a cégnél. Maga körül pedig azt tapasztalja, hogy mindenki félrenéz. Mindenki tudja, hol van és mit csinál a főnök, de a feleségének mégis hazudni kell róla, és ez teljesen természetes. A dolgozók egymás között azzal viccelődnek, hogy senki ne üljön a kanapéra a főni irodájában, mert tudják, mi szokott történni rajta. Ha pedig bárki meg meri kérdőjelezni, hogy miért kellett vidékről elhozni New Yorkba egy teljesen tapasztalatlan, a titkárnői munkához egyáltalán nem értő fiatal, és feltűnően csinos lányt, és alkalmazni, majd szobát adni neki egy luxushotelben, akkor azt a kollégák megsemmisítő tekintettel szedik szét.
„Ne aggódj, nem vagy az esete”
Az asszisztens nem harsány film, nem dörgöli a képünkbe a mondanivalóját. Kitty Green rendező azt akarja megmutatni nekünk, milyen munkahelyi környezetnek kell létrejönnie ahhoz, hogy egy zaklató, másokat megalázó és a hatalmával rendszeresen visszaélő ember hosszú éveken át boldogan éldegéljen, a lebukás veszélye nélkül. Az asszisztens elsősorban nem Harvey Weinstein kritikája, hanem azoké, akik tudták, de inkább félrenéztek. Ez történik akkor, ha kiirtjuk magunkból az empátiát, és mindenki csak magára és a saját karrierjére figyel. A film annak ellenére borzasztóan feszült, hogy nagyrészt tényleg azt látjuk benne, hogy egy nő nyomtat, takarít vagy épp üzenetekre válaszolgat. A mérgező légkör átjárja Jane-t, és átjárja a nézőket.
A HR-igazgató irodájában Az asszisztens című filmben (fotó: HBO)
A csúcspont pedig akkor jön el, amikor Jane úgy érzi, nem bírja tovább, valamit tennie kell, ezért elmegy a HR-re, hogy bepanaszolja a főnökét. Ott viszont kénytelen azzal szembesülni, hogy itt ő az egyetlen, aki pórul járhat, és egy cégnél, ahol mindenki tud mindent, de mindenki félrenéz, az lesz a rosszfiú, aki nem hajlandó félrenézni. A megsemmisítő erejű beszélgetés egyértelmű csúcspontja Az asszisztensnek, és különösen a záró mondata marad ott sokáig a nézővel: „Ne aggódj, nem vagy az esete”. Az asszisztens talán sokak ízlésének túl visszafogott lesz, és ez kétségtelenül nem olyan Weinstein film, mint amire számítani lehetett, de Kitty Green jól érzi, hogy az egyes emberek kritikájánál fontosabb a rendszerkritika. Mert ha a rendszer megjavul, akkor az egyes emberek sem tudnak majd visszaélni a hatalmukkal.
Az asszisztens című film az HBO GO kínálatában látható.
