nlc.hu
Szabadidő
Lecserélte a logóját a TIME magazin

Ilyen még nem volt: egyetlen szóra cserélte a logóját a TIME magazin

Csaknem 100 éves története alatt ilyen még nem fordult elő, a TIME magazin lecserélte a logóját az amerikai választások alkalmából.
Time magazin

A Time magazin csaknem 100 éves története során megannyi kreatív, elgondolkoztató, botrányt okozó címlappal jelentkezett, de most olyan történt, ami még soha.

A legendás újság lecserélte a címlapon látható logóját, azaz a TIME feliratot. A név helyére egy másik négybetűs szót tettek: VOTE, azaz szavazás. A pénteki számban így buzdítják az Egyesült Államok polgárait, hogy éljenek demokratikus jogukkal, és menjenek el szavazni november 3-án az elnökválasztáson.

A Shepard Fairey tervezte címlapon egy nő látható az amerikai lobogó színeiben, az arcát eltakaró bandana kendőn pedig egy szavazóurna látható.

Edward Felsenthal, a Time főszerkesztője és vezérigazgatója a rendhagyó címlap kapcsán azt írta, hogy a világjárvány rengeteg fájdalmat és veszteséget okozott, de abban bízik, hogy a pandémia után a világ másképp épül újjá, mint amilyen a koronavírus előtt volt.

A főszerkesztő szerint a gazdaság legnagyobb szereplőinek és az átlagos amerikai polgároknak is fel kell tenniük a kérdést: „Hogyan használhatjuk ki a mostani törést, hogy egy egészségesebb, rugalmasabb, fenntarthatóbb és igazságosabb világot teremtsünk? Mit kell tennünk mindannyiunknak – egyéneknek, vállalatoknak és kormányoknak –, hogy ne ugyanoda térjünk vissza, ahol ezelőtt voltunk?”

(My Modern Met)

Még több különleges Time-címlap:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top