Rengeteget beszéltetek már a saját Oscar-jelölt, illetve Oscar-díjas filmetekről a nyilvánosságban, de egymáséról még annyira nem. Géza, elmondanád, mit gondoltál A légyről, amikor először láttad, és Ferenc, te elmondod, milyen gondolatok forogtak a fejedben, amikor először láttad a Maestrot?
M. Tóth Géza: Valamikor a nyolcvanas évek elején, gyerekként találkoztam először A léggyel a veszprémi moziban. Már akkor rácsodálkoztam, hogy rajzokból költészet születhet, mert korábban még nem láttam hasonlót. Rajzfilmet persze rengeteget láttam, de az, hogy létezik olyan, hogy kézi rajzzal egy ennyire allegorikus, metaforikus filmet lehet készíteni, teljesen új élmény volt nekem. Maga a mű is fantasztikusan tetszett, de abba a gondolatba is szerelmes lettem, hogy ilyet lehet csinálni. Akkoriban még fogalmam sem volt, hogyan készülhetett el. Az egész olyan volt, mintha egy légy szemével repülnénk körbe a világot. A légy után már tudatosan kezdtem keresni a hasonló animációs filmeket, de az biztos, hogy A légy volt számomra az első.
Rófusz Ferenc: Én már korosabb voltam, amikor találkoztam a Maestróval. Akkoriban mindketten ugyanazzal a zeneszerzővel, Pacsay Attilával dolgoztunk. Attila a lakásán dolgozott, és Gézával sokszor váltottuk egymást nála: vagy ő volt előbb, és én jöttem utána, vagy fordítva. Ez sokszor éjszaka vagy a hajnali órákban történt, mert Attila inkább éjjel szeretett dolgozni. Akkor készültek a Maestro zenei munkálatai, Gézának két befejezés közül kellett választania, és szerintem jól döntött. Ismerős helyzet volt, mert annak idején A légynél én is két befejezést rajzoltam. Izgalmasnak tartottam, hogy az óra ketyegésének ritmusára lett animálva a film, az óra ketyegésére, ami nagyon újszerű volt, és az is nagyon tetszett, hogy az óra belsejében voltunk, és nem tudtuk meg a film végéig, hogy mire készül a főhős. Az animációja is újszerű volt, mert akkoriban a 3D-t még nem nagyon használták ilyen professzionálisan Magyarországon. Meglepő volt, nekem nagyon tetszett. Komoly sikere volt, el is jutott az Oscar-jelölésig, de sajnos azt nem tudtuk megélni, hogy meg is kapja.
Rófusz Ferenc, Oscar-díjas filmrendező és M. Tóth Géza, a Maestro rendezője
A Rajzfilmünnep apropóján beszélgetünk, miközben engem már javított ki rendező azzal, hogy „Nem rajzfilm, animációs film”. Szerintetek melyik kifejezés a helyes?
M. Tóth Géza: Ez a bogár és rovar esete. A hétköznapi életben az ember arra a rovarra is rámondja, hogy bogár, amelyikről tudja, hogy nem kitin páncélos, és rendszertanilag nem teljesen korrekt a kifejezés. Azonban, ha kicsit szabatosabban akar fogalmazni, akkor tudja, hogy nem minden rovar bogár, de minden bogár rovar. Így van egymással az animációs film és a rajzfilm is. Minden rajzfilm animáció, de nem minden animáció rajzfilm. A kifejezés valószínűleg az Egyesült Államokból ered, ahol a húszas évektől animátoroknak kezdték nevezni azokat, akik animával, lélekkel ruházták fel a rajzolt figurákat, azaz elkészítették azokat az egyes fázisokat, amikből végül összeállt a film. Ezért nevezték el ezeket a filmeket animációs filmeknek. Ennek végtelen mennyiségű alfaja van: homokanimáció, kollázsanimáció, rajzfilm, bábfilm, gyurmafilm, számítógépes animáció… Ennek ellenére mikor a Rajzfilmünnepnek tíz évvel ezelőtt nevet adtunk, fel sem merült, hogy Országos Animációs Filmünnepnek nevezzük. Nagyon recsegősen hangzott volna, és bár tudom, hogy ez így nem teljesen helyes, a rajzfilm mégiscsak szinonimája az animációs filmnek.
Az Országos Rajzfilmünnepről
Az Országos Rajzfilmünnep az évek során Magyarország egyik leglátogatottabb kulturális eseménye lett. Ez az alapítója, M. Tóth Géza szerint annak köszönhető, hogy nem egyetlen helyszínen zajlanak az események, hanem nagyon sok község kulturális intézménye csatlakozott, tavaly már több mint száztíz. Azokat a közösségeket szólítják meg, ahol már eleve van aktív kulturális élet, és ahol vannak olyan képviselőik, akik szívesen kapcsolódnak ehhez a kezdeményezéshez. A szervezők minden évben összegyűjtenek kb. 2-300 rajzfilmet, kiajánlják őket a helyi partnereknek, akik a saját ízlésük és a közösségük érdeklődése szerint válogathatnak ezekből, a rajzfilmes programok mellé pedig saját, egyedi kulturális programokat szerveznek. Idén ezek az események a járvány miatt kivételesen az online térben zajlanak, de ettől még továbbra is a helyi szervezők állítják össze a rajzfilmes programokat, és ők állítják össze a helyi kulturális élet eredményeit is. Idén a látogatók az internet segítségével könnyebben „vándorolhatnak” a különféle helyszínek különböző programjai között.
Rófusz Ferenc: A légy például háttéranimációs technikával készült, ez is egy az említett alfajok közül. Nagyon sok ember teljesen természetesnek veszi, hogy az animációs filmekben a kép csak úgy mozog. Arra ritkán gondolnak, hogy egy másodpercben tizenkét rajznak kell lennie ahhoz, hogy tökéletes mozgást kapjunk. El szoktak szörnyedni az emberek, amikor elmondom, hogy a háromperces filmemhez hány rajzot kellett elkészíteni. A légyhez többezer önálló képet kellett megrajzolnunk, hogy egy mozgóképpé összeálljon. Nem véletlen, hogy soha korábban nem csináltak háttéranimációs filmet. Fogalmam sem volt, mire vállalkozom. Gyakorlatilag a légy szemébe helyeztem egy kamerát, és azt kellett megrajzolni, amit az látott. Több hónapja rajzoltuk, és még mindig nem állt össze a mozgás. Eredetileg hat-hét hónapot adtak a film elkészítésére, de ezt képtelenség volt tartani. Végül több mint két évig dolgoztunk. Majdnem négy perc készült el, de volt egy zseniális vágónk, Czipauer János, akinek hihetetlen ütem- és dramaturgiai érzéke volt, és ő megvágta három percre.
Ferenc, egy korábbi interjúdban említetted, hogy ma már egy jó animációs filmkészítőnek nem szükséges, hogy jól tudjon rajzolni, elég, ha magas szinten ért azokhoz a programokhoz, melyekkel az animációs filmek készülnek. Elmondod, hogy értetted ezt?
Rófusz Ferenc: Ha olyan jellegű filmet csinálsz, amiben nem tudod a számítógépet helyettesíteni, ott mindenképp kell tudnod jól rajzolni. Ezt arra értettem, hogy amikor régen megrajzoltunk egy figurát, annak a mozgását minden fázisban végig kellett követni. Annyiszor rajzoltam le annak idején Gusztávot, hogy a mai napig is bármikor lerajzolom neked tízszer, hússzor, százszor, és végig ugyanaz a Gusztáv marad. Ha valaki ma megrajzol egy karaktert, azt egy megfelelő programmal a számítógépben már tudja is animálni, a mozgást pedig rögtön vissza tudja nézni és addig javítani, amíg megfelelő nem lesz. Mi régen megrajzoltunk egy jelenetet, fel kellett venni, majd meg kellett várni, míg előhívták a negatívot, megnéztük a mozgáspróbán a vágóasztalon, és ott jöttünk rá, hogy jól vagy rosszul végeztük a dolgunkat. Ma pusztán a technológia ismeretével és némi ütemérzékkel lehet valaki kiváló animátor, de ezzel be vannak határolva a lehetőségei. Ma egy 3D-s animátor is lehet világhírű. Nézd csak meg a Disney, a Pixar vagy a DreamWorks filmjeit. És egyáltalán nem biztos, hogy ez az animátor papíron jól tud rajzolni.
M. Tóth Géza: Az, hogy valaki jól rajzol, jelenthet egyrészt manuális képességet, hogy egy ceruzával a kezében a szándékainak megfelelő helyekre kerülnek a vonalak. Másrészt a jól rajzolás lehet mentális képesség, hogy az illetőnek van szándéka megfelelő nyomokat hagyni azon a bizonyos papíron. Én hajlok rá, hogy a rajzolni tudás inkább az utóbbit jelenti, és arra használjuk, amikor valaki minden elemében korrekt képeket tud létrehozni, legyen az kézi rajz vagy számítógépes, álló- vagy mozgókép. Számomra a rajzolni tudás elsősorban nem manuális, hanem mentális képesség.
Emlékeztek még, mikor találkoztatok először?
M. Tóth Géza: A kilencvenes évek második felében a MOME-n vezettem, szerveztem az animációs szakot. Izgalmas időszak volt, mert akkoriban változott meg a hazai animációs világ. Megszűnt a Pannónia stúdió szakmai monopolhelyzete, és nagyon sok új stúdió alakult. Megszűnt a korábbi állami támogatási rendszer, és új típusú szakemberképzésre is szükség lett az új technológiák megjelenése miatt. Emiatt nagyon sok mindent újra kellett gondolni, ez volt az egyik feladatom akkoriban. Igyekeztem a szakmából mindenkivel párbeszédet kezdeményezni, így találkoztunk Ferivel is, aki meglátogatott minket az egyetemen. Ha jól emlékszem, akkoriban még Kanadában éltél, és épp csak hazaugrottál egy időre.
Rófusz Ferenc budapesti stúdiójában, 1981-ben (Friedmann Endre/Hulton Archive/Getty Images)
Rófusz Ferenc: Így volt. Kanadából csak 2000 után költöztem haza.
Ez egy olyan szakma, amiben mindenki ismer mindenkit idehaza?
Rófusz Ferenc: Régen volt a Pannónia stúdió, a Kecskeméti stúdió és a Pécsi. A Pannónia volt a nagy stúdió, állami támogatással ontotta a filmeket. Csodás időszak volt. Ha akkoriban valaki bekerült a Pannóniába, és nem csinált valami nagyon nagy hülyeséget, akkor onnan mehetett nyugdíjba. Fantasztikus munkahely volt, csodálatos atmoszférával, ismertük a kecskemétieket és a pécsieket is, mert onnan is sok fiatalt küldtek fel gyakorlatra a Pannóniába. Ott voltak egy évet vagy kettőt, aztán visszamentek. Ma a direkt állami támogatás megszűnésével sokkal mostohább körülmények vannak, pályázati rendszer épült ki, valamint nagyon sok kis stúdió alakult. Géza KEDD Animációs Stúdiója is tulajdonképpen egy kis Pannónia. A legtöbb stúdió nem fix gárdával dolgozik, hanem rengeteg a szabadúszó, akik hol ide dolgoznak be, hol oda. Nincs olyan kapcsolat az emberek között, mint ami régen volt. Szájhagyomány útján terjed, hogy ki nagyon jó ebben, ki nagyon jó abban, a stúdiók meg próbálnak vadászni a fiatal tehetségek közül. Régen elképzelhetetlen volt, hogy valaki párhuzamosan két vagy több produkción dolgozzon, ma már ez gyakori.
M. Tóth Géza: Én a tanári pályám miatt eléggé középen vagyok, talán mondhatom, hogy a teljes szakmát ismerem személyesen. Igyekszem minden hazai animációs fórumon, fesztiválokon, filmbemutatókon, vizsgavetítéseken részt venni. A Kedd Animációs Stúdióban is sok magyar és külföldi diák keres fel minket. Több olyan művészeti egyetemista fiatal van a világban, aki azért jön Magyarországra, hogy a gyakorlati képzését nálunk csinálja végig. Öröm látni, hogy ezek a fiatalok – vagy egyes esetekben már középkorúak – milyen szép sikereket érnek el. Van köztük olyan, akinek már látogatóban is voltam az ő stúdiójában Németországban.
A légy és a Maestro című kisfilmjeitekkel váltatok híressé. Meg lehet élni ilyen művészi igényű kisfilmek készítéséből manapság, vagy sok alkalmazott munkát is kell vállalni mellette?
Rófusz Ferenc: Az én időmben egészen más volt. A nagy stúdiók biztonságot adtak. Jelenleg a díjak csak lehetőséget adnak, a megélhetésért több lábon kell állni. Ugyanakkor ahhoz, hogy az ember ezt a szakmát jól megtanulja, nyitottnak kell lenni, és minél több műhely, stúdió életébe kell belekóstolni. Annak idején én is azért mentem Kanadába, mert ennek a szakmának a gyökerei az Egyesült Államokban és Kanadában vannak, náluk fejlesztették a legmagasabb szintre. Kimentem, és hiába volt már Oscar-díjam, én ott tanultam meg rengeteg dolgot. Ott jöttem rá például, hogy miért tudnak náluk határidőre mindent befejezni. Tőlük tanultam meg, hogyan kell jól előkészíteni egy filmet. Ez például egy olyan tudás, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy egy stúdiót vezethess. Nekem ilyen ambícióim ugyan nincsenek, mert már 74 éves vagyok, de szeretnék még egy egyedi filmet készíteni. Azt még bevállalom. Ahhoz az átfogó hadművelethez, amit Géza végez, én már öreg vagyok. Egy amerikai kollégám fogalmazta meg jól: 70 fölött már lecsengőben vagy, és amit tanultál, azt próbáld meg átadni pár fiatalnak. Én már megtehetem, hogy csak kisfilmekkel foglalkozzak. Gézának viszont egész más feladatai vannak: ha csinálsz egy stúdiót, akkor az ott dolgozókért felelősséggel bírsz, el kell őket látnod munkával. Ő még ambícióban meg korban ott van, hogy ez egy nagyon klassz dolog. Nekem is volt Kanadában egy saját stúdióm: annál csodálatosabb dolgot nem tudok elképzelni, amikor te mondod meg, hogy mit csinálsz, vagy merre mész.
M. Tóth Géza: 2-3-4 évenként, vagy néha hosszabb kihagyással tudtam készíteni egy-egy szerzői filmet. Ezeknek nincs nagy forgalmazási potenciálja, főként a fesztiválok jöhetnek szóba, de azokból szerencsére már elég sok van. A fesztiválok azért jók, mert az ember arra kap visszajelzést, hogy a szakmaisága a nemzetközi viszonylatban milyen. Nagyon kevés olyan műhely van, ahol egzisztenciát lehet teremteni pusztán abból, hogy az ember díjnyertes szerzői animációs kisfilmeket készít. Az egyik ismert kivétel a National Film Board of Canada, ők nagyon megbecsülik a sikeres alkotóikat, és a sztárcsináláshoz is értenek. A Maestro elől is ők vitték el az Oscart. De az NFB inkább a kivétel, és nem a szabály. Általában az ember vagy tanításból, vagy az animációs filmkészítés piaci területein való helytállásból teremti meg az egzisztenciát. Nekem az egyedi filmjeim a pályán maradáshoz voltak fontosak. Szerencsére a kezdetektől sok pozitív szakmai visszajelzést és nemzetközi fesztiválmeghívást, díjat kaptam. Ezek megerősítettek abban, hogy nem vagyok kutyaütő. Mindezek ellenére a szakma realitása számomra is az, hogy olyan produkciókat készítünk, amelyek forgalmazhatók. A KEDD Stúdióban a gyereksorozatokra specializálódtunk, amikből a legismertebb a Bogyó és Babóca és A kuflik. Legutóbb már azzal a szándékkal készítettünk Matches (Gyufaszálak) címmel egy szerzői kisfilmet, hogy ebből később egy animációs sorozat készülhessen Mitch-Match címmel.
M. Tóth Géza az Ottawai Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon, 2019-ben (Fotó: OIAF)
A művészi elismerés fontosabb számotokra, vagy az, hogy a nagyközönség szeresse a filmjeiteket?
Rófusz Ferenc: A szakmai elismerés számomra fontosabb. Engem sokkal jobban motiválnak az egyedi filmek. Mindenki azt szokta megjegyezni, milyen szomorú filmeket csinálok, miközben egy vidám, humoros ember voltam egész életemben. A filmjeim alapján mindenki félreismer, azt gondolják, hogy egy depressziós ember vagyok. (nevet) Mindegyik halállal végződik, és frászt kapnak.
M. Tóth Géza: Nem tudok választani a kettő közül. A régi céhes világhoz hasonló az életünk, amikor ahhoz, hogy valaki inasból mesterré váljon, csinálnia kellett egy mestermunkát. Nem azért, hogy utána egész életében ilyenek kerüljenek ki a keze alól, hiszen az ember mestermunkába beletesz mindent, pénzt, fáradtságot, időt. Annak olyannak kell lenni, hogy amikor leteszi azt a mesterek elé, akkor ámuljanak el. Azt érezzék, hogy ilyet ők sem tudnának csinálni. És akkor az ember elnyeri a jogot, hogy ő is mesterré váljon, hogy másnaptól a műhelyében elindulhasson a munka. Készülhessenek olyan forgalmazható produkciók, amelyek szakmailag teljesen rendben vannak, nem „kontár” munkák, de a céljuk nem az, hogy felérjenek a mestermű színvonalához. Nagyon szeretem, hogy van egy olyan 18 éve működő műhelyünk, amelyikben folyamatosan korrekt szakmai minőségű, a közönség tetszését elnyerő munkák készülnek, de legalább ennyire szeretem azt is, amikor lehetőséget tudunk teremteni arra, hogy mestermunkákkal bíbelődjünk. Úgy gondolom, hogy a Matches az én utolsó ilyen jellegű, bíbelődősebb filmem. Talán a tanári mivoltomból következik, hogy nagyon tudom szeretni azt, amikor a hallgatóim vagy a fiatalabb munkatársaim készítenek valami nagyon szépet. Elmúltam ötven, és úgy gondoltam, hogy ötvenéves koromig egy-egy ilyen alkotói filmet még elkészítek, de utána én már nem akarok a fesztiválokon a tanítványaimmal, meg a tanítványaim tanítványaival versenyezni. Szerencsésen alakult az életem, a fesztiválfilmjeim sikeresek voltak, sok díjat kaptak, de a következő időszakban inkább attól várom az örömöt, hogy a fiatalabb munkatársaim arassanak sikereket, beleértve ezzel a saját gyerekeim sikereit is, akik mind a ketten ott dolgoznak a stúdióban.
Milyen projekteken dolgoztok mostanában?
M. Tóth Géza: Féltucatnyi projekt fut a stúdióban. Visszük tovább A kuflikat, a Bogyó és Babócát és mostanában jöttünk ki a Naszreddin Hodzsa meséi első húsz részével is. Ezen felül ott van az említett Mitch-Match is.
Rófusz Ferenc: A piros veréb címmel egy sorozat pilotját készítjük éppen, amire pályázaton nyertünk támogatást. Bízunk benne, ha ez sikeres lesz, akkor egy 13 részes sorozatot össze tudunk hozni belőle. Mellette most előkészítem Bosch Gyönyörök kertjét, amiből Az utolsó vacsorához hasonlóan szeretnék egy 11-12 perces animációt készíteni, mert nagyon aktuálisnak tartom. Kemény kihívás, többéves munka lenne.
Az Országos Rajzfilmünnep november 13. és november 15. között zajlik. Keresd fel a rajzfilmunnep.hu oldalt!
