Hogy telt a karácsonyotok?
Dés László: Hármasban töltöttük a szentestét a párommal és a kutyánkkal. Másnap autóba ültünk a kisebbik lányommal, a család többi része a vidéki házban várt, a fiam pedig Bécsből jött haza a feleségével.
Geszti Péter: De előtte még brutális pénzeket költöttél tesztelésre.
Dés László: Igen, mi mindig teszteltettünk, amikor meglátogattam a vidéken karanténozó családomat. Így aztán több felvonásban ugyan, de összejött. Ezt mondjuk már megszoktam, eleve így megy ez, mióta felnőttek a gyerekek, egyre inkább szerteágazó a történet, amikor pedig az unokáimnak is lesznek gyerekeik, még bonyolultabb lesz. Igazán jól telt, nem éreztem a karantén szorítását, szomorúságát, amivel nyilván most nagyon sokan küzdöttek.
Geszti Péter: Nálunk két etapban zajlott; miután mindenkin átment a Covid, együtt ünnepelhetett a feleségem családja az én szűkebb családommal. Másnap elmentünk anyukámhoz egy unokatestvéremmel, akinek friss negatív tesztje volt. Így is külön ültettük a mamát egy másik asztalhoz. Próbáltunk nagyon vigyázni egymásra.
Mindenki könnyen megúszta?
Geszti Péter: Lekopogom. A feleségemmel enyhe influenzás tüneteink voltak, de volt a családban, aki kórházba került. Egy hétig volt bent, szerencsére nem kellett lélegeztetőgépre kötni.
Karácsonyi dalnak hívtad a deceberben megjelent Csillagszórás című közös számot, miközben a stúdióban dolgoztatok rajta, de szerencsére semmi karácsonyi klisé nincs benne.
Geszti Péter: Inkább attól karácsonyi, hogy az ünnep előtt jelentettük meg, és attól, hogy egy kicsit – de csak egy kicsit – a social distancing karácsonyra gyakorolt hatásáról szól. Valójában persze sokkal többről. Nem is karácsonyi dalnak indult. Megkértem Lacit, miközben a kötelező karanténban fetrengtem itthon, hogy írjunk egy dalt, ami reményt ad ebben a reménytelennek tűnő időszakban. Más témára gondoltam, el is küldtem neki egy még októberben írt posztomat azzal, hogy az ebben bujkáló érzést szeretném visszaadni. Laci leült a zongorához, és valami egészen más született meg. Egyáltalán nem bántam: a megszülető dal a legfontosabb, az pedig nagyon jó volt, az érzés és a hangulat pedig, amit át szerettem volna adni, így is benne volt. Ekkor kezdtem azon gondolkodni, hogy a Covid miatti szomorú karácsonyi helyzetre koncentrálok. Maga a dalszöveg pedig arról is szól, arról, hogy ha azt érezzük, elvesztünk ennek a – Covid nélkül is bizonytalan és embert próbáló – korszaknak a sötétségében, meg kell találnunk a szikrát, amivel fényt adunk: magunknak és másoknak is. Tehát a reményről szól.
Nehéz volt a távmunka? Sok zenész nyilatkozta, hogy egyenesen felszabadító így dolgozni, sok jó ötlet megmarad, ami a közös próbákon elveszne.
Dés László: Nem volt nagyon más a munka, mint amilyen egyébként lett volna. Megírtam a zenét, konzultáltam Péterrel, mint mindig, hiszen nagyon sokat segít, ha beszélünk arról, milyen gondolatokról szeretnénk, hogy szóljon. Ez most annyira segített, hogy egy egész más dal született meg, mit amilyen eredetileg lett volna. Ahogy Péter is mondta az előbb, nekem valami más szaladt ki a kezeim közül. Egyébként gyorsan kiszaladt. Nagyon örültem a megkeresésnek, az utóbbi fél évben le voltam bénulva, kiütött a második hullám. Az elsőt lelkileg és mentálisan karakánul, bizakodva csináltam végig, a második lesújtott, lebunkózott.
Egy éve még azt mondtad az nlc-nek, hogy most van először időd foglalkozni a saját zenéiddel, tavasszal pedig azt, hogy ajándék idő ez a karantén. Mi történt?
Dés László: Május végén, június elején bizakodtunk: úgy tűnt, lefutott a történet, tudtunk róla, hogy létezik a vírus, de a mutatók egyre lejjebb mentek, a karantén meghozta az eredményét. Elkezdtünk koncertezni, nagyon jól esett. Mintha minden normális lett volna egész nyáron. Mi még soha nem tapasztaltuk meg, hogy nem lehet koncertezni, hogy bezárnak a színházak, hogy megszűnik minden. Éppen ezért hatalmas felszabadító erővel bírt ez: a koncertezés, a jövés-menés. Aztán jött a zuhany: a második hullám, amiről már tudjuk, hogy jóval keményebb, mint az első volt. Nem röstellem: kicsit összecsuklottam.
Visszakaptátok a zenészéletet és rögtön el is vették tőletek?
Dés László: Igen, sőt, nem csak a zenészéletet, hanem az életet általában. A mindennapit, a normálist, azt, hogy kiültem egy étterembe megebédelni, meginni egy sört. Az égvilágon semmit nem írtam az ősszel. Nem csináltam semmit, csak olvastam, mint egy őrült. Akkor keresett meg Péter azzal, hogy „Laci, mit szólnál, ha írnánk egy dalt erről az egészről?”. Jókor talált meg, jó passzban kezdtem neki. Teljesen kidolgozott szerkezetű dal készült, Péter megírta egy hosszú levélben a javaslatait. Kipróbáltam őket, tökéletesen igaza volt. Sokkal hatásosabb, emelkedőbb így.
Ahogy mondtam, egyébként is így alkotunk évek óta. Egy térben inkább akkor dolgoztunk együtt, amikor még nem lehetett az interneten, mp3-ban átküldeni a zenét. Akkoriban lementünk Szigligetre, az alkotóházba, így írtuk a zenéket. Én az egyik szobában a zenét, Péter a másikban a dalszöveget, találkoztunk, cseréltünk, ilyen értelemben sokkal szorosabb volt az együttműködés, együtt gondolkodás…
Geszti Péter: És lesz is!
Dés László: Lesz is. Ez egyébként is elkerülhetetlen egy nagyobb munka, például egy musical esetében. Akkor egymás mellett ülünk, együtt agyalunk, napokig, vagy akár hetekig. Annál jobb nincs is. Biztos lehet Zoomon nagylemezt, színpadi művet is készíteni, de a közös munkát a stúdióban ekkor sem lehet megúszni. A Csillagszórásnál sem úsztuk: Péter mindig ott volt, jöttek a zenészek, a gitáros, a basszusgitáros, a vonós, a kórus… Volt, hogy tizenheten voltunk a stúdióban. A hét lány, a hét fiú, mi ketten és a hangmérnök. Óriási csapat jött össze. Természetesen vigyáztunk egymásra. Nagyon jól esett, hogy ennyi kihagyás után volt egy valódi stúdió- és közösségi élményünk.
A dal kifejezetten himnikus és mindenkihez szeretne szólni, pont most, amikor megosztottabb nem is lehetne az ország, például vírusügyben sem.
Geszti Péter: Az ember mindenkinek írja a dalát, vagy legalábbis azoknak, akik képesek a dallal egy lelki hullámhosszon rezegni. Nem voltak közpolitikai céljaim, csak azt éreztem, hogy a biológiain túl van egy lelki állapot is a vírus miatt: az emberek reményvesztettek, még a közeljövő is alaktalan, körvonaltalan. Rengeteg veszteség ér minket: rokonok, munka, bevételek, találkozások. Sok-sok időt vesztünk – ha nem figyelünk oda –, ami kiesik az életünkből; az cselekszik helyesen, aki ezt is megpróbálja hasznosan tölteni. Mi, dalszerzők például dalszerzéssel. A hasznosságot nem anyagi értelemben értem: az a cél, hogy legyen az életnek tartalma akkor is, amikor tétlenségre vagyunk kényszerítve. Ilyen értelemben nem is tétlenségre, hanem alkalmazkodásra kényszerít minket ez a helyzet, ám ez az alkalmazkodás bizony traumatikus tud lenni. Főleg azoknak nehéz legyűrni, akiknek nincs sok barátjuk, rokonuk, valaki, aki segít.
Megosztott az ország, tudjuk; a politika azt keresi, miben vagyunk mások, de a vírus elválaszt minket éppen eléggé, nincs szükségünk arra, hogy még ezen túl is elválasszanak egymástól. Azt kell keresni, ami jó, ami közös bennünk, és igenis mindig van ilyen. Így írtam a Magyarország című feldolgozást is, vagy a Lacival közösen szerzett Mi vagyunk a Grundot is. Ez utóbbi egyébként anélkül lett hazafias dal, hogy belefulladna a fontoskodó, rottyantott pátoszba, azt nem szerettük volna. Abban viszont igazad van, hogy himnikus a Csillagszórás, és úgy tűnik, kezdi is elérni a célját: több tanár írt már, hogy megtanították a diákjaiknak, vagy éppen videót készítettek hozzá. Azaz felfedezték benne az erőt: hogy összeköti és felemeli az embereket. Ebben a dalban össze lehet kapaszkodni.
Jó visszajelzéseket kaptatok? Csak mert bárki megszólal Covid-ügyben, zúdulnak a kommentek, hogy „hagyjuk már, ez kamu”.
Geszti Péter: Mi egyáltalán nem kaptunk ilyet. Az elmúlt tizenöt évben talán egyetlen dalunkra sem érkezett ilyen kevés negatív komment. Mindenki érti a szándékát. Mibe is lehetne belekötni? Ez nem a Covidról szól, hanem arról, hogy akár vallásos vagy, akár ateista vagy épp agnosztikus, mindenki keresi az életben azt, ami értelmet és érzelmet ad. Ez a dal az ebben való hitet próbálja visszaadni: hogy még van értelme keresni valami jót magunkban és másokban. Hogy a szerelmünk, a barátunk szemében kell megtalálni a fényt, ha elveszítjük az utat. Közhelyesen fogalmazok, persze, és nem is jó, ha az ember saját magát elemzi, de ez a lényeg. Ráadásul nagyon sok tehetséges fiatal szerepel ebben a számban és a klipben, ők pedig egyáltalán nem megosztóak. A tisztaságuk, az ártatlanságuk, a tehetségük magáért beszél, nincs különösebb előtörténetük, tehát a trollok sem találnak rajtuk fogást: ez mind hozzájárult, hogy sokan befogadhassák.
Ez nagyon úgy hangzik, mintha egy hosszabb zenemű első része lenne.
Geszti Péter: Folytatása biztosan lesz, Laci egy remek ötletéből kiindulva évek óta tervezünk egy nagyobb zeneművet. A dalban felbukkanó érzelmek biztosan megjelennek majd benne, Laci fantasztikus, melodikus, magával ragadó világa is kiteljesedik. E hónapban kezdjük a munkát, aminek a Csillagszórás tökéletes előfutára lehet.
Ördögkatlan Fesztivál, 2019. (fotó: MTI/Vasvári Tamás)
Dés László: Egész más zenei világban születik majd, amire most készülünk, máshol fogjuk meg, de nagy érzelmi amplitúdója, őrületes dinamikája lesz a darabnak. A megosztott országra visszatérve: lehet úgy alkotni, hogy mindenkihez szóljunk. Mondhatnám azt is, hogy a művészetnek ez a dolga, ha a művészetnek lenne dolga, de nincs neki. Úgyhogy inkább úgy mondom: a művészet ezt tudja. Rengeteg dolog van, amiről verbálisan, a mindennapi életben már nem lehet beszélni ebben az országban, egy-egy műalkotásban azonban igen, legyen szó festményről, versről, zenéről. Több példát tudok mondani csak a Péterrel közös életművünkből. A Dzsungel könyve huszonöt év után az 1300-adik előadáson van túl. Minden létező színházban bemutatták már, a határon túl is. Inkább ki sem számolom, hány millió embert jelent ez. Statisztikailag lehetetlen, hogy erre a darabra csak egyféleképpen gondolkodó közönség ül be. Engem csak az érdekel, tetszik-e nekik – és tetszik nekik, hiszen telt házakkal megy. Teljesen mindegy, milyen párthoz kötődnek, hogyan gondolkodnak a világról, egyszer csak behúzza őket a történet, a zene, a dalok. Születést látnak, halált, árulást, szerelmet, barátságot – a színházban ülve csak ez létezik. Márpedig nincs olyan, hogy DK-s szerelem és fideszes barátság…
Geszti Péter: Hááát…
Dés László: Na jó, van, csak őket csókosoknak hívjuk. Ne is menjünk bele. Ezt mind elfelejti, aki beül a színházba. Ugyanez a helyzet a Pál utcai fiúkkal és a tavalyi fantasztikus, Aréna-beli Jazz+Az koncerttel. Jó párszor léptem fel már az Arénában, de ilyet még nem éltem meg: tizenötezer ember, elképesztő hangulat, szeretetáradás… Tényleg kezdjük el elemezgetni, hogy abból a tizenötezerből vajon hány gondolkodott úgy, ahogy mi? A dalaink egyként fogták meg őket, egyként szerették őket, tapsoltak, őrjöngtek. Ezt tudja a művészet. Ezért boldogság ilyesmivel foglalkozni. Ha az ember tehetséggel és őszintén dolgozik, fel sem merül a politikai dekázás.
A Papp László Budapest Sportarénában 2020. január 17-én (Fotó: MTI / Mohai Balázs)
Mit lehet tudni az új darabról?
Dés László: Embrionális állapotban van, most még nem lenne értelme beszélni róla. Nagyon sok mindennek össze kell állnia, hogy megszülessen.
Akkor inkább úgy kérdezem: hogy lehet bármire készülni 2021 elején?
Dés László: Ez a munka tovább tart majd, mint 2021. Szóval munkás év lesz.
Péter, te milyen 2021-et képzelsz magad elé?
Geszti Péter: Épp most olvasom, hogy Angliából jön egy újabb vírusverzió, és közben Dél-Afrikából is… A vártnál lassabban találunk majd rá a ritmusra, a szabadabb életre. Nekünk, dalszerzőknek a szobába zártság bizonyos szempontból jót tesz, bizonyos szempontból nem. A legtöbb ihletet a találkozásokból merítjük. Filmekből, szépirodalomból is, persze, de egy borozós este nagyon sokat számít. Felemás év lesz. Nem szabad belepudingosodni abba, amire kényszerítene minket. Aktívnak, mozgékonynak kell lennünk, fizikailag és lelkileg is. A punnyadásból nagyon nehéz visszajönni. Erre készülök, és nem reménykedem különösebben. Május-júniusig eltart a normalizálódás, de bármi is jön, az már egy másik élet lesz. Ez lesz a nagy kérdés ebben az évben: hogy hogyan és mit folytassunk? Ez viszont egy másik interjú lenne. Az biztos, hogy kaptunk időt a változtatásra, meg kell próbálni okosabban élni.
Hogy áll a filmed?
Geszti Péter: A Szia, életem! eljutott abba a vágási szakaszba, ahol már egyetértés van az alkotók között, kezdőik a CGI-munka, készülnek a trükkök a film fantasy elemeihez. Hamarosan véglegesítjük az egészet, miként a marketingkampány elemeit is, tehát akár tavasszal is be lehetne mutatni. Nyilván nem mutatjuk be ekkor, hiszen nem tudjuk, mikor nyitnak a mozik, azt meg végképp, hogy az emberek mikortól lesznek hajlandóak moziba járni. Talán, ha már mindenki megkapta a vakcinát. Tehát vagy év végén, vagy ki tudja… Ez a „ki tudja” írja le a legjobban a helyzetet. Meg úgy az egész életet.
