nlc.hu
Szabadidő

Tövismadarak idézetek

10 megható idézet a Tövismadarakból

Emlékszel még a Tövismadarak sorozatra? Most a produkció alapjául szolgáló, világhírű regényből hoztunk tíz megható idézetet.

Colleen McCullough ausztrál írónő 1977-ben megjelent Tövismadarak című regénye világszerte 30 millió példányban kelt el. A bestsellerből 1983-ban forgattak tévésorozatot, mely hitelesen adta vissza a könyv hangulatát és mondanivalóját. A most következő idézetek a könyvből származnak, de többségük a sorozatból is ismerős lehet…

„Ez a baj, ha az ember sziget, elfelejti, hogy a partjain túl is van valami.”

„Megállt a gyep túlsó szélén, s fölnézett az égre, ösztönösen az Istent kereste. Igen, ott lehet valahol, a tiszta és túlvilági pislákoló fénypontocskák között, mi másról is beszélne az éjszakai égbolt? A nappali kék födél nyíltán az ember tán nem az örökkévalóságba pillant? Nincs, ami oly egyértelműen bizonyítaná az időtlenséget és Isten létét, mint a tág csillagos ég látványa.”

„Mi is az álom? Áldás, haladék az élettől, a halál visszhangja, kellemetlen kötelesség?”

Tövismadarak

Forrás: Profimedia

„A madár, begyében a tövissel, változhatatlan törvénynek engedelmeskedik; nem tudja, mi űzi-hajtja, hogy fölnyársalja magát, s dalolva haljon meg. Amikor a tövis beléhatol, még nem tudja, hogy a halál közeledik, csak dalol, dalol, amíg csak annyi élet van benne, hogy egyetlen hangot kiadjon. De mi, amikor a tövisre fölnyársaljuk magunkat, mi tudjuk. Mi értjük. És mégis, mégis megtesszük. Mégis megtesszük.”

„Ebben az ostoba testben belül, én még fiatal vagyok: érzek, vágyom, álmodom, lázadozok a megkötöttségek, a testem ellen. Az öregkor a legkegyetlenebb bosszú, amivel a bosszúvágyó Isten sújt bennünket. Mért nem öregíti meg a lelkünket is?”

„A barátság tartós szálait nehezebb megérteni, mint a vérségi kötelékét.”

Tövismadarak

Forrás: Profimedia

„Csak éppen: férfi. Egyformák vagytok ti mindannyian, nagy, szőrös lepkék, repestek a láng után, az meg üveg mögött ég. És az üveg olyan vékony, olyan átlátszó, hogy holtra töritek magatokat rajta. S ha sikerül bevergődnötök az üveg mögé, egyenesen a lángba repültök, s halálra égve zuhantok belé. Pedig kint a hűvös éjszakában vár az eleség, a szeretet s a megszületni vágyó kicsi lepkék. De hát látjátok ezt? Kell ez nektek? Dehogyis! Vissza a lángba, holtra törni magatokat, vagy halálra égni!”

„A görögök szerint vétkezik az istenek ellen, aki túlságosan szeret valamit. Ha valakit így szeretnek, az istenek féltékenyek lesznek, és a szeretet tárgyát élete virágában lesújtják. Nagy tanulság rejlik ebben. Túlságosan szeretni: szentségtörés.”

„A tökéletesség elviselhetetlenül unalmas. Akármiben. Én már csak többre becsülök egy csöpp tökéletlenséget.”

Tövismadarak

Forrás: Profimedia

„A mondabeli tövismadár csak egyetlenegyszer énekel életében, de akkor szebben, mint a föld bármely más teremtménye. Ahogy elhagyja fészkét, egy tövises fát keres, és nem nyugszik, amíg rá nem talál. Akkor az ádáz ágak között rázendít dalára, és felnyársalja magát a leghosszabb, leghegyesebb tövisre. Haldokolva fölébe emelkedik önmaga szenvedésének, hogy túltrillázza még a pacsirtát, a csalogányt is. Egyetlen csodálatos dal, az élete árán. De akkor az egész világ elnémul, őt hallgatja, és Isten mosolyog az égben.”

Még több elgondolkodtató idézet:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top