nlc.hu
Szabadidő

Eltűntek a vadludak a tatai Öreg-tóról

Miért tűntek el a vadludak a tatai Öreg-tóról?

A petárdák is közrejátszottak abban, hogy most nincsenek vadludak a tavon.
vadludak, tata, öreg-tó

A Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület posztolta, hogy a vadlúd zsivajtól hangos Öreg-tó az elmúlt 2 hétben szinte kiürült. Ennek pedig nem csak az az oka, hogy a tó befagyott.

A posztban azt írják, hogy a novemberi és decemberi időszakban gyakorlatilag minden idők legtöbb vadlúdja volt a tavon látható, 55 ezer példány!

Több héten keresztül tartózkodott itt 40-50 ezer vadlúd, aminek következtében a fő táplálékukat adó környező kukoricatarlók részben kimerültek, részben pedig idejekorán szántották be azokat.

– írták, hozzátéve, hogy az is szintén fontos körülmény, hogy bár Tatán idén is eredményesnek volt értékelhető a szilveszteri tűzijáték tilalom (a ludak 70 százaléka itt maradt), ám szilveszter után is tapasztalható volt néhány illegális petárda, tűzijáték.

A tízezres lúdsereg gyakorlatilag egyik napról a másikra tűnt el ezek miatt.

A ludak a környező halastavakon igen nyugodt menedékre leltek, gyakorlatilag az összes lúd azokra költözött át az Öreg-tóról, és a mai napig ott láthatóak. Az egyesület szerint a vadludak Tatán a tűrőképességük határán vannak, seregnyi zavaró hatás nehezíti meg a mindennapjaikat.

Hova tűntek a vadludak az Öreg-tóról? Bizonyára sokaknak feltűnt, hogy a néhány héttel ezelőtt még vadlúd zsivajtól...

Közzétette: Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület – 2021. január 23., szombat

Az egyesület ezért igyekezett a ludak számára igen érzékeny alkonyati időszakban a tiltás ellenére a mederbe tévedő látogatókat udvariasan a partra irányítani, és ezért tartja fontosnak minden tóparti vagy tó közeli fényforrás, díszvilágítás madárbaráttá tételét, és ezért szállt síkra három évvel ezelőtt a tűzijátékok korlátozásáért is.

Fotó: Facebook/MME Komárom-Esztergom Megyei Helyi Csoport

Beszéljünk egy kicsit az állatvédelemről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top