nlc.hu
Szabadidő

Enyedi Ildikó a Berlinale zsűrijében

Enyedi Ildikó is ott lesz a Berlinale zsűrijében

Enyedi Ildikó is vesz részt az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztivál zsűrijének munkájában.
Enyedi Ildikó

Hat korábbi Arany Medve-díjas film rendezője, köztük Enyedi Ildikó vesz részt az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztivál zsűrijének munkájában.

A Berlinale díjait a szervezők hétfői közleménye szerint ők ítélik majd oda:

  • Enyedi Ildikó (Testről és lélekről),
  • Mohammed Raszulof (Nincs gonosz),
  • Adina Pintilie (Ne érints meg!),
  • Gianfranco Rosi (Tűz a tengeren),
  • Nadav Lapid (Synonymes),
  • Jasmila Zbanic (Szerelmem, Szarajevó).

Mivel Raszulof továbbra sem hagyhatja el Iránt, ő online vesz majd részt a testület munkájában. Zsűrielnököt pedig idén nem neveztek ki. A zsűritagok karantént követően a fesztivál mozijában nézik meg a versenyfilmeket, Berlinben – mondta Mariette Rissenbeek fesztiváligazgató.

A 2021-es Berlinalét két részletben rendezik meg: a pandémia miatt tavasszal és nyáron tartják meg a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválját. A szakmai kísérőrendezvényeket online tartják meg már márciusban, a nagyközönségnek szervezett vetítéseket pedig elhalasztják júniusra.

Mariette Rissenbeek korábban elmondta, hogy nagy a kínálat filmekből, az idei, 71. fesztiválra 200-zal több produkcióval pályáztak, mint a tavalyira. A Berlinale a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb nemzetközi filmfesztiválok egyike.

(MTI)

(Kiemelt kép: MTI/Mohai Balázs)

Enyedi Ildikó az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top