A hetvenes évek amerikai autói szélesek, laposak és iszonyú nehezek voltak, és úgy zabálták a benzint, hogy rossz volt nézni. Az átlagfogyasztásuk száz kilométeren simán elérte a 18-20 litert, de az Egyesült Államokban, az olcsó üzemanyag hazájában ez sokáig nem osztott vagy szorzott. Csakhogy 1973-ban jött egy nemzetközi krízishelyzet, ami mindent megváltoztatott. Izrael és az arab országok konfliktusában az utóbbiak azzal próbáltak meg nyomást gyakorolni a nemzetközi közvéleményre, hogy fokozatosan csökkentették az olajkitermelésüket, ez pedig eleinte a benzin árának folyamatos emelkedéséhez, majd hiánygazdasághoz vezetett. Az amerikai benzinkutaknál hatalmas sorok alakultak ki, és sokszor még azok sem tudták megtankolni az autójukat, akiknek amúgy volt rá pénzük. Mire sorra kerültek, kifogyott a kút az üzemanyagból.
A végtelen országutak országában ez hatalmas tragédia volt, és hirtelen elkezdett számítani, hogy mennyit fogyaszt egy autó. Csakhogy a nagy amerikai autógyárak lassú óriások: mivel korábban nem kellett figyelniük a fogyasztásra, képtelenek voltak gyorsan előállni egy alacsony fogyasztású autótípussal. Ezt a piaci rést vette észre Elizabeth Carmichael, aki előállt egy háromkerekű, futurisztikus csodajárgány koncepcióval, ami olcsó (alig kétezer dollárért árulták), százon alig négy litert fogyaszt és a karosszériáját olyan NASA által fejlesztett műanyagból építik, ami akár azt is kibírja nagyobb sérülés nélkül, ha 50-60 km/h-val egy betonfalba csapódunk vele. A nép és a befektetők megőrültek egy ilyen autó gondolatától, és ha csak pár hónapig, de Elizabeth Carmichael akkora sztár volt a médiában, mint mostanában Elon Musk és az ő Teslája.
Liz története, ahogy azt elmesélte
Liz Carmichael már önmagában a nemével alaposan felkavarta az autóipar állóvizét. Detroitban a hetvenes években még kizárólag férfiak dolgoztak az autógyárak vezető pozícióiban, hallatlan volt, hogy egy nő irányítson egy ilyen nagyvállalatot. Ráadásul Carmichael éppen a feminista mozgalmak hullámával érkezett: a média teli volt olyan, a nők függetlenedéséért küzdő sztárokkal, mint Gloria Steinem vagy Betty Friedan. Carmichael cége, a Twentieth Century Motor Car Corporation leszerződtette az USA egyik legjobb PR-osát, aki elérte, hogy az ország összes lapja foglalkozzon a Dale nevű csodajárgánnyal, és azzal a nővel, aki mögötte van. Liz tévéhíradók, showműsorok gyakori vendége lett, ahol természetesen arról is mesélt, hogyan jutott el odáig, hogy megszorongathassa az autóipar nagyvállalatait.
Az ötgyerekes Liz azt mesélte magáról, hogy egy NASA-mérnök özvegye, és maga is mérnöki és üzleti diplomával rendelkezik. Egy szabadalmi hivatalnál dolgozva ismerkedett meg a feltaláló Dale Clifttel, aki azért kereste meg, hogy bejegyeztesse háromkerekű, alacsony fogyasztású csodaautóját, és Carmichael azonnal meglátta benne a nagy üzleti lehetőséget. Megvásárolta a találmány jogait a feltalálójától, aki a továbbiakban nem vett részt a projektben, de Liz az iránta való tiszteletből az autót róla nevezte el Dale-nek. Befektetőket felhajtva indította el a fejlesztési projektet, méghozzá azzal a nem titkolt céllal, hogy öt éven belül a Twentieth Century Motor Car Corporation Amerika legnagyobb és legsikeresebb autógyárává váljon. A befektetők pedig jöttek csőstül, így Liz néhány top mérnököt is szerződtetni tudott, a sajtót pedig bejárták a hírek a kaliforniai fejlesztési központról és egy 14 ezer négyzetméteres irodáról és az épülő autógyárakról. A kocsi prototípusán száz ember dolgozott.
Az álom szétesőben
Liz Carmichael borzasztóan értett ahhoz, hogy az időről időre lanyhuló érdeklődést felszítsa. Elintézte, hogy a még nem is létező autója nyereményként megnyerhető legyen egy népszerű televíziós vetélkedőben, ahol a kocsi karosszériáját állították csak ki, hogy a nézők megcsodálhassák, vagy éppen mindig elejtett egy-egy meredek megjegyzést az interjúiban (például azt, hogy behajtott a Dale-el a tengerbe, és az autónak semmi baja sem lett), amitől aztán mindenki róla és az autójáról beszélt. Amikor pedig a befektetők megfogyatkozni látszottak, Liz új ötlettel előállva elkezdte az autók előértékesítését, az emberek pedig sorban álltak, hogy befizessék az előleget egy olyan autóra, amit még soha senki nem látott mozgásban, és aminek a volánja mögé nem ülhetnek be, hogy kipróbálhassák. A cégnek olyan jól ment, hogy Liz a szakmában megszokott fizetések másfél-kétszeresét ajánlotta az alkalmazottainak, akiknek beszámolói szerint sokszor úgy fizette ki őket, hogy az íróasztala alól kihúzott egy nagy, pénzkötegekkel teli aktatáskát, és abból számolta a kezükbe a bankjegyeket.
Minden ment a maga útján, csakhogy a kaliforniai hatóságok – részben a detroiti autógyárak nyomására – vizsgálódni kezdtek a Twentieth Century Motor Car Corporation körül, és amit láttak, nem találták eléggé meggyőzőnek ahhoz, hogy elhiggyék: ebből a koncepcióból egy-két éven belül valóban egy működőképes jármű lesz. Ezután hatóságilag megtiltották a Dale további előértékesítését, és bár hivatalosan a vásárlói előlegeket letétbe kellett volna helyezni, és nem nyúlhattak volna hozzá, Carmichael ebből a pénzből fizette az alkalmazottait és az autó fejlesztését. Tudta, hogyha nagyon gyorsan nem szerez forrást, a koncepciója és az álma biztosan csődöt mond. Két dologgal is próbálkozott: egyrészt az állami tiltás ellenére tovább folytatta az előértékesítést, csakhogy egy tévéműsorban lebuktatták: ezután az emberek már nem akartak előleget adni a Dale-ért, sőt egyre többen jelentek meg az encinói irodaház előtt, hogy visszaköveteljék a pénzüket. Mindhiába. Másrészt pedig Japánból érkező befektetőkkel tárgyalt, akik hajlandók voltak harmincmillió dollárt a cégbe fektetni, ha láthatják az úton működés közben a háromkerekű csodajárgányt.
Lehull a lepel
Az elapadó pénzek miatt Liz nagy bajban volt, az utolsó egy-két hónapban az alkalmazottai már fizetés nélkül dolgoztak neki: a cél az volt, hogy útra vigyék a Dale-t, és meggyőzzék a japánokat a koncepció működőképességéről. Eljött a bemutató ideje. A Dale-t kigurították egy tesztútra. Bekapcsolták a motort, aminek jó hangja volt, ráadásul az autó az egyenesben jó sebességet ért el, 80 km/h-val ment, ami egy városi járműtől meggyőzőnek számít. A gond kanyarodáskor jött. A tesztsofőr valamiért azt gondolta, hogy neki most az a dolga, hogy megmutassa az autó határait, így egy nagy fékezés után próbált jobbra kanyarodni, nem túl nagy sikerrel. Bár az autó egyensúlyát próbálták úgy rendbe hozni, hogy az anyósülésre is ültettek valakit, a kocsi még így sem bírta az éles kanyarodást, és kis híja volt, hogy felboruljon. A látvány elriasztotta a japánokat, Carmichael álma pedig összedőlni látszott.
Végső elkeseredésében feladta a harcot az őt egyre jobban szívató kaliforniai hatóságokkal és az ottani médiával, és úgy döntött, az egész projektet átköltözteti Texasba, ahol a helyi vezetők tárt karokkal fogadták, és helyet kínáltak az irodaházának és a gyárának. A költözést még véghezvitték, csakhogy két héttel később a kaliforniai nyomozók kiderítették, hogy Liz elköltötte a vásárlók befizetett előlegeit, és emiatt kiadták ellene a körözést. A texasi házból azonnal kiköltözött a családjával, és azon nyomban átköltöztek a floridai Miamiba. Eközben a lapok teli voltak a Carmichaelről szóló hírekkel: a kaliforniai háza átkutatásakor ugyanis kiderült, hogy G. Elizabeth Carmichael valójában nem is létezik: az ötgyerekes családanya ugyanis egy Jerry Dean Michael néven ismert körözött csaló, aki valójában nem az édesanyja, hanem az édesapja a gyerekeknek, és a vele egy háztartásban élő, a sajtó képviselőinek csak a testvéreként bemutatott nő, Vivien igazából a felesége és az öt gyerek anyja.
Jerry Deanből Elizabeth
Jerry Dean Michael negyven éven át férfitestben élt. Hatalmas dumája volt, folyamatosan csajozott és az évek során számos feleséget hagyott maga után a világban, sokszor olyan gyerekekkel, akiket még csak nem is ismert, mert még akkor szakított az anyjukkal, amikor még terhesek voltak. Vérbeli szélhámosként élt: beköltözött lakásokba, nem fizetett bérleti díjat, és mielőtt kiköltöztették volna, már tovább is állt, és kivett valahol egy másik albérletet. Értett a hamisításhoz, hamis igazolványokkal hamis csekkeket váltott be, de egy időben volt egy saját kis lapkiadója is, ami ugyan veszteséget termelt, de ez nem számított: azért vette meg ugyanis, mert a nyomdával hamis bankjegyeket akart készíteni. A bankói nem lettek túl meggyőzőek, de még így is tudott pénzt keresni velük, és amikor égni kezdett a lába alatt a talaj, gyorsan odébb állt. Végül az igazit is megtalálta a fiatal Vivien képében, aki sorra szülte neki a gyerekeket, és zokszó nélkül viselte, hogy akár 1-2-3 havonta új helyre kellett költözniük, és a gyerekeket még csak iskolába se tudta beíratni.
Jerry Dean még Kubába is csempészett fegyvert, sőt a detroiti maffiával is voltak üzletei. Utóbbiakkal összeveszett, és mivel Jerry Dean szerette volna félrevezetni az őt üldöző gengsztereket és rendőröket, egy általa vásárolt puskával egy elhagyott erdei út mentén szanaszét lőtte az autóját, az üléseket pedig összekente a vérével, hogy úgy tűnjön, mintha egy leszámolásban végeztek volna vele. Jerry Dean Michael eltűnt, és megszületett Elizabeth Carmichael, akiről eleinte a saját családja is azt hitte, hogy csak azért volt rá szükség, mert nőnek álcázva magát biztosan nem találnak rá a maffiózók és a hatóságok. Csakhogy a helyzet nem egészen ez volt: bár az időzítés kapóra jött Jerry Deannek, ő valójában már nagyon régóta nem érezte jól magát a bőrében. Nőnek tartotta magát, aki pechjére férfitestbe született. Jerry Dean-nek kapóra jött az üldöztetése, ugyanis ez adta meg neki a végső lökést ahhoz, hogy átalakuljon. Jerry Dean Michael ugyanis transznemű volt, aki e fordulópont után már G. Elizabeth Carmichaelként élte tovább az életét. Jerry Dean soha többé nem tért vissza.
Bukásra ítélve
Bár feleségének, Viviennek eleinte nagyon fájt az átalakulás, viszonylag hamar megbarátkozott vele, és továbbra is egy háztartásban éltek. Még azt is megengedte neki, hogy a gyerekek őt szólítsák anyának, Vivienről pedig mindig a szeretett nagynénijükként beszéltek, aki odaköltözött hozzájuk, hogy segítsen a gyereknevelésben. Az új életben Liz magához képest kerülte a balhét, és a hormonkezelései, a mellműtétje és a heréi eltávolítása idején viszonylag nyugodt életét élt ingatlanosként, majd később a szabadalmi hivatal munkatársaként, ahol megismerte a háromkerekű, keveset fogyasztó autó koncepcióját, és rögtön lecsapott rá. Bár sok helyen állítják róla, hogy Liz csak egy csaló volt, aki összeszedte más emberek pénzét, és semmi mást nem akart, csak lelépni vele, ez azért nem teljesen igaz. Carmichael valóban meg akarta építeni a Dale-t, és ugyan valóban törvénytelenül nyúlta le az ügyfelek előlegeit, a pénz legnagyobb részét valóban a cégre és az autófejlesztésre költötte, de ahogy a szakemberek mondják: egy olyan fejlesztési folyamatot akart fél-egy év alatt véghezvinni, ami a nagy és tapasztalt autógyáraknak is több évbe telik. A Dale bukásra volt ítélve, de Liz ezt sokáig magának sem volt hajlandó beismerni. Amikor pedig a világ számára is kiderült a bukást, azt csinálta, amihez még a Jerry Dean-es éveiben hozzászokott: fogta magát és a családját, összepakoltak és leléptek egy másik államba.
Szökésben
Liz Carmichaelt végül 1975 áprilisában Miamiban tartóztatták le, és kezdetét vette egy hosszú, közel egy éven át tartó tárgyalássorozat, ami hatalmas sajtóvisszhangot kapott, már csak Liz transzneműsége miatt is. Rengetegen vádolták őt azzal, hogy valójában nem transznemű, hanem csak egy magát nőnek álcázó férfi, aki így akart kikerülni az őt üldöző hatóságok látóköréből, de Liz ezt mindvégig tagadta, és az állítása igazát bizonyítja, hogy ugyan 2004-ig élt, soha többé nem látták őt az emberek férfiként. A bíróság végül elítélte Carmichaelt, de egy jókora óvadékkal – amit egy tévétársaság fizetett ki neki egy exkluzív sztoriért cserébe – mégis sokáig szabadlábon maradt. Amikor pedig 1980-ban már mindenképp be kellett volna vonulnia, elővette a szokásos taktikáját: összepakolta a családját, egy másik államba költözött, és új néven kezdett új életet. Ezúttal egy tíz éven át kiválóan működő virágárus-hálózatot épített fel: az általa beszerzett virágokat illegális bevándorlókkal vagy épp hajléktalanokkal árusíttatta a forgalmas utakon vagy épp az éttermek teraszainál. A munkásait természetesen nem jelentette be, és a bevétel húsz százalékát hagyta a zsebükben. Az üzlet kiválóan ment, Liz pedig felesége, Vivien halála után is igazi mátriárkaként irányította az öt gyereke, a párjaik és az unokái életét, mindannyiuk számára megélhetést biztosítva.
Pechjére az Unsolved Mysteries (Megoldatlan rejtélyek) című népszerű tévéműsor egyik 1989-es adásában éppen Liz Carmichael és a Dale sztoriját dolgozták fel, a műsor után sokan felismerték, és jelentették a rendőrségnek. A letartóztatást nem kerülhette el, és két évet töltött börtönben. Miután szabadult, az egészségi állapota egyre romlott, a rák több fajtával is megküzdött, cukorbeteg volt és egy baleset miatt csípőproblémái is akadtak, de amíg élt, a családja összetartott. Halála után a gyerekei és unokái szanaszét széledtek a világban. Akik ismerték, rendkívül jó vezetőnek tartották, aki szinte bármit képes elhitetni az emberekkel azáltal, hogy lyukat beszél a hasukba. A Dale-re a kudarc ellenére egész életében büszke volt: vidéki, egyszerű családból érkezve, vagyon nélkül elérte, hogy a nagy amerikai autógyárak, ha csak rövid időre is, de valódi konkurenciát lássanak benne, és megijedjenek tőle.
Elizabeth Carmichael elképesztő történetét A hölgy és az autó című négyrészes dokumentumfilm-sorozatban nézheted meg az HBO GO kínálatában.