nlc.hu
Szabadidő

Megszűnik a Budapesti Tavaszi Fesztivál

Nincs tovább! Megszűnik a Budapesti Tavaszi Fesztivál

A kormány nem újítja meg a fesztivál megrendezését célzó korábbi szerződését a fővárosi önkormányzattal.
Budapest Tavaszi Fesztivál

A koronavírus-járvány miatt 2020 tavaszán elmaradt a 40 év óta minden évben megrendezett Budapesti Tavaszi Fesztivál, most pedig úgy tűnik, hogy kiáll mögüle az állam.

A Népszava megkeresésére Gy. Németh Erzsébet kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettes azt mondta, hogy az állam az idei évtől kivonul a fővárosi rendezvénysorozat finanszírozásából. 

Lesz más?

„Az okokról semmiféle tájékoztatást nem adott” – írja a Népszava. Arról viszont tájékoztatták a felelős főpolgármester-helyettest, hogy a kormány döntése értelmében, a MÜPA szervezi meg a továbbiakban a kabinet által indítani kívánt új fővárosi tavaszi és őszi fesztivált.

A cikkből az is kiderül, hogy a kormány terveiben két új fővárosi fesztivál szerepel: az egyik a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek néven szerveznek tavaszi rendezvénysorozatot, míg ősszel Liszt Ferenc Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál néven terveznek fesztivált. A két programra idén 1,75 milliárdot szánnak a központi költségvetésből.

A városvezetés tudomásul vette a kormány döntését, és ennek ellenére folytatná a tavaszi fesztiválozás hagyományát, még ha egy kicsit másként is.

A tervek szerint:

  • főként turistákat vonzó, elit kulturális esemény helyett az első évek pezsgését megidéző, a nagyközönség számára könnyebben befogadható programsorozatot szeretnének.
  • ebben helyet kapnának új, alternatív művészeti ágak is.
  • a márkanév maradna, az a főváros tulajdona.
  • a főváros az idei rendezvényre külön nem tervezett támogatást, de a Budapest Brand Zrt. költségkeretét 1,35 milliárd forintban határozták meg.
  • amennyiben a korlátozásokat nem oldják fel a fesztivál szokásos április eleji rendezési dátumára, akkor a főváros online térben szervezné meg hazai előadók bevonásával. 

40 év hagyománya

Az első Budapesti Tavaszi Fesztivált 1981-ben rendezték meg, az ötlet az Országos Idegenforgalmi Hivatal vezető helyettese, Lengyel Márton fejéből pattant ki, A fesztivál az elmúlt évtizedekben bekerült a világviszonylatban is jelentős kulturális események közé.

Fotó: MTI

Mi lesz velünk fesztiválok nélkül?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top