Tegnap világszerte milliók figyelték a NASA Jet Propulsion Laboratory (NASA JPL) élő közvetítését, amely során sikeresen leszállt a Mars felszínére a Perseverance nevű kutatórobot. A tavaly nyáron indult szerkezetet a Jezero nevű kráter mélyére irányították, mert az űrkutatók reményei szerint, egy egykor itt hullámzó tó medrében a legjobb az esély rá, hogy élet nyomaira bukkanjanak.
A NASA weboldalán pedig interaktív térképen lehet majd megfigyelni, hogy a kis robot merre kalandozik majd a kráterben. A térkép komoly tudományos munka eredménye, amelyhez többek között a NASA Mars körül keringő Reconnaissance Orbiter műholdjára szerelt HiRISE kamera fekete-fehér képeit, illetve az Európai Űrkutatási Hivatal, az ESA nagy felbontású színes felvételeit használták fel.
A hatkerekű robotot a Földről irányítják majd, ezért az is fontos információ, hogy milyenek a földrajzi – marsrajzi? – viszonyok, hiszen nem árt tudni, hol vannak az emelkedők, gödrök vagy más akadályok, amelyeket el kell kerülni.
A térképen a bal felső sarokba kattintva különböző rétegeket lehet ki- és bekapcsolni, ezek segítségével lesz majd látható, hogy a későbbiekben milyen útvonalat jár majd be a Perseverance és hol milyen kutatásokat végez.
A tegnapi landolás során egyébként sikeresen eljutott a felszínre az Ingenuity nevű önjáró helikopter is, amellyel történelmi jelentőségű kísérletet végeznek majd: ez lesz az első alkalom, hogy egy másik bolygón üzembe helyeznek egy repülő járművet.
Még több űr az nlc-n:
- Megúsztuk, hogy a Nap visszaküldjön minket a középkorba
- Kép a múltból: 13 milliárd éves galaxisról készült fotó
- Elképesztő videó készült a Föld mellett suhanó üstökösről