nlc.hu
Szabadidő

Jimmy és Nika, az utcazenész pár

„Sosem azok dobnak pénzt, akikből kinéznénk, hogy van nekik” – interjú Budapest legcukibb utcazenész-párjával

A lányt egyszer nagyon keményen megütötték, mert valakinek nem tetszett a dal, amit játszottak. Összeszedték magukat és azóta is az utcán zenélnek barátjával. Aviciiről, sajtburgerről, aprópénzről és pandémiás szomorúságról mesélt nekünk Jimmy és Nika.

Azért mertem leírni a címben, hogy legcukibb, mert minden jel szerint ők a város egyetlen utcazenész-párja, így aztán a legcukibbak is. Jimmy és Nika (nevüket hivatalosan így írják: Jimmy és NIka) egymástól függetlenül kezdett zenélni az utcán, végül megtalálták egymást mindenféle értelemben, azóta járják az országot az idilli piacoktól Budapest legkeményebb környékeiig. A Jászai Mari téren hallgattam végig őket, profik voltak és nagyon-nagyon kedvesek mindenkivel, miközben faroló biciklisek, maszk mögött szomorkodó járókelők és Combinók közt zenéltek a szmogban. A rögtönzött fotózásból villáminterjú lett, abból meg nagyinterjú, amit (most nem azért) sikerült a zenei újságírás történetének legerősebb és legeredetibb kérdésével indítanom.

Honnan a név?

Nika: Ő Jimmy, én meg Nika vagyok. Innen.

Jimmy: A párom Kőnig Veronika, én pedig tényleg Jimmy vagyok, ez nem művésznév. Hosszú lesz: Tierra Coral Jimmy Gabriel.

Mesélj.

Jimmy: Apukám ecuadori, anyukám magyar. Nagyjából ennyi. Békéscsabáról származom, Nika pedig Dunapatajról. Tanulni jöttünk Pestre. Egy éve zenélünk együtt, külön-külön meg…

Nika: Mióta az eszünket tudjuk.

Jimmy: Tizennégy éves koromban beugrott, hogy meg kellene tanulni gitározni, mert az a legmenőbb. Menő is volt. Imádtam, élveztem, persze egyáltalán nem ment. Elektromos gitáron szerettem volna, anyukám mondta, hogy először akusztikuson tanuljak meg. Igaza volt. Aztán maradt is az akusztikus. És ugye az ének.

Jimmy és Nika, az utcazenész pár

„Ha máshol nem, legalább itt halljanak egy kis élőzenét” (Fotó: Neményi Márton)

Tábortűz, egy szál gitár?

Jimmy: Igen! Az a legjobb.

Nika: A zongorát szeretném még fejleszteni, de mióta tudatomnál vagyok, énekelek. Tanított a nagymamám, tanított anyukám, aztán tanított az iskola.

Mi a terv?

Nika: Világhír. Na jó: csak a zenével foglalkozni. Jó zenével. Nem azzal, ami most a séma.

Mi a séma?

Jimmy: Neveket inkább nem említenénk, de a hangképzésben vannak bajok. A tévés tehetségkutatókban sok minden nem is hangzik el erről, talán azért, mert ez a zsűritagoknak sem erősségük. Arra kellene figyelni például, hogy ne énekeljenek orrból – ezzel nekem is nagyon sok problémám volt.

Feldolgozás-együttes vagytok?

Jimmy: Írunk saját számokat is, de főleg feldolgozásokat játszunk. A saját számokat egyelőre a családon, zenész ismerősökön próbáljuk ki.

Nika: Nem tudjuk megúszni a feldolgozást. Pontosan tudjuk, milyen az, amikor egy új zenész a színpadon elkezdi játszani a saját dalait, amiket senki sem ismer, és nem is fordulnak oda. Kell, hogy először megismerjenek minket, a számokon át, amiket ismernek és szeretnek. Ebben is rengeteg lehetőség van. Az én nagypapám dobos volt és a Hotel California a kedvenc száma. Nagy álmom, hogy eljátsszuk, és ő dobol majd benne mögöttünk.

Jimmy: Amikor pedig lesz egy kis közönségünk, és már van kinek megmutatni a saját számokat, jöhetnek azok is. Tudatosan szeretnénk építkezni. A nagyobbik bátyám karmester és csembaló szakot végzett, nagyon érdekes fúzió jöhetne ki ebből, akár egy big banddel.

Nika: Mi nem média által megformált, polgárpukkasztó karakterek leszünk, hiába megy az nagyon mostanság: „nézd, milyen a haja, milyen a teste, ennyit mutatott meg magából”.

Jimmy: Elég, ha zenélünk, az emberek pedig szeretik. Egész jól állunk, szabadtéri rendezvényekre rendszeresen hívnak, ami nagyszerű, imádok a szabadban zenélni. Léptünk már fel rendezvényeken, családi összejöveteleken, és már két esküvőnk is volt! Mindet szerettük. Mégpedig azért, mert csak olyan dalokat játszunk, amelyeket imádunk. Fix repertoárunk van, amit előre elküldünk, ha találkozik az ízlésünk, működik, ha a megbízó mást szeretne, ajánlunk mást.

Nika: Volt megrendelő, aki előre kért egy diszkószámot, aminek a közepén van két sor ének. Szóltunk, hogy egy szál gitárral ez nekünk nem biztos, hogy menne. És jöttek már oda azzal, hogy 

jó ez, de jöhetne a Nézését meg a járását?

Mondtuk, hogy azt mi nem szeretjük. Önazonosnak kell maradnunk.

Jimmy és Nika, az utcazenész pár

„Ő például dél-amerikai” (Fotó: Neményi Márton)

Nem is kell imidzs?

Nika: Dehogynem! Ő például dél-amerikai.

Jimmy: Ráadásul tűzzsonglőrként is fellépünk, mindketten foglalkozunk ezzel is. Zene és tűz – ez az irány. Ez azért elég egyedi, nem?

Nika: És milyen menő lesz két szám között tüzet fújni!

Jimmy: Hé, ne lődd le! Na jó, nem hiszem, hogy ezt bármelyik énekes meg meri csinálni – de azért ne lőjük le.

Vitatkoztok zenéről?

Jimmy: Nem… Nika a régi, klasszikus, retró számokat hozza, én pedig a kortársakat, főleg a magyarokat, de a származásom és anyukám perfekt spanyoltudása kapcsán játszom spanyol dalokat és egy-egy olaszt is. Nyitottak vagyunk egymás dolgaira. Válogatáskazit azért még nem készítettünk egymásnak.

Jimmy és Nika, az utcazenész pár

„Mintha közvélemény-kutatást végeznénk” (Fotó: Neményi Márton)

Miért zenéltek az utcán?

Jimmy: Kiskorom óta csinálom, ahogy elkezdtem zenélni, már az utcán is voltam. Békéscsabán, tizennégy évesen, a sétálóutcán, egy dobgitárral, az ott élők mérsékelt örömére. Nem ment túl jól. Ráadásul egy számot tudtam. 

Az volt a módszerem, hogy eljátszottam, vártam fél órát, addigra már biztosan mindenki odébb állt, és újra eljátszottam.

Az If I Had You Adam Lamberttől – ez ment egész nap. Az akkor nagyon menő volt. Végül azért kezdtem több dalt megtanulni, mert meguntam magam. A második egy Avicii volt.

Nika: Nála kitartóbb ember nincs is! Én tőle függetlenül, már Pesten kezdtem utcazenélni. A Keletinél ültünk, és rögtön három számot is el tudtunk játszani. Szünetet sem tartottunk. A More Than Words… a Rolling In The Deep és… várj csak… talán az Egyszerű dal.

Dobtak pénzt?

Jimmy: Igen, és fantasztikus érzés volt, ahogy felfigyeltek rám, miközben sétáltak. Hatalmas élmény volt, ahogy rám mosolyogtak, hüvelykujjat mutattak.

Nika: Ez volt a legrosszabb, amikor megjelent a koronavírus. A maszk. Nem látjuk a mosolyokat, az arcokat, személytelen lett a világ.

Sok bátorság kell ahhoz, hogy kiálljon zenélni utcára az ember.

Jimmy: Nika egy éve még sokkal félénkebb volt. Ahogy elkezdtünk együtt zenélni az utcán, ez szépen elmúlt. Megnyíltunk mindketten. Baromira tetszik azóta is. És a járókelőknek is. Ezért vagyunk bizakodóak: nem azért dicsérnek, mert eljöttek és már megvették a jegyet, vagy mert családtagok. Idegenek jönnek teljesen véletlenül és teljesen véletlenszerűen. És szeretik.

Nika: Mintha közvélemény-kutatást végeznénk. Békéscsabára, a veresegyházi piacra, a Szelidi-tóhoz, a Balatonra járunk, jövünk-megyünk az országban.

Jimmy és Nika, az utcazenész pár

„Mindenki szomorú lett” (Fotó: Neményi Márton)

Milyen érzés Budapesten zenélni?

Nika: Kaptunk hideget-meleget. Nagyon hideget és nagyon meleget is. Egyszer Újpesten zenéltünk, az Európát játszottuk, egyszer csak egy erős ütést éreztem a fejemen. Odanéztem, de akkor már sétált el a nő – egy nő volt –, igaz, még üvöltve. Nem tudom, józan volt-e, annyira biztosan, hogy tudja, kit kell megütni: nem azt, akinél a gitár van, és aki akár meg is tudja védeni magát. Akkorát kaptam, hogy abba is kellett hagynom. Összecsomagoltunk, hazamentünk.

Kiderült, mi baja volt?

Nika: Nem szerette a dalt.

Hogy tudtatok ezek után után visszamenni zenélni?

Jimmy: Egy hét szünetet tartottunk, ezt fel kellett dolgoznunk. 

Mi történt? Miért történt? Az ember keresi a válaszokat, de nincsenek sehol.

Nika: A statisztikák mindenesetre jók: egy éve nem történt velünk ilyen. Csak ezért nem szabad abbahagyni a zenélést. Azért a mai napig hátranézek, ha ezt a dalt játsszuk.

Jimmy és Nika, az utcazenész pár

„Azért a mai napig hátranézek, ha ezt a dalt játsszuk” (Fotó: Neményi Márton)

Most nagyon-nagyon cuki volt mindenki. Ez általános?

Jimmy: Igen. Ijesztő helyzet legfeljebb azért adódik – főleg itt, a Jászain – mert az emberek elbambulnak, ahogy minket hallgatnak. Volt, hogy abbahagytam a dalt és beleszóltam a mikrofonba, hogy „állj meg!”, mielőtt valaki a villamos elé lépett volna. Megállt. Van egyfajta felelősségünk. És most már felkészülünk az atrocitásokra, próbáljuk kezelni őket. Először kedvesen, aztán karakánul – de a vége mindig úgyis az, hogy mi állunk odébb, ha rossz a hangulat. Ez azért nagyon ritka.

Miért pont itt játszotok?

Jimmy: Nagyon izgalmas hely, rengeteg az ember és imádjuk az itt lakókat. Idősek és fiatalok is kérdezik, mikor jövünk újra, elmondják, hogy milyen jó, hogy egy kicsit eltereltük a figyelmüket, megszépítettük a napjukat.

Nika: Nem szeretnék közhelyeket puffogtatni, de a pénznél sokkal többet ér, amikor valaki azt mondja, hogy szebbé tettük a napját. Úristen – mondom magamnak ilyenkor –, jót tettem egy emberrel! Ehhez az kell, hogy mi is jó kedvvel jöjjünk zenélni. Ha virulunk, ők is virulnak.

Mi történt, amikor megjelent a koronavírus?

Egymás szavába vágva: Minden megváltozott. Mi most indultunk volna el, most készült el a tűzzsonglőr-weboldalunk, most kezdtek el komolyabb helyekre hívni, majdnem meghallgatott minket a Universal, a Margaret Island előzenekara lettünk volna, pont márciusban beszéltünk velük, éppen a sportcsarnokos koncertjükre készültek… Mindent elvágott ez a vírus.

Jimmy és Nika, az utcazenész pár

Fotó: Neményi Márton

Mit éreztetek az utcán?

Jimmy: Mindenki szomorú lett. A maszkok miatt inkább a szemeken látjuk.

Nika: Az első hullám alatt még némi lenézést is éreztem. „Mit jönnek ezek ilyenkor az utcára?” – így néztek ránk. Amikor a piros lámpa miatt meg kellett állniuk előttünk, konkrétan elhúzódtak. Nem tudtuk megmagyarázni nekik, hogy nem kéregetni jöttünk.

Jimmy: Sőt, küldetésünknek éreztük, hogy kijöjjünk: hogy ha máshol nem, legalább itt halljanak egy kis élőzenét. Novemberben volt még egy nagyon durva hét, amikor szigorítottak és az utcán is kötelező lett a maszk.   

Úgy jöttök ki, hogy össze kell szednetek ikszezer forintot?

Jimmy: Dehogy! Ez legfeljebb kiegészítő bevétel.

Nika: Volt, hogy sajtburgert kaptam, máskor gyümölcsöt. Mikuláskor meg Mikulás-csomagot. Annyira aranyosak!

És sokszor adnak pénzt hajléktalan emberek is, volt, aki bocsánatot kért, hogy csak ennyi van nála. Én meg fogtam a fejem, hogy úristen, ne hülyéskedj már!

Kecskeméten van egy utcán élő társaság, akik mindig alig várják, hogy menjünk, végighallgatnak, végigbulizzák a koncertet, teljesen illemtudóak, nincs „játszd már ezt, játszd már azt”.

Jimmy: Nagyon érdekes egyébként, hogy nem azok dobnak pénzt, akikből kinéznénk, hogy van nekik: a jól öltözöttek, akiken látszik, hogy nagy pompából jönnek. A munkások dobnak, az idős nénik keresik elő a nyugdíjukból maradt száz-százötven forintot. Iszonyatosan megható az egész.

Még több zene az nlc-n

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése