nlc.hu
Szabadidő

Gumimatracon sodródtak az óceánon

Órákon át sodródtak a gumimatracukkal az óceánon, sörből merítettek bátorságot

Négy kilométerre a parttól találtak rá a két mandurahi fiúra.

Két ausztrál fiatal úgy gondolta jó móka lesz, ha egy felfújható gumimatraccal és egy sörökkel teli hűtőládával sodortatják magukat egy kicsit a part közelében. Az erős szél azonban nyílt víz irányába vitte őket, és mire észbe kaptak, már tehetetlenül sodródtak az óceánon, ráadásul a matrac is ereszteni kezdett, így ügyelniük kellett arra is, hogy mindig legyen benne elég levegő.

Mivel a mobiltelefonjaik is lemerülőben voltak, így félő volt, hogy nem tudnak időben segítséget kérni. Szerencsére barátjuk gyorsan válaszolt a hívásukra, és jetskivel indult a keresésükre. Noah Palmer és Jackson Perry már négy kilométerre volt a parttól, amikor ismerősük rájuk talált.

A két fiatal elmondta, nagy szerencse volt, hogy volt náluk sör, mert anélkül biztosan sokkal rémisztőbb lett volna az a három óra, amit a gumimatracon sodródva töltöttek el, írja a 24.hu.

Sörös üveg a tengerparton

Fotó: Pixabay

Hajótöröttek és történeteik:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése