Az 1788. szeptember 21-22-én zajló karánsebesi csata az osztrák–török háború legkülönösebb és legdicstelenebb epizódja volt, amelyben – bizonyos anekdotikus becslések szerint – körülbelül 10 ezer császári katona vesztette életét, mindezt pedig úgy sikerült produkálni, hogy
az ellenség, vagyis a török sereg meg sem jelent a helyszínen.
Mondjuk az, hogy pontosan mi is történt azon az éjszakán, máig sem teljesen világos. Annyi bizonyos, hogy a Habsburgok 1788-ban, Nagy Katalin cárnő oldalán, tényleg beléptek a törökök elleni háborúba, a konfliktus pedig egészen 1791-ig elhúzódott, és bár végül az osztrákok győzelmével zárult, annyi pénzt emésztett fel, és annyi emberéletet követelt, hogy meglehetősen nehéz egyértelmű sikertörténetként értékelni. Az akkoriban már sokat betegeskedő, egyéb kül- és belpolitikai konfliktusokkal küzdő II. József, vagy ahogy nálunk ismerik, a Kalapos király ráadásul menet közben (1790-ben) el is hunyt.
II. József magyar király (Forrás: Wikipedia)
Na, de térjünk vissza 1788. szeptember 21-ére, amikor a körülbelül százezres nagyságú osztrák sereg – tagjai közt szerbekkel, horvátokkal és lombardiai olaszokkal – tábort vert Karánsebesnél. Valamikor estefelé egy csapat huszár kilovagolt a Temes folyóhoz, hogy felderítsék a terepet; bár törököt nem találtak, belefutottak néhány vándorcigányba, akik állítólag alkohollal kínálták a kissé elcsigázott vitézeket. A huszárok hamarosan be is rúgtak, amivel még nem is lett volna semmi gond (elvégre háború idején is lehet azért lazítani!), csakhogy időközben egy csoport gyalogos katona is érkezett a helyszínre, akik szintén részt akartak venni a rögtönzött buliban. A huszárok viszont nem óhajtottak osztozkodni, úgyhogy a konfliktus komoly csetepatévá eszkalálódott. Ha minden igaz, ekkor dördültek el az első lövések is. Aztán valaki – talán az egyik gyalogos – azt kiabálta, hogy „itt vannak a törökök!”, noha, mint említettük, a törökök még csak a közelben sem jártak.
Erre aztán kitört a káosz. A táborban ugyanis hallották a kiabálást és a lövöldözést, így abban a hiszemben, hogy megérkezett az ellenséges sereg, felkészültek a támadásra; mindeközben viszont a huszárok is lóhalálában vágtattak vissza a bajtársaikhoz, hisz szintén azt hitték, hogy megindult a törökök rohama. A folytatást viszonylag könnyen ki lehet találni: úgy van, az osztrák sereg gyilkos sortűzzel fogadta a visszaérkező huszárokat, és ettől a ponttól kezdve igazából nem is nagyon lehetett követni, hogy ki mit csinált. Az anekdota szerint a német ajkú tisztek halt! halt!, vagyis állj! állj! kiáltásokkal próbálták megfékezni az elszabadult hajágyúként viselkedő sereget, ám mivel nem mindenki tudott jól németül, és egyébként is nagy volt a zaj, úgyhogy ez nem sokat használt, sőt: a parancsszavakat állítólag többen is úgy értették, hogy Allah! Allah!, ez pedig csak fokozta a pánikot és a zűrzavart. A császári katonák fele tehát egymást lőtte és kaszabolta egész éjszaka, míg a sereg másik fele egyszerűen elmenekült. Másnap reggel 10 ezer katona feküdt kiterítve a csatatéren.
Mikor a törökök két nappal később tényleg megérkeztek, némileg meglepetten vették tudomásul, hogy fényes győzelmet arattak egy olyan csatában, amelyben részt sem vettek. Aztán minden probléma nélkül elfoglalták Karánsebest.
A török hadsereg egy korabeli ábrázoláson (Forrás: Wikipedia)
Hogy ez a furcsa ütközet tényleg lezajlott-e ebben a formában, az máig vita tárgya. Az mondjuk eleve gyanús, hogy az incidens első említése negyven évvel későbbről származik (bár ez még magyarázható azzal, hogy a Habsburgok nem szívesen dicsekedtek egy ilyen orbitális hadi fiaskóval), és hát azért a 10 ezer halott is inkább amolyan népmesei számnak tűnik, semmint valós adatnak. Ugyanakkor az ún. baráti tűz jelensége, tehát amikor egy sereg véletlenül önmagára vagy a szövetségeseire támad, kétségkívül létező jelenség, szóval egyáltalán nem kizárt, hogy Karánsebesnél is így történt. A források többsége egyébként 150 halottról, 1200 sebesültről és kb. 5-600 eltűntről ír, úgyhogy fogadjuk el most ezt mi is.
