Amikor a Nevers ötlete megjelent a horizonton, a streamingszolgáltatók ölre mentek érte, és licitháború indult, melyet végül az HBO nyert meg. A nagy lelkesedés teljesen indokolt volt, hiszen alkotó elmeként a sorozat mögött az a Joss Whedon állt, aki sikerre vitte a Bosszúállók-filmeket, megcsinálta a Buffy, a vámpírok rémét és a Firefly-t, és a neve már régóta biztos pont volt a geek kultúrában. Emellett a viktoriánus korban játszódó steampunk X-Men-koncepció, feminista témákkal megerősítve kellően korszerűnek tűnhetett, csakhogy senki nem számolt a váratlanul jött botránnyal. Joss Whedon kapcsán a vihart a volt felesége indította el, aki valódi szörnyetegként festette le őt, majd sorra álltak elő egykori sorozatainak és filmjeinek színészei, hogy elmeséljék: a feminista, felvilágosult férfi image-e mögött egy szörnyű ember rejtőzik, aki valójában pont az ellentéte mindannak, amit képviselni látszik. A zaklatási vádak tavaly év végére annyira maga alá temették Whedont, hogy a gyártási munkálatok közepén ott hagyta új sorozatát, a Neverst, amit aztán egy új showrunner vett át tőle.
Most, hogy megkezdődött a sorozat promóciója, a színészek már jó előre kihangsúlyozták, hogy az HBO nagyon figyelt arra, hogy minden rendben menjen, Whedonnal kapcsolatban csak jó tapasztalataik voltak, és maguk is meglepődtek a távozásán, de ilyen az élet, menni kell tovább. Megy is: az első évad két részletben készült el: az első körben az első hat részt, az év későbbi részében pedig a maradék négyet láthatjuk. Az pedig látszik a szérián, hogy a streamingszolgáltató hosszú távra tervezett a történettel, amiben a viktoriánus Londonban egy idegen jelenség megjelenése az égen megváltoztatja az embereket: sokan – főképp nők – tesznek szert különleges képességekre, a többségi társadalom azonban ezt nem nézi jó szemmel. A sorozat két főszereplőjével, az Outlanderből ismert Laura Donnellyvel és Ann Skellyvel Zoomon beszélgettünk.
Mit gondoltatok a karaktereitekről, amikor először olvastatok róluk a forgatókönyvben?
Ann Skelly: Penance-ről olvasva rögtön az jutott eszembe, mennyire hasonlít rám, főképp, ami a humorérzékét illeti. Még a legsötétebb pillanatokba is képes könnyedséget vinni, annyi életöröm van benne. Én is ilyen vagyok, bár azt nem tudom, hogy ez belőlem fakad, vagy valamiféle ír dologról van szó: sok írt ismerek, akivel hasonlítunk ebben egymásra. Mostanáig leggyakrabban tragikus sorsú lányokat és fiatal nőket alakítottam, és üdítő volt végre egy olyan karakter bőrébe bújni, aki ennyire teli van pozitív energiákkal és ilyen szuper a humora.
Ann Skelly (Fotó: Ian West/PA Images via Getty Images)
Laura Donnelly: Amaliában az tetszett meg rögtön, hogy egyáltalán nem tipikus nője a viktoriánus korszaknak. Tetszett, hogy egy kosztümös sorozatot forgathatok, miközben egy olyan karaktert játszom, aki alapesetben egyáltalán nem jelenne meg egy kosztümös sorozatban. Ha az ember magára ölti ezeket a látványos jelmezeket, már önmagában ettől átváltozik egy viktoriánus korabeli, finom hölggyé, ugyanakkor Amalia nagyszájú, szeret verekedéseket provokálni és vérbeli lázadó. Sosem gondoltam volna, hogy mindezek a tulajdonságok egyetlen karakterben egyesülhetnek. Úgy éreztem, ez olyan lehetőség, amit nem hagyhatok ki.
Fontos számotokra, hogy különleges, erős nőket alakítsatok egy olyan korban, amikor a nők még nem kaptak elég megbecsülést?
Ann Skelly: Penance rendkívül intelligens, okosabb szinte mindenkinél, aki körülveszi őt, mégsem ajánlja fel neki senki, hogy ő legyen valamelyik gyár vezérigazgatója, és ott kamatoztassa a kreatív ötleteit. Őt azonban ez nem keseríti el: megcsinálja a saját kis műhelyét, ahol elkészítheti a különleges találmányait. Imádtam benne, hogy nem azért csinálja mindezt, hogy másokat lenyűgözzön, hanem szerelemből teszi ezt, hiszen szereti azt, amit csinál. Egyszerűen csak szeretné jobbá tenni a világot, Amalia pedig bátorítja őt azzal, hogy jó példát mutat neki. Amalia előrébb jár a korszaknál, amelyben él, és Penance látja ezt, neki köszönhetően tudja meg, hogy így is lehet. Szerintem fontos, hogy a tévében ilyen nőket láthassunk, mint ők.
Laura Donnelly: A nézők megszokták, hogy a viktoriánus korabeli filmekben, sorozatokban és regényekben bizonyos fajta nőtípusokat láthatnak, így a Neverst nézve azonnal szembeötlik majd nekik, hogy ezek a nők mennyire mások. Ezen keresztül azt is meg tudjuk mutatni, mennyiben változtak meg a nők az azóta eltelt bő egy évszázadban, vagy éppen azt is, hogy mi az, ami máig ugyanolyan maradt. Megmutatjuk, milyen messzire jutottunk, ugyanakkor arra is rávilágítunk, hogy az eredményeink ellenére milyen hosszú út áll még a nők előtt ezen az úton. Óriási a kontraszt a sorozatban általunk játszott nők, és a többi londoni nő között, és ezt fel lehet fogni úgy is, mint két korszak találkozását.
Ann Skelly: A társadalom folyton változik, és fontos időnként rámutatni arra, honnan érkeztünk.
Jelenet a The Nevers című sorozatból (Fotó: HBO GO)
Szoktatok még ma is találkozni azokkal a nőkkel szembeni előítéletekkel és hátrányos megkülönböztetésekkel, amiket például a sorozatban láthatunk?
Ann Skelly: Ha fiatal, életvidám, feminin nő vagy, akkor a helyzet még ma is az, hogy az emberek kevésbé vesznek komolyan. Ez különösen igaz akkor, ha olyan területen dolgozol vagy tanulsz, ahol a férfiak vannak többségben: Penance esetében például ilyen a tudomány. Fiatal, életvidám, boldog nő vagyok, aki az életben nagyon szereti a humort, és többször tapasztaltam már, hogy emiatt nem vesznek komolyan. A viktoriánus kor öröksége sok szempontból máig velünk él: ugyanazok az intézmények és sok esetben ugyanaz a társadalmi osztály határozza meg ma is az életünket, akik már akkoriban is döntési pozíciókban voltak. Az akkori patriarchátus öröksége máig jelen van, és ha egy család akkoriban gazdag volt, az örököseik ma már többnyire még gazdagabbak. Reméljük, a társadalomban megindult változások idővel egyre többek számára járhatnak előnyökkel, és nemcsak egy nagyon szűk réteg profitál majd mindenből, mint korábban.
Laura Donnelly: A nők akkori elnyomása szisztematikus volt, ez volt maga a rendszer. A sorozatban pontosan láthatjuk, hogy ezek a nők magával a rendszerrel veszik fel a harcot, és a rendszert a Neversben a Pip Torrens által játszott Lord Massen képviseli. Ő egy arisztokratikus, fehér férfi, akinek az érdeke az, hogy a társadalomban minden ugyanolyan maradjon, és ne történjenek változások. Akkoriban talán direktebben működött maga a rendszer, jobban látható volt, de ez nem jelenti azt, hogy ma már ne eszerint működnének a dolgok. Csakhogy a rendszer azóta sokat finomodott, már nem feltétlenül szúrjuk ki azonnal, hogy így működik, de ettől még a háttérben rengeteg a hasonlóság. A szisztematikus nőgyűlölet és a rendszerszintű rasszizmus továbbra is velünk van, csak ma már ügyesebben álcázzák.
A nők közötti barátság fontos témája a sorozatnak, ami különösen a karaktereitek, Amalia és Penance között hangsúlyos. Mesélnétek arról, hogyan építettétek ezt fel?
Laura Donnelly: Nem kellett erőlködnünk érte, jött magától. Az úgynevezett „chemistry read”-en találkoztunk (amikor a szereplőválogatók azt tesztelik, két színész mennyire jól működik együtt – a szerző) először. Időnként előfordul, hogy valakivel nagyon jól kijössz az életben, a kamerák előtt mégsem működik a dolog, de olyan is van, hogy valakivel nem értitek egymást, a kamerák előtt mégis működni kezd a kémia. Ann-nel nagy mázlim volt, mert amint belépett a szobába, rögtön szimpatikusnak találtam. Ebben talán az is közrejátszott, hogy mindketten írek vagyunk, és ez már rögtön ott volt közös pontnak, de ettől függetlenül is nagyon gyorsan egymásra hangolódtunk. Szerencsés, hogy így alakult, mert rengeteget kellett együtt dolgoznunk, és nagyon rossz lett volna, ha ezt úgy kell végigcsinálni, hogy amúgy nem jövünk ki egymással. Könnyebben telik az idő a hosszú forgatási napokon, ha jó fej a kollégád. Valamennyire mindketten hasonlítunk a sorozatban játszott karaktereinkre, szerintem ez is segített. A munka legjobb része volt, hogy Ann-nel dolgozhattam.
Ann Skelly: Ó, te… Olyanokat mondasz. (láthatóan meghatódik) Nagyon gyorsan megtaláltuk a közös hangot, és Laura a lehető legjobbat hozta ki belőlem. Annyira nyitott volt, amikor együtt dolgoztunk, és annyira odafigyelt rám, hogy vele nem is volt szükség arra, hogy eljátsszuk a barátságot, hiszen ez már alapból ott volt. Elképesztően tisztelem Laurát és azt a rengeteg munkát, amit ebbe a sorozatba tett. Rengeteget edzett és gyakorolt, hihetetlen dolgokon ment keresztül és volt egy komplett hét, amit a víz alatt töltött, miközben egy bunyójelenetet forgatott. Nagyon örülök, hogy egy ennyire menő csaj a barátom. (nevet) Úgy érzem senki mással nem tudtam volna ezt végigcsinálni így, csak Laurával.
Laura Donnelly: Ne dicsérj annyit!
Ann Skelly: Fizetett azért, hogy ezt mondjam. És megfenyegetett, hogy baj lesz, ha mást mondok.
Laura Donnelly (Fotó: Walter McBride/Getty Images)
Említettétek a víz alatti bunyójelenetet, ami egészen elképesztő lett. Laura, elmesélnéd, hogyan készült?
Laura Donnelly: Soha korábban nem csináltam még hasonlót sem. A Pinewood stúdiónak van egy hatalmas víztartály-műterme, és ott tölthettem el egy hetet. Előtte volt egy kétnapos gyakorlásom, amikor a búvárkodás alapjait sajátíthattam el: hozzászoktam a búvárruhához, a búvárszemüveghez, de meg kellett tanulnom a víz alatt azt is, hogy bizonyos ideig akár nélkülük is dolgozni tudjak. Nem vagyok félős fajta, életemben most először fordult elő velem, hogy megijedtem egy fizikai feladattól. Ha korábban egy kaszkadőrszakértő azt mondta nekem valamire, hogy „Laura, ezt meg tudod csinálni”, én mindig gond nélkül hittem neki, és belevetettem magam, de ezúttal ez nem működött. Öt méterrel a víz alatt egyszerűen az agyad nem úgy működik, mint máskor, és előfordult, hogy totál bepánikoltam. A briliáns dolog az egészben mégis az volt, hogy a két napnyi borzalmas gyakorlás után a forgatásra érve felvettem Amalia ruháját, és amint nem Lauraként, hanem Amaliaként álltam a tartálynál, megszűnt a félelmem, és kibékültem a feladattal. Sőt, egy idő után már kimondottan élveztem a munkát. Utólag visszagondolva az a hét volt életem legjobb forgatási hete. Óriási móka volt az egész, pedig egy héten át minden nap tíz órát töltöttem a vízben.
Mit gondoltok, a Nevers alkalmas arra, hogy erőt adjon azoknak a nőknek, akik még ma is olyan országokban élnek, ahol a nőket elnyomják a férfiak?
Laura Donnelly: Azt mindig csak remélni tudja az ember, hogy egy munkájának ilyen pozitív hatásai is lehetnek amellett, hogy szórakoztatja a nézőket. Azt biztosan mondhatom, hogy van benne egy olyan narratíva, ami ismerős lehet azoknak, akik még ma is olyan társadalomban élnek, ahol elnyomják a nőket. A nők a világ különböző pontjain nagyon hasonló dolgokon estek át, és az ehhez hasonló filmek és sorozatok megmutatják, hogy ha néha kicsit máshogy is, de hasonló dolgokért küzdünk.
Ann Skelly: A történelmi filmek és sorozatok egyik legfőbb hozadéka, hogy visszanézhetünk és láthatjuk, mennyi mindenben változtunk azóta, és jó esetben arra is rávilágítanak, hol kell további változásokat elérnünk. Sok országban óriási bátorság kell ahhoz, hogy valaki elindítsa ezeket a változásokat. Színészként az én elsődleges dolgom a szórakoztatás, de ha járulékos módon valami fontosat is el tudok mondani a munkám által, annak mindig nagyon örülök. Nincs annál szebb, mint amikor inspirálni tudsz másokat.
Ann Skelly és Laura Donnelly (Fotó: HBO GO)
Pár éve a hazátokban, Írországban is hatalmas változások mentek végbe, amikor legalizálták az abortuszt. Ti is részesei voltatok a mozgalomnak, amelyik kiharcolta ezt? Inspirált benneteket?
Laura Donnelly: Mindenképp. A nők egyenjogúságának kérdése régóta fontos téma számomra. Úgy hiszem, minden nőnek meg kell adni a jogot, hogy rendelkezhessen a saját testéről. Az erre irányuló mozgalmat természetesen én is támogattam. Sokszor nagy elszántság kell egy ilyen harchoz, és borzasztó nehéz elérni, hogy hallathassuk a hangunkat, de ott sikerült. A hatalom a legtöbb társadalomban máig a férfiaknál van, és nekik is szerepük van a változásban: meg kell hallaniuk a többiek hangját. Abba kell hagyniuk azt a viselkedést, amivel elnyomnak másokat. Ezek sokszor olyan kérdések, amiket elkönyveltek női témáknak és női dolgoknak, de ezek igazából emberi dolgok, és mindnyájunkat érintenek.
Ann Skelly: Jó néhány barátom részt vett abban a mozgalomban, ami kiharcolta ezt, és borzasztó büszke vagyok rájuk. Én is támogattam az ügyet és terjesztettem az igét, és ami igazán meghatott, az a férfi barátaim támogatása volt. Meglepően sok férfi értett velünk egyet. Az is csodálatos meglepetés volt, hogy a nagyszüleim is beálltak az ügy mögé, pedig ők még konzervatív, katolikus neveltetésben részesültek. Elképesztő volt látni, hogy egészen távoli országokban élő ismerőseim repültek haza csak amiatt, hogy részt vehessenek a szavazáson. Ránk, írekre jellemző, hogy imádjuk a hazánkat, de valahol máshol keressük a kenyerünket. Viszont amikor helyzet van, mindig hazajövünk. Itt is ez történt. Nagyon büszke voltam arra, hogy én is ír nő vagyok.
