“Milva volt az olasz slágerek egyik legjobb tolmácsolója. Sokszínű hangja nemzedékekben ébresztett mély érzelmeket” – méltatta Dario Franceschini olasz kulturális miniszter a pénteken, Milánóban elhunyt dívát.
Milva egy kis olasz városkában, az Adriai-tenger partján fekvő Goróban született egy varrónő és egy halász gyermekeként. A család anyagi gondjai miatt korán el kellett kezdenie dolgozni. Bolognába költözött, ahol egy énekversenyen indult. Nyereményként énekelni és színészetet tanulhatott. A hatvanas-hetvenes években rendkívül népszerű volt Olaszországban, de nagy külföldi rajongótábora is lett. Több mint 170 lemezt készített, mintegy 80 millió lemeze kelt el, de popszámokon kívül klasszikusokat is énekelt. Rendkívüli képessége volt, hogy egyetlen meghallgatás után bármilyen dalt el tudott énekelni bármilyen nyelven. Híres tőle a Bella Ciao előadása:
Az MTI megjegyzi, hogy Milva színésznőként számos Brecht-darabban játszott. 2010-ben egészségi állapotára hivatkozva bejelentette, hogy befejezi pályafutását. A milánói Piccolo Színház bejelentette, hogy kedden virrasztást tartanak emlékére. A színház Facebook-posztjában “zabolázatlan, érzékeny, szenvedélyes” művészként írt róla, aki “csupa szív és hang volt”.