Müller Cecília a sajtótájékoztatón emlékeztette az embereket, hogy már 3,6 millió magyar kapta meg legalább az első oltást és a hétvégén közel hatszázezer Sinopharm vakcina érkezett az országba, és aki meg szeretné kapni, annak az időpontfoglalás csupán egy-két percet vesz igénybe. Elmondta, hogy a készülő magyar védőoltáshoz is ugyanazt a technológiát használják, amit a Sinopharm oltások esetében. Elmondta, hogy az indiai vírusvariánst már Svájcban is azonosították, de egyelőre úgy néz ki, hogy a jelenlegi védőoltások védenek ellene. Csak akkor tudjuk meg, okozhat-e hazánkban további járványügyi problémákat, miután ideért – idézte őt a Blikk.
Zacher Gábor után a terasznyitásra is reagált az országos tisztifőorvos:
Örülünk a felszabadult baráti találkozásoknak a teraszokon, de továbbra is felelősséggel tartozunk egymás iránt.
Elmondta, hogy továbbra is kell maszkot viselnünk közterületeken, a szabályokat pedig be kell tartani. Ismertette a napi járványügyi adatokat is: az elmúlt 24 órában 176-an vesztették életüket a járványban, 1936 új fertőzöttet mutattak ki és jelenleg 6443-an szorulnak kórházi ellátásra.