Idén már a harmadik alkalommal szervezi meg a hazai üzleti élet szereplőit és a hasznos társadalmi kezdeményezéseket összekötő Edisonplatform a legjobb olyan innovatív kezdeményezéseket, amelyek kifejezetten a – 3–14 év közötti – gyerekek fejlesztését tűzik a zászlajukra. Az így összeálló Edison100 lista egyrészt afféle jövőbemutató jó gyakorlatok gyűjteménye, de tökéletes segítség a szülők számára, akár konkrét fejlesztési lehetőségeket, akár csak kreatív ötleteket keresnek gyerekeik számára. A szülők május 7-ig maguk is benevezhetik a számukra kedves csoportosulásokat, szervezeteket. Fontosnak tartjuk a hasonló kezdeményezéseket, ezért a nevezési időszak kezdetén leültünk beszélgetni Veres Ritával, az Edisonplatform vezetőjével.
Az idei Edison100 nevezési oldalán az áll, hogy Magyarország „jövőbarát, gyerekeket fejlesztő kezdeményezéseit” keresitek. Napjainkban egyre népszerűbb fogalom a „jövőállóság”, mit jelent ez a tudást tekintve?
Nagyon örülök ennek a kérdésnek, mert az Edisonplatformnak is ez a gondolat áll a hátterében. Korábban én magam is a munka világának jövőjével foglalkoztam és már akkor is bennem volt, hogy sokan érezzük, hogy most valamilyen fontos változás zajlik, de hogyan lehetne ezeket felgyorsítani és a vonatkozó információkat mindenki számára elérhetővé tenni.
Ugyanis, ha arról szeretnénk beszélni, hogyan kell értelmes munkahelyeket, munkaköröket teremteni, hogyan kell a gyerekeket felkészíteni a jövőre, akkor fontos, hogy ehhez adottak legyenek az erőforrások, a szülők pedig tudjanak hová nyúlni.
Veres Rita (Fotó: Edisonplatform)
Amikor ez a téma szóba kerül, nekem mindig eszembe jut a Világgazdasági Fórum (World Economic Forum – WEF) egyik statisztikája, amely szerint a most iskolában ülő diákok 65 százaléka fog majd olyan szakmában dolgozni, ami ma még nem is létezik. Ez önmagában komoly kihívás, mi pedig ezt próbáljuk meg körüljárni, megmutatni, ennek minden bizonytalanságával együtt, és ehhez keressük a már ma létező lehetőségeket.
A jövőállóság pedig pontosan azt jelenti, hogy olyan készségeket kell fejlesztenünk, amelyek a jövőben várhatóan felértékelődnek majd. Szociális és érzelmi kompetenciák gyűjtőnéven szokták emlegetni, amit mi jövőbarát vagy jövőálló kompetenciának nevezünk. Ezeket keressük, ezen a téren igyekszünk eligazítani a szülőket, de kérdezünk is tőlük, hiszen az együttműködés is egyike a hasonló készségeknek, mint a problémamegoldás, a kreativitás vagy az alkalmazkodóképesség. Ezekben benne van egy olyan tényező is, hogy mennyire tudok érzékeny lenni vagy nyitott maradni mások felé.
Különösen aktuális kérdés ez mostanában, több mint egy év világjárvány után, amikor sokan belefásultak a helyzetbe és épp a mások iránti nyitottságuk és az érzékenységük van fogyóban. Mit láttok, hogyan változtatott a szülők hozzáállásán a koronavírus megjelenése?
Tavaly éppen azt vizsgáltuk, hogy mi volt a szülők megküzdési stratégiája a mostani helyzettel, milyen eszköztáruk van, hova tudnak nyúlni – például milyen új rendszereket, szabályokat vezetnek be otthon a családdal, hogyan szabályozzák az együtt töltött időt, vagy hogyan csempészték be a humort vagy együtt töltött időt az életükbe, hogy könnyítsenek a lelkükön. Egy ilyen krízishelyzet mindig azzal jár, hogy beszűkül a gondolkodás és mindenki csak a rövid távú céljaira fókuszál, ez egy természetes reakció. Közben viszont éppen az az izgalmas – ami egyben a kiutat is jelentheti egy ilyen időszakból – ha elkezdünk pozitív jövőképet megformálni, iránytűket, fogódzókat keresni. A járványidőszak pedig rengeteg mindenről megmutatta, hogy milyen fontos, amiről eddig a legtöbben csak annyit tudtak, hogy létezik. Gondolok itt például a digitális oktatásra, vagy arra, hogy már említett jövőálló kompetenciákra. Nagyon szeretnénk elérni, hogy a magyar szülők álmukból felkelve is tudják, mi kell ahhoz, hogy a jövő kiszámíthatatlansága mellett, felkészítsék a gyerekeiket a jövőre.
A kutatásból szintén kiderült, hogy a legtöbb magyar szülő orvosi pályára küldené a gyerekét – második helyen a tanári szakmával – mert ezek olyan állások, amelyek 20-30-40 év múlva is léteznek majd. Más kérdés, hogy egy orvosnak 2050-ben valószínűleg nagyon más tudásra lesz szüksége, mint ma. Erre hogyan lehet készülni?
Amikor a jövő munkahelyeit vizsgáló kutatásokat elemeztük, azt láttuk, hogy az eddigi ipari forradalmak hogyan változtatták meg a munkahelyeket. A mostani prognózisok szerint pedig az újonnan születő munkák nagy része éppen a szociális és érzelmi kompetenciákra építkezik. Látunk olyan trendet is, hogy a jövő munkahelyein vagy nagyon erősen hibrid, vagy nagyon „reneszánsz” állások lesznek. Természetesen, szükség lesz a szakértelemre, de mellette olyan készségek is belépnek a képbe, mint például a design thinking gondolkodásmód vagy a kreativitás. Ezek egyfajta dinamikusan változó egyveleget alkotnak majd.
Természetesen, akár az orvosoknál, akár más szakmában is elengedhetetlen lesz a digitális írástudás, a digitális világhoz való viszonyulásunk: fontos lesz, hogyan tudunk megbarátkozni egy-egy új technológiával és azokat beépíteni a munkánkba. Ezért a szakmákban is szükség lesz hasonló készségekre, mert azok is folyamatosan változni, alakulni fognak. A tanári szakma második helye egy kicsit megdobogtatta a szívemet. Ez csak a saját véleményem, de a pandémiás időszak most nagyon megmutatta, hogy milyen óriási teljesítményt kapnak a diákok a tanároktól és mekkora szükség van a pedagógusok munkájára. Persze, ez is át fog alakulni, a tudásátadásban egy tanárnak már ma is egészen más a szerepe, mint pár éve vagy évtizede. Az pedig már most is látszik, hogy mennyire jó lenne, ha a tanároknak nem egy uniformizált, szabványosított rendszerben kellene tanítania, hanem ehelyett koncentrálhatna arra, hogy a gyerekeket merre viszi az egyéni tanulási kedvük, és személyre szabott tanulási lehetőséghez jutnának.
Hadd játsszam egy picit az ördög ügyvédjét, de szinte már látom magam előtt a kommentelőket, akik majd leírják, hogy ugyan, nem kell elkényeztetni a gyerekeket, mi is kijártuk az ugyanolyan osztályokat, ugyanazokkal a tankönyvekkel, mégis ember lett belőlünk. Hol van a megfelelő egyensúly a személyre szabható oktatás és a hatékony oktatás között?
Tény, valóban, én magam is felnőttem az iskolarendszerben és én is túléltem, de nem feltétlenül kívánnék mindent ugyanígy a diákkori önmagamnak. Amikor látom a mai gyerekeket, azt látom, hogy mennyi lehetőség áll előttük és, hogy milyen izgalmasan gondolkodnak, mennyire talpraesettek tudnak lenni. De, hogy tudományos alapú választ is adjak: az idegtudományok világában már kimutatták, hogy sokkal hatékonyabb, amikor saját kedvünk, motivációnk alapján, önvezérelten tanulunk meg valamit. Steven Kotler, a Flow Research Collective vezetője mondta egyszer, hogy ilyenkor „a szervezetünk legjobb saját készítésű drogjai lépnek működésbe”, annyi boldogsághormon termelődik, ha azért tanulunk valamit, mert szeretjük. A technológiai fejlesztések, a virtuális valóság vagy a kiterjesztett valóság pedig éppen erre adnak majd lehetőséget, hogy jobban feloldódjunk a tanulásban és élményként tekintsünk rá.
Ugyanakkor, bár nagyon szeretem a technológiai megoldásokat, mert látom, hogy milyen izgalmas lehetőségeket hordoznak, közben fontos igény, hogy az emberi értékeket is megtartsuk. Többek között ezért is került be az Edisonplatform kategóriái közé, az innováció, a kreativitás, a problémamegoldás és a technológiai „írástudás” mellé a másokhoz való viszonyulásunk. Ezt angolul global citizenshipnek nevezik, ami jelen esetben annyit jelent, hogy értem, hogy én ki vagyok a világban, hogyan kapcsolódom másokhoz és milyen felelősségem van, mennyire érdeklődöm a világ kérdései iránt.
Az Edison100-at most hirdetitek meg harmadik alkalommal, de hadd kérjelek meg, hogy gyorsan mutasd be a projektet azoknak, akik esetleg eddig nem hallottak volna róla. Miről szól pontosan az Edison100?
Számunkra az Edison100 fejlesztők olyan tárházát jelenti, akiktől érdemes tanulni. Olyan szakembereket, akik éppen olyan tudást, kompetenciát fejlesztenek, ami a jövőben fontos lesz, és akik mindezt élményalapúan, a hosszú távú hatásokra fókuszálva teszik. Már a lista böngészése önmagában nagyon hasznos lehet a szülők számára, mert nem csak konkrét szervezeteket találhatnak meg, hanem inspirálódhatnak, hogy hol, milyen módszerekkel tanítanak-fejlesztenek. Ráadásul ez egy nagyon összetartó közeg is, az „Edison100-asok” nagyon szívesen tanulnak egymástól és szívesen osztják meg a tudást egymással. Most kifejezetten a 3-14 éves kor közötti gyerekekkel foglalkozó fejlesztő szervezeteket keressük, amelyhez május 7-ig várjuk a szülők nevezéseit is. A százas listához rengeteg információt begyűjtünk a jelölt fejlesztőkről, majd a „gondolkodókörünk” segítségével állítjuk össze a végső listát. A kiválasztási folyamat során három szempontot veszünk figyelembe: a már említett jövőbarát tudást és a kompetenciák fejlesztését, a személyre szabott, élményszerű tanítási módszertant, illetve azt, egy program, egy projekt ne csak rövidtávú kampány legyen, hanem olyasmi, ami hosszú távú hatásra törekszik és kellően építő a hozzáállása a projekt gazdáinak.
A jelentkezőket kategóriákba rendezzük, ami izgalmas rendezőelv: kreatív, tudomány, digitális világ, a világ és én, illetve tudatos nevelés – ezekhez keressük a fejlesztőket, akik az iskolán túl is foglalkoznak a gyerekekkel. Augusztusban hirdetünk eredményt, de a valódi célkitűzésünk, hogy ha egy szülő szeptember elején böngészi majd a listát, akkor Magyarország minden településén megtalálja azokat a fejlesztőket, akik a legizgalmasabb módszereket használják.
Felnőttek vagy idősebb diákok fejlesztésével foglalkozó szervezeteket is kerestek?
Kifejezetten a 3-14 éves korosztályra koncentrálunk, mert a fiatalabbakkal foglalkozó fejlesztési projektekből van kevesebb, holott, sok minden már egészen fiatal korban eldől. Egyébként a hosszú távú stratégiánk is erről szól: most érdemes azzal foglalkozni, hogy az átalakuló világában a mostani kisiskolások hogyan fognak ebbe belenőni.
Még több oktatás az nlc-n:
- Érettségi szóbeli nélkül: „Az oktatásirányítás már most megbukott az érettségin”
- „Azt gyűlölöm a legjobban, amikor megkérdezik: hogy bírod te ezt?”
- Több stressz éri a távoktatásban tanulókat, mint a tanteremben ülőket
