nlc.hu
Szabadidő
Teendők, ha nem érkezett meg a védettségi igazolvány

Ezért érkezhet késve a védettségi igazolvány

Müller Cecília szerint Magyarországon rendelkezésre áll annyi védőoltás, hogy minden regisztráltat beoltsanak, és arról is beszélt, mi lehet az oka annak, hogy valaki még nem kapta meg a védettségét igazoló kártyát.

Európában a harmadik hullám leszálló szakaszában vagyunk, eredményes küzdelem folyik, főként a védőoltásoknak köszönhetően. Magyarországon rendelkezésre áll annyi védőoltás, hogy minden regisztráltat beoltsanak, védetté tegyenek a fertőzés súlyos szövődményével szemben, mondta Müller Cecília országos tiszti főorvos az operatív törzs sajtótájékoztatóján. Hozzátette, minden vakcinatípus rendelkezésre áll a héten, és bárki foglalhat időpontot szerdáig, igaz, csak a kínai oltásra.

Azokat, akiket már beoltottak valamelyik vakcina első dózisával, arra kérte, hogy menjenek el felvenni a második oltást is, hiszen vakcinától remélt védettség csak a második adag után alakul ki teljesen.  Azt a lehetőséget, hogy a második oltás másfajta vakcinával történjen, mint az első oltás, nem tervezik felkínálni.

Szó volt arról is, hogy a héten még számos vakcinaszállítmány érkezett és érkezik:

  • Ma jött 480 ezer adag Szputnyik, ebből 200 ezer első oltásra alkalmas, 280 ezer pedig második oltásra
  • Ezenkívül érkezett még ma 355 ezer adag Pfizer,
  • AstraZenecából 19 ezer adag érkezik kedden, és a héten még jön belőle mintegy 324 000 adag.

Ami a védettségi igazolványokat illeti, Müller Cecília szerint előfordulhat, hogy ezekben a napokban, amikor nagy hajrá van a védőoltások beadásánál, többen nem kapják meg a védettségi igazolványt. Ez azért lehet, mert kicsit késedelmet szenved az oltás felvételének a rögzítése. Ha valakinek bármi problémája támad, mert nem kapja meg az igazolványt, akkor

  • az ügyfélkapun keresztül keresse meg meg a koronavírus elleni védettségi igazolvánnyal kapcsolatos ügybejelentés menüpontot, és elektronikus űrlappal lehet jelenteni a problémát
  • a kormányhivatalok ügyfélszolgálati pontjain is meg lehet ezt tenni, itt időponttal lehet megjelenni személyesen.

Müller Cecília szerint jó hír, hogy újra emelkedett azoknak az aránya, akik szeretnék beoltatni magukat. Most már a megkérdezettek 62 százaléka válaszolt úgy a KSH felmérése alapján, hogy oltáspárti, szeretné felvenni az oltást.

Az országos tisztifőrvos beszélt arról is, hogy nagyon csekély az esélye, hogy tünetmentes, oltott, védett személy terjessze a betegséget, és elmondta azt is, hogy az indiai mutánst egyelőre Magyarországon nem mutatták ki.

(via 24.hu/Telex)

Novák Zita diplomás ápolónő a kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinákat mutat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban kialakított oltóponton 2021. április 26-án.

Novák Zita diplomás ápolónő a kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinákat mutat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban kialakított oltóponton 2021. április 26-án (Fotó: MTI / Vajda János)

Még több hír a védettségi igazolványokról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top