nlc.hu
Szabadidő

Magyarország nem kér az uniós Pfizer-megrendelésből

Csak Magyarország nem kér a következő uniós Pfizer-rendelésből

Egyedül Magyarország nem kíván részt venni a Pfizer-vakcina közös uniós beszerzéséről szóló megállapodásban.
Pfizer-vakcina

Magyarország az egyetlen uniós tagállam, amely jelezte, hogy nem vesz részt az EU újabb Pfizer-rendelési keretszerződésében. Erről az unió szóvivője beszélt azután, hogy Európai Bizottság megállapodott a vakcinagyártóval egy harmadik szerződés keretében arról, hogy lehetősége lesz 1,8 milliárd dózist megvenni az oltóanyagból 2023-ig – írja a Reuters.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón jelentette be, hogy Magyarország nem kíván részt venni a brüsszeli vakcinbeszerzés következő fejezetében. Mint mondta, Magyarországnak több mint 10 millió nyugati vakcina áll rendelkezésére, amelyekkel egy harmadik oltás szükségessége esetén mindenkit újra tudnak oltani, ráadásul keleti vakcinák is rendelkezésre állnak.

A tárcavezető arról is beszélt, hogy az Európai Unió beszerzésében 19 millió Pfizer-vakcinát kellene megrendelni és kifizetni, függetlenül attól, hogy szükség lesz-e az oltóanyagokra.

Ahogy fogalmazott, ebben a „120 milliárdos kalandban” Magyarország nem tud részt venni, azért sem, mert 2022 második felétől jó eséllyel megfelelő mennyiségben tud majd saját vakcinát előállítani Debrecenben, az új gyárban.

(Kiemelt kép: Frank Hoermann / SVEN SIMON / dpa Picture-Alliance via AFP)

Jön a magyar vakcina?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top