nlc.hu
Szabadidő

Ötmilliós gigajatt

Gigajatt: megevett pár hotdogot, és majdnem ötmilliós borravalót hagyott

Az étterem dolgozói nem hittek a szemüknek, amikor meglátták a sok nullát. Kiderült, nem tévedés történt, ők pedig most osztoznak a pénzen.

Egy New Hampshire-i étterem dolgozói alig tértek magukhoz, amikor meglátták, hogy az egyik vendégük, aki csupán 37,93 dollár (kb. 11 ezer forint) értékben fogyasztott, 16 ezer dolláros (kb. 4,7 millió forintot) borravalót adott nekik.

Michelle McCudden, a Londonderryben található Stumble Inn Bar & Grill pultosa elmondta, az illető, aki egyébként nem a rendszeres vendégük, csupán néhány hotdogot, koktélt és egy kis sült uborkát fogyasztott, mielőtt a számláját kérte volna. Az lett gyanús, amikor fizetéskor többször megjegyezte, hogy a jattot ne költsék el egyszerre, ekkor nézték meg, mekkora összeg is szerepelt a borravaló helyén.

Az alkalmazottak azonnal felhívták az étterem tulajdonosát, Mike Zarellát, aki elsőre azt hitte, az úr véletlenül írt pár nullával többet, de megkérdezték, és mondta, nem történt tévedés, úgy gondolja, megérdemlik a pénzt, mert nagyon keményen dolgoznak. 

„Odamentünk hozzá és megköszöntük neki. Ez egy nagyon nehéz év volt mindannyiunk számára, és az, hogy valaki ilyen kedves dolgot tett, visszaadta az emberiségbe vetett hitemet” – nyilatkozta McCudden, aki a kollégáival igazságosan osztozik a pénzen, a felszolgálók és a szakácsok is kapnak majd belőle.

(via UPI)

jatt

Fotó: Karolina Grabowska/Pexels

Hálás vendégek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top