nlc.hu
Szabadidő
A népmesék közösségteremtő ereje

„Megáll az idő, együtt vagyunk a mesében” – Így teremtenek közösségeket a népmesék

Szívdobogásod lelassul, légzésed finommá, egyenletessé válik, vállaid leengednek, feszültségeid feloldódnak. Itt és most vagy. A közösségi mesélések során nemcsak önmagunkkal, a többi hallgatóval és a mesemondóval találkozunk, de azokkal is, akik valaha elmesélték, meghallgatták a történetet. Erre a fajta együttlétre most különösen nagy szükségünk van. A mesélés közösségteremtő erejéről Vaskor Gréta meseterapeutát kérdeztük.

Nyakig elmerülve a járványban talán az egyik legnagyobb hiányunk az összetartó közösségekből volt, mert bár az elején nagy lendületet kaptak az összefogások, pár hónap elteltével a fásultság és a kilátástalanság ólomsúllyal nehezedett rá a szolidaritásra, az együvé tartozásunk kezdeti élményére.

Persze könnyű a világjárványra fogni a magányosságunkat, elszigeteltségünket, bezárkózásunkat, kivonódásunkat, elhatárolódásunkat, védekezésünket. A valódi, megtartó közösségek hiánya régóta jelen lévő probléma, a krízishelyzet inkább görbe tükörként tolta az arcunkba, talán annyira nem is jó buli ez a különállóság.

A korábban szilárd társadalmi egységek szétdarabolódtak, átmenetiek lettek, a hagyományos csoportok feloldódtak, kiszakadtunk a közösségekből. Azzal, hogy kivontuk magunkat a társas kapcsolatokból, teljesen ellentétesen kezdtünk élni azzal, amire akár evolúciósan, idegrendszerileg is be vagyunk „huzalozva”, ennek pedig számos következménye lett.

Hogy csak párat említsünk: többet szorongunk, stresszelünk, gyengül az immunrendszerünk, kiszolgáltatottabbá válunk a betegségekkel szemben. Nemcsak a lelkünk, szervezetünk, idegrendszerünk is szociális interakciót igényel, enélkül testünk nem tud megnyugodni. És bár mesterséges mikroközösségekkel el vagyunk látva – gondoljuk például az iskolai osztályokra, munkaközösségekre – ha értékrendünk nem egységes a csoportéval, akkor – mint a rút kiskacsa – még jobban megéljük az elszigetelődést. Hogy egyre nagyobb igényünk van a minőségi közösségekre, magától értetődő. És ha már rút kiskacsa, a mesék, köztük a népmesék kiválóan alkalmasak a közösségteremtésre.

Meseterápia

Forrás: Magvető

Ma már egyre többet hallunk a mesék jótékony hatásairól, a képteremtő képességet, fantáziát fejlesztő, stresszűző, sőt gyógyító tulajdonságáról – nemcsak gyermek –, hanem felnőttkorban is. A mesék hagyományosan egyébként is a felnőtteknek szóltak, hiszen elsősorban a felnőtté válás kérdéskörét járták körbe. Bár a mese szórakoztatott is, az emberek nemcsak ezért ültek le évszázadokon keresztül a mesemondók mellé. Dr. Boldizsár Ildikó mesekutató, a Metamorphoses Meseterápiás Módszer kidolgozója Meseterápia című könyvében azt írja: a mesei szimbólumok a tudattalanban olyan folyamatokat indítanak el, amelyek belátáshoz vezetik az útkereső embert. A közösségre nemcsak a mesehallgatónak, de a mesemondónak is szüksége van. Régebben a hallgatóság döntötte el, milyen mesét hallgasson a repertoárból, hiszen más mesére volt szükség a különféle alkalmakkor. A közös mesehallgatás megerősítette a közösség értékrendjét, feladatait, és figyelmeztetett, kinek, mit kell beleadnia a közösbe, miközben

a közös mesélés már önmagában is biztosított arról, hogy senki sincs magára hagyva.

Talán így érhető az utóbbi idők megnövekedett igénye a közösségi mesehallgatásokra.

Ilyen alkalom a Mesék Éjszakája is, amelyet három éve, június utolsó hétvégéjén rendeznek meg a Gellért-hegyen, illetve a Bartók Béla út néhány kávézójában, ezúttal a B32 színháztermében. Az ötlet Vaskor Gréta család-és párterapeuta, meseterapeuta fejéből pattant ki 2018-ban. „A múzeumok éjszakája adta az ötletet, hogy a meséknek is legyen egy éjszakája. Ez a napszak egyébként is a legjobb a meséléshez, mesehallgatáshoz. A zárt helyszíneken túl szerettünk volna a természetben is mesélni, így két szervezőtársammal, Soós Dórival és Sárközi Tündével hosszas kutatás után végül a Gellért-hegyen találtunk egy kis tisztást, közel a Ménesi úthoz. Ahogy ment le a nap, szállt fel a város zaja, miközben a mesemondók adták át egymásnak a mesélés fonalát – csodaszép volt” – emlékezik vissza Gréta. – Már az első alkalomra is nagyon sokan jöttek, és külön öröm volt a számomra, hogy a mi mesemondóink, a Metamorphosis meseterapeutáink olyan réteghez tudnak szólni, amihez talán a hagyományos mesemondók nem. Kevés hangsúlyozással, nem tájnyelven, szintem meditatív módon mondjuk a meséket, ezért könnyebben tud azonosulni velük egy városi, értelmiségi réteg. Sokféle mesemondó mesélt, volt, aki vidékről jött, volt olyan, aki először mesélt közönség előtt, és olyan is, aki saját népmesefordítását mesélte el.”

Gréta szerint a mesék mélyebb tanulságai ma is szólnak hozzánk, még akkor is, ha sok funkciójuk már meggyengült, az általuk közvetített közös értékek széttöredeztek. Ahhoz persze, hogy a mese működni kezdjen bennünk, fontos tényező a mesemondó személyisége is. Ha a hallgatóknak is van lehetősége „beférni a mesébe”, és nemcsak a mesemondó tölti ki a mesét, az nagyon sok mindent meg tud mozdítani, és közösséget teremt. „Időben vagy térben bárhova nézünk a világban, történetet, mesét mindenütt mondtak. A mesélés tudásátadás volt, aminek voltak nagyon praktikus, pragmatikus indokai is. Ha belegondolunk, ma is éhesek vagyunk a történetekre, ezért nézzük esténként például a Netflixet. A történetek támaszt, keretet adnak, rajtuk keresztül könnyebb tanulni, gyógyulni is. Az archaikus vagy paraszti közösségekben alkalmakkor, tollfosztáskor, kukoricamorzsoláskor, szüretkor, disznóvágáskor, vagyis szinte bármilyen alkalomkor összejöttek az emberek, és hallgatták a híres-neves mesemondókat. Mára kikoptak ezek az alkalmak, de a történet továbbra is létszükségletünk, ezért megyünk moziba, nézünk tévét, olvasunk könyvet – mondja a meseterapeuta, hozzátéve, hogy a népmesék hallgatása mégiscsak különbözik ezektől a modernebb csatornáktól.

Vaskor Gréta

Vaskor Gréta (Forrás: magánarchívum)

 – A Metamorphoses Meseterápiás Egyesületnél egyik célunk, hogy közösségeknek meséljünk, legyenek ezek óvodák, iskolák, gyermekotthonok, összeszokott társaságok, hiszen miközben halljuk a mesét, mindannyian egy történetben, egy közös térben vagyunk, miközben ezzel párhuzamosan mindenkinek van egy saját megélése is a hallottakról. Varázslatos, hogy a most mesélt történetet nagyon régen már elmondta valaki, ezért a közösséget nemcsak azokkal éled meg, akik ott hallgatják veled a történetet, hanem azokkal is, akik több száz éve mesélték a mesét. Ha mondok egy indián vagy egy tibeti történetet, idehozom annak a világnak a légkörét is, a mese mondandója pedig legalább annyira meg tud szólítani minket, ma élő embereket is. Ilyenkor kicsit megáll az idő, egy közösséget alkotunk velük is. A meséről ráadásul minden fölösleges sallang lehullik, ami nem fontos a közösségnek, egyfajta csiszolat, mert nem egy ember írja, mégis benne van a mesemondó saját egyénisége. A mesében ott van egy kollektív tudattartalom is, archetipikus képeket, megoldásokat, utakat tartalmaz.”

Ez a kollektív tudat független az egyes személyes ének, egyének tudattartalmaitól. Ugyanaz marad északon és délen, a nagyvárosokban és vidéken, generációkon át. Ennek ellenére, hogy mit jelent mondjuk a rozmaringszál egy történetben, nem feltétlenül egyértelmű már a mai ember számára. Kell-e lexikálisan tudnunk, mit jelent egy-egy szimbólum a mesében, hogy hasson ránk a mese üzenete?

„A napokban meséltem el egy közösségben a Pelikánmadár meséjét. A szépen zengő pelikánmadár a mese egy pontján elkezd gyönyörűen énekelni, pedig a valóságban a pelikán nem dalol, hanem csúnya, rekedtes hangja van. Tehát szinte biztos, hogy egy szimbólumról van szó, amit a keresztények ugyan ismernek, de a hétköznapi szintről megközelítve nem érthető ez a kép. Ilyenkor érdemes felfejteni, kibontani, esetleg tudós aggyal megnézni a kulturális jelentéseit, majd azt is, mi az egyéni, saját kapcsolódásunk a képhez, milyen érzések ébrednek bennünk. Valami kipattan a meséből, és azonnal érthetővé válik, valaminek utána kell menni, valami pedig titokban marad. De a mese egy tanulható nyelv, és ha sok mesét olvasunk, beavatást kapunk ezekbe a szimbólumokba, amelyek innentől kezdve nem hideg, holt képek lesznek, hanem megnyílnak, élővé válnak a számunkra. Lehet meséül gondolkodni” – véli Gréta.

Mesekönyv, mesélés

Forrás: Fortepan/Szekrényesy Réka

A Mesék Éjszakáján, a Metamorphoses Mesterápiás módszerben különös hangsúlyt kap az élőszavas mesemondás, jó okkal. „Ahhoz, hogy fel tudd olvasni a mesét, a bal agyféltekédnek kőkeményen kell dolgoznia. Ha fejből mondod a mesét, másból, képekből mondod, a jobb agyféltekédet használod. Olvasva nem tudod lehunyni a szemedet, pedig csukott szemmel tisztán látod magad előtt a mese képeit, jön az egyik a másik után. Ha másból mondom, másból is adom neked, és máshova is érkezik meg – szoktam mondani. Más a ritmusa is, hangsúlyozása is a szájból mondott mesének. Ha pedig nem hunyom le a szemem, ráerősíthetek arra, amit épp látok, improvizálhatok, behozhatom az itt és mostot – „pont olyan meleg volt, mint most, itt kint” – és behozhatom a saját szófordulataimat is, így az egész sokkal játékosabb, izgalmasabb lesz, mint az olvasás – magyarázza Gréta. – Az élőszavas mesemondás során kialakul a történethallgatási transz is, amit a szöveg ritmusa, tartalma okoz. Ilyenkor a mesehallgató mindkét agyféltekéje működni kezd, légzése, szívdobogása lelassul, figyelme kicsit fókuszálatlan lesz, görcsei megszűnnek a testében, és így mélyebben fogadja be a szöveget, a belső képei is megindulnak, látja a történetet. A gyerekeken főleg, de a felnőtteken is látszik, hogy ilyenkor a testükkel, légzésükkel, érzékszerveikkel is jelen vannak a mesében. 

A mai embernek túl van pörögve az idegrendszere, de ha megállunk, és meghallgatjuk a mesét, az a pillanatba hoz, és nem gondolkodunk azon, mi lesz holnap, vagy miről maradtunk le. Ilyenkor ott vagy, ahol, és ez maga gyógyító.

A meseterápiás csoportok

A közösség a meseterápiás csoportoknak is fontos tényezője. Ezekben a csoportokban a javulás fő forrása lehet, hogy megszűnik a páciens egyedüllét-érzése. Boldizsár Ildikó A királyné, aki madárnak képzelte magát című könyvében több év csoporttapasztalatát összegyűjtve ír arról, milyen rendkívüli gyorsasággal teremtődik egymást nem ismerő felnőttek között közösség pusztán azzal, hogy mindannyian ugyanabba lépnek a hallott mesén keresztül. „Mesehallgatás során közös lesz a gond, a bánat, az öröm, a probléma. Megszűnnek a faji, nemi és generációs ellentétek, mindenki ugyanazt a mesei törvényt, egységes világképet ismeri el igaznak, amelyet hall és átél. A mesék egyetemes üzenetei hamar egymásra hangolják a csoporttagokat, megerősítik a csoport közösségtudatát.” De a mesék meglévő, akár mesterségesen kialakított közösségek belső dinamikáját is megváltoztathatják – erről szól a meseterapeuta egyik története egy gyermekotthonban tartott meseterápiás csoportfoglalkozásról. A csoportba „terelt” gyerekek nem önszántukból jönnek, reflexszerű, negatív magatartásmintákkal rendelkeznek, veszekednek, verekednek, tíz nap után azonban hihetetlen változásokon mennek keresztül, képesek lesznek elmélyülni, részt venni a feladatokban, önmagukra reflektálni, együttműködni.

Bár a Mesék Éjszakájára a mesemondók saját maguk választják ki az általuk elmondott népmesét, a téma mindig közös. A mostani Mesék Éjszakájának tematikája gyerekeknél a csoda, felnőtteknél az újjászületés, a gyógyulás, a regeneráció, a rendeződés. „Erős egy, másfél éven vagyunk túl, ami mindenkinek krízis volt, valakinek trauma is. Sok szinten lett megkérdőjelezve a stabilitás, a biztonság, újra kellett írnunk, mit gondolunk a világról, magunkról, a szabadságunkról. Miből tudunk rendeződni, újjáépülni? Sohasem a krízis a probléma, hanem az, ha beleragadunk, és nem tudunk adekvát válaszokat adni rá, amivel tovább tudnánk növekedni. Ehhez ad segítséget a mostani alkalom – mondja a meseterapeuta, és hozzáteszi: Rítustalan világban élünk, de optimista vagyok. A régi rítusok már nem érthetőek, ezért az a kérdés, hogy ez a kor meg tudja-e teremteni a saját rítusait, amelyek gyökereznek a régmúltban is, mégis tele vannak mostani fordulatokkal. A mesemondás is lehet rítus, mely megállítja az időt, időtlen térbe visz minket, kapcsolódni tudunk rajta keresztül valami egyetemeshez, és utat mutat a saját középpontunkhoz is. Kiemel a kis világunkból, és valami nagyobba visz. Egyszer volt, hol nem volt; történik valami; majd boldogan éltek, míg meg nem haltak – a mesének van eleje, közepe és vége is. Utóbbi most különösen aktuális üzenet. Fontos, hogy le tudjuk zárni a mögöttünk álló  időszakot.”

Az idei Mesék Éjszakáján, június 26-án, szombaton 17 és 18 óra között a gyerekeknek, 19 és 21 óra között a felnőtteknek mesélnek a mesemondók. Budapesten kívül a kezdeményezéshez csatlakozott több vidéki város, például Pápa, Győr, Pécs, Zalaegerszeg, Győr, Sopron, Taliándörögd, Balatonszentgyörgy, Ócsa, Gönyü, Röszke, Székesfehérvár, Szob, Dévaványa és egy külföldi helyszín is, Beregszász. A személyes jelenlét regisztrációhoz kötött, amihez érvényes védettségi igazolvány szükséges, de a felnőttmesék programjához online is lehet csatlakozni.

Kapcsolódó cikkeink

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top