nlc.hu
Szabadidő
Sorra születnek a flamingók

Flamingó bébibumm a Fővárosi Állatkertben

Július 6-án kelt ki az első, és azóta még tizenkilenc flamingófióka született a Fővárosi Állatkertben.

A Fővárosi Állat- és Növénykert egyik nevezetes látványossága a rózsás flamingó kolónia, amely jelenleg több mint százötven egyedből áll. Európában ez az egyik legjobban szaporodó rózsás flamingó csapat, évről évre 15-20 fióka szokott kikelni és felcseperedni.

A frissen kikelt fiókák alig nagyobbak a naposcsibéknél. Testüket ebben a korban még jellegzetes, pihés toll fedi, csőrük és lábaik pedig kezdetben rózsaszínűek, de egyhetes-tíznapos korukra a rózsaszín feketére vált. Az elkövetkező hetekben a fiókák növekedése és fejlődése mellett azt is meg lehet majd figyelni, hogy egy idő után a kolónia felnőtt tagjai az összes fiókát egy csoportba terelik, akikre így sokkal könnyebben tudnak egyesült erővel vigyázni – olvasható a közleményben. A flamingók hat faja közül a Budapesti Állatkertben is látható rózsás flamingók (Phoenicopterus roseus) a legnagyobb termetűek. Afrika számos vidékén, Dél- és Délnyugat-Ázsiában, valamint Dél-Európában őshonosak, de nagy ritkán még a Kárpát-medencében is előfordulhatnak vadon.

Az állatkerti flamingók száma már júniusban is szépen gyarapodott

Tegnap nagy vitát keltett a Facebookon ez a madaras hír: 

Flamingó bébibumm a Fővárosi Állatkertben

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top