nlc.hu
Szabadidő

Játsszunk régi magyar szavakkal

„Ne húzd nyársra a ciberét, mert úgyis leszotyog!” – Rég nevettük ennyit egy társasjátékon

Ha te sem tudod, mit jelent a címben leírt szólás, de viccesnek találod a nyelvezetét, akkor neked való az Abszolút elfelejtett szavak című társasjáték.

Az Abszolút elfelejtett szavak című társasjátékot először a három gyerekem próbálta ki, én csak annyit hallottam munka közben a másik szobában, hogy a 6, 15 és 16 éves lányaim dőlnek a röhögéstől a nappaliban. Amikor csatlakoztam hozzájuk, megértettem, mi volt olyan vicces játék közben.

„Ne húzd nyársra a ciberét, mert úgyis leszotyog!”

A társasjátékot 9-99 éves korig ajánlják, de az itthoni gyerekgárdában a hatéves épp úgy élvezte a játékot, mint az idősebbek, csak amikor írni kellett, akkor ő inkább rajzolt. De a furcsa szavak mindenkinek megfogták a fantáziáját és mozgásba lendült tőlük a kreativitásunk is. Olyan elfelejtett szavakról szólnak a játékban a kártyák, melyek hallatán valahol hátul az agyunkban egy kis kaparászás indul, hogy ezt már hallottuk valahol, ennek a jelentését tudtuk valaha, vagy csak olvastuk ezer éve egy általános iskolai tankönyvben, ami már rég a múlté. A nagy nevetéseket pedig nem is annyira a szavak és szólások okozzák – bár a címben írt szólástól kidőltünk, a leszotyog biztos beépül a családi szókincsünkbe -, hanem azok a próbálkozások, melyek során teljesen eltévesztjük a feladványt és képtelenebbnél képtelenebb jelentésekkel ruházzuk fel a szavakat.

Elfelejtett szavakkal játsszunk

Az Abszolút elfelejtett szavak szórakoztató társasjáték (Kép: Pagony)

Győri Hanna, a társasjáték szerzője leírja a játékszabályban azt is, hogy mi inspirálta a társasjáték létrehozására: „A játékot a gimnáziumi magyar felvételik, az általános iskolai magyar tananyag és az olvasmányaim inspirálták, valamint az a régi-régi tábori játék, amelyben az Idegen szavak szótárát felcsapva kellett egy-egy szó jelentését megtippelni. Úgy éreztem, hogy a magyar nyelvnek nem is olyan régen elavult rétegei ‒ a német-zsidó polgárság, a magyar-sváb-szlovák parasztság, a monarchia közigazgatásának és katonaságának szókincse, a 18-19. századi irodalom nyelve ‒ mulatságos távolságba kerültek a 9-14 éves korosztály nyelvi regiszterétől, szinte idegen szavakká váltak. Ezek közé az abszolút elfelejtett szavak közé bekevertem pár hétköznapi idegen szót és egy maréknyi nyelvújítás korabeli kifejezést, amelyek nem honosodtak meg a mai nyelvben (ezeket dőlt betűvel jelöltem), és megfűszereztem pár régi, de nagyon kifejező közmondással őket.”

Prikulics, kacagány, dibdáb

Az Abszolút elfelejtett szavak társasjátékban 880 szóval és 110 közmondással találkozhatunk, olyanokkal, melyekkel nemcsak a gyerekek, de a felnőttek is alig találkoztak vagy már rég elfelejtették a jelentésüket. A cél ezzel természetesen nem az, hogy felmérjük a résztvevők műveltségét – és tilos csúfolódni közben egymáson, amiért fogalmunk sincs a szavak jelentéséről -, hanem az, hogy szárnyaljon a kreativitás és forogjanak az agyunk fogaskerekei, miközben jókat derülünk a megfejtéseken. Ahogy a szerző is írja: „A játékban szándékosan olyan szavak szerepelnek, amelyeket egy gyerek NEM (de sokszor egy felnőtt sem) ismer, ám ebben a játékban nem a műveltség a lényeg, hanem a kreativitás!”

Asszociációs játék, ami szerintem hatékonyan csökkenti a stresszt is, mert nincs a játék közben igazán versenyhelyzet, bár számolhatjuk a pontokat a jó megfejtésekért, de anélkül is remekül lehet szórakozni, hogy versengenénk. Játszhatjuk családilag, barátokkal, ám az útmutatóban egész osztályoknak is vannak instrukciók, úgyhogy akár magyarórán is lehet egy jó játék, ami feldobja a tananyagot. Tökéletes nyaraláshoz, kis mérete miatt simán befér a bőröndbe, és ha barátokkal fröccsözés közben játsszuk, akkor biztos, hogy nagyon vidám órákat fogunk eltölteni vele. Egyetlen hátránya talán az, hogy rendszeres használatával egy idő után már megtanuljuk a szavak, szólások jelentését, és kiegészítő kártyacsomagot nem tervez a szerző, de azért a kártyák teljes kiismeréséig rengeteg szórakoztató játék vár ránk.

Kiemelt kép: Getty Images

Olvass a gyereknek!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése