nlc.hu
Szabadidő

Kritika a Lost Daughter című filmről

Lehet egyszerre szerető anyának lenni és azt érezni, hogy eleged van a gyerekeidből?

A The Lost Daughter (Az elveszett lány) című film arról az érzésről mesél az anyasággal kapcsolatban, amiről nem szokás beszélni. Arról, hogy bármennyire szereti egy anya a gyerekeit, ő is érezheti úgy, hogy legszívesebben elmenekülne előlük, fojtogatónak tartva a szülői kötelezettségeket. Kritikánk a Velencei Filmfesztiválról.

A zseniális színésznő, Maggie Gyllenhaal pár éve egy olyan utcalányt alakított az HBO Fülledt utcák című sorozatában, aki elkezd pornófilmeket rendezni. A színésznő állítása szerint ez a szerep döbbentette rá, hogy a rendezés jobban érdekli a színészi munkánál, és az idei Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon jött el a pillanat, hogy végre bemutathatta a közönségnek az első nagyjátékfilmjét, az Elena Ferrante (Briliáns barátnőm) egyik kevésbé ismert regényéből készült The Lost Daughtert. Hogy Gyllenhaal nem hiú színésznő, jól jelzi, hogy nem magára osztotta a főszerepet, pedig Ledanál nehezebb és hálásabb színészi feladatot elképzelni is nehéz. Gyllenhaal azonban nem akarta megosztani a figyelmét a rendezés és a színészkedés között, teljes egészében uralni akarta az alapanyagot, és szerencsére arra is rájött, hogy legyenek bármilyenek is a kvalitásai, Leda szerepe nála egy valamivel idősebb nőért kiált.

Ahhoz képest, hogy elsőfilmes, elképesztő színészgárdát toborzott maga köré. A főszerepet a karakter idősebb korában az Oscar-díjas Olivia Colman alakítja, míg fiatalon Jessie Buckley, mellékszerepekben pedig feltűnik még a filmben Dakota Johnson, Ed Harris, Paul Mescal, valamint a rendező férje, Peter Sarsgaard is, Gyllenhaal pedig egyáltalán nem hálátlan: itt minden szerepben van valami karakteres és emlékezetes. Nem pazarolja el a sztárjait, hanem használja őket, és meglepően magabiztos kézzel vezényel le egy olyan filmet, amiben cselekmény szintjén nagyon kevés történik, a lényeg ugyanis a karakterépítésen van. A Lost Daughter tehát az angolszász filmes sajtó szakkifejezését idézve vérbeli character piece (magyarosan: karakterdráma), és Leda szerencsére valóban egy olyan karakter, akinek megismerésére megéri rászánni két órát az életünkből.

Olivia Colman a Lost Daughterben

Olivia Colman a Lost Daughterben

A nő, akit nem ismerünk

Leda irodalomprofesszor, aki egyedül érkezik Görögországba, egy kissé félreeső, elhagyott partszakaszra, ahol élvezi az apartmanja és a tengerpart csöndjét, időnként pedig dolgozik is egy keveset az egyetemi munkáján. Az idill akkor törik meg, amikor egy gazdag és népes család berongyol Leda kedvenc partjára, a ricsajukkal és a nyüzsgésükkel pedig kizökkentik és felidegesítik őt. Az már rögtön látszik, hogy valamiért Leda különösen nagy érdeklődést tanúsít a família fiatal anyukája, Nina (Dakota Johnson) iránt, aki látszólag nehezen bír a makacs kislányával. Aztán a kislány egyszer csak elveszik a parton, mindenki keresni kezdi, és pont Leda lesz az, aki megtalálja, és visszaviszi a halálra rémült édesanyjának. Innentől kezdve kialakul egy kapcsolat közte és az elsőre kissé negatív színben feltűnő család között, és az is hamar világossá válik, hogy Nina valamiért emlékezteti hősünket a fiatalkori önmagára.

Itt a film kettéválik, és bár a fő szál mindig a Görögországban nyaraló Leda marad, fontos mellékszálként bepillanthatunk a nő múltjába is, amikor a lányai nagyjából annyi idősek voltak, mint most Nina gyereke, ő pedig küzdött azzal, hogy egyszerre álljon helyt odahaza feleségként és anyaként, és az egyetemi kutatómunkájával is érjen el eredményeket. Gyllenhaal első ránézésre nagyot kockáztat azzal, hogy a fiatal Leda szerepét Jessie Buckley-ra osztotta, ugyanis a színésznő egyáltalán nem hasonlít Olivia Colmanre, és pont ez a film a jó példa rá, hogy a színészet sokkal több a fizikai hasonlóságnál: Buckley tökéletesen veszi le Colman Ledaját, apró gesztusokból, nézésekből érezzük, hogy ez a két nő ugyanaz, még ha éppen az életük másik szakaszában is járnak éppen. A flashbackek itt egyáltalán nem feleslegesek, sőt nagy szükség van rájuk, hiszen részben ezeknek köszönhetően értjük meg az idősebb Leda időnként furcsa viselkedését.

Kritika a Lost Daughter című filmről

Olivia Colman, Maggie Gyllenhaal és Dakota Johnson a 78. Velencei Filmfesztiválon (Fotó: Marc Piasecki/Getty Images for Netflix)

Kérdések

Nagyon nem egyszerű feladat felépíteni egy olyan filmet, melynek a főszereplője egy kiismerhetetlen figura. Itt a Velencei Filmfesztiválon is láttam idén nagynevű rendezőt, aki ebbe a feladatba belebukott, azonban Maggie Gyllenhaal vette az akadályt. Nem értjük, hogy miért lopja el Leda a babát Nina kislányától, ahogy sokáig azt sem, hogy miért utasítja vissza a jóképű gondnok (Ed Harris) finom és kedves közeledését, sőt az is rejtély számunkra, hogy miért olyan ellenséges az emberekkel. Olivia Colman alakításában és Gyllenhaal érzékeny rendezésében azonban Leda végig nagyon emberi marad, a keménysége és az érzéketlensége mögött mindig megjelenik a sebezhetősége is, és szép lassan kiderül számunkra, hogy Nina személyén keresztül egy fiatalkori traumáját éli át újra, egy olyan drámai pillanatot, amikor egy súlyos választás elé állította saját magát, és választott a gyerekei és a karrierje között. Gyllenhaal pont annyira enged közel és pont annyira tart távolságot a főhősétől, hogy ne ítélkezzen fölötte, ugyanakkor több legyen rideg, külső megfigyelőnél és megmutassa az igazi embert. Eközben pedig okos kérdéseket szegez felénk, de sosem túl direkten. Rossz anya az, aki azt szeretné, hogy az emberek ne elsősorban anyaként gondoljanak rá? Rossz anya az, aki néha úgy érzi, legszívesebb elmenekülne a gyerekeitől? Rossz anya az, aki időnként kétségbeesik, mert úgy érzi, képtelen bármilyen befolyással lenni a gyerekei viselkedésére? Rossz anya az, akinek nem hiányoznak a gyerekei, amikor nincs velük?

Az anyaság mellett ráadásul a film egy másik fontos kérdést, a menopauzát is előveszi, és megmutatja, milyen hatással van egy Leda-korú nő életére, márpedig ez nem az a téma, amivel gyakran találkozhatunk a filmvásznon. Az elveszett gyerek története lenyűgözően komplex, ellentmondásokkal teli és az ellentmondásaitól nem megijedő dráma, ami nem fél azt mondani a nézőinek, hogy a nehéz kérdésekre nincsenek könnyű válaszok, és nem kell mindig, minden kérdésre tudnunk a választ, és vigyázzunk, hogyan ítélünk meg valakit. Maggie Gyllenhaal rendezői debütálása csupa finomság, játékosság és ínyenc csemege az érzelmileg komplex filmek szerelmeseinek, ami után a néző feje tele lesz kérdésekkel, melyek még napokkal a film befejezése után is foglalkoztatni fogják.

A Lost Daughtert a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon láttuk. A világ legtöbb országában a Netflixen lesz látható december 31-től, de azt még nem tudjuk biztosan, hogy Magyarországon is a Netflix mutatja-e be.

Olvasnál még filmekről az nlc-n?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése