nlc.hu
Szabadidő

Kritika a Spencer című filmről

Nem Kristen Stewartot láttam a filmben, hanem Diana hercegnőt – Megnéztem a Spencert

Óriási visszhangja volt, amikor kiderült, hogy az imádott Diana hercegnő szerepét a megosztó személyiséggel rendelkező Kristen Stewartra bízták. Az első előzetes megjelenésekor a kétkedők már visszafogták magukat, maga a film pedig végképp el fogja őket hallgattatni. Kritikánk a Velencei Filmfesztivál világpremierjéről.

Diana hercegnőről már rengeteg film készült, azonban valamiért egyiknek sem sikerült komolyabb sikert elérnie annak ellenére sem, hogy maga Diana máig őrzi rendkívüli népszerűségét, és bőven van annyi rajongója szerte a világon, hogy sikerre vigyenek egy ilyen produkciót. Ennek oka elsősorban az, hogy egyrészt a korábbi filmek többnyire nem sok művészi értéket felmutató, olcsó tévéfilmek voltak, másrészt mostanáig egyetlen alkalommal sem sikerült találni olyan színésznőt Diana szerepére, akinek a neve hallatán felkapta volna a fejét a világ. Ezúttal azonban minden összejött, ráadásul egy olyan rendező állt a projekt mellé, aki a Jackie című filmjével már bizonyította, hogy kiváló érzéke van a magánéleti krízisben lévő világhírű nők életének bemutatásához.

Pablo Larraín bizonyos szempontból tartja magát a Jackieben lefektetett alapelveihez, vagyis továbbra sem akart egy születéstől a halálig végigkísérő biopic-et letenni az asztalra, inkább kiválasztott egy lélektanilag/dramaturgiailag fontos szakaszt a hőse életéből, és ennek a rövid időszaknak a bemutatásán keresztül próbál hiteles portrét rajzolni az alanyáról. Diana hercegnő esetében ez néhány napot jelent karácsonykor abban a kritikus időszakban, amikor Diana és Károly kapcsolata már végképp megromlani látszott, a hercegnő pedig már egyre kínkeservesebbnek tartotta, hogy a férje által megalázva kell magát tartania a királyi család szigorú tradícióihoz, és mindenhez jó pofát kell vágnia. A film nagy része a família sandringhami birtokán játszódik, ahol a királynő maga köré gyűjti a szűkebb családját, hogy együtt töltsék az ünnepi időszakot.

A Spencer nemzetközi plakátja.

A Spencer nemzetközi plakátja.

Gúzsba kötött szabadság

A Spencer már rögtön a nyitó képsorával megadja az alaphangot. Katonákat láthatunk, akik katonai teherautók konvojában, katonás rendben szállítják a Sandringham birtokra az alapanyagokat a királyi család ünnepi falatozásaihoz, amit katonás rendben a konyhai stáb vesz át tőlük. Ezzel párhuzamosan a Porschejét egyedül vezető Diana-t nézhetjük meg, amint térképpel a kezében sikerül eltévednie az angol vidéken, és jobb híján egy út menti kávézóban áll meg helyreigazítást kérni, a helyiek nem kis megdöbbenésére. A katonás rend és a tradíciók követése már az első jelenetben is éles kontrasztban áll a hercegnő szabad, a merev szabályokat nehezen viselő, szétszórtabb természetével, és ez később csak tovább fokozódik. Amikor a gyerekeivel először beszélget a filmben, már akkor kiderül számunka, mi baja pontosan a királyi családdal. Egy szellemesen megírt monológban elmondja, hogy ugyan az iskolában múlt, jelen és jövő időt tanítanak, a királyi család ebből csak az első kettőt ismeri, és még ez a kettő is összemosódik náluk.

Diana akkor veszti el szinte teljesen a kontrollt, amikor kiderül, hogy Károlytól pont ugyanolyan gyöngysort kapott ajándékba, amilyet Camillanak is vett, ráadásul a férje arról is gondoskodik, hogy Diana egyetlen bizalmasát, az öltöztetőjét pont az ünnepek idején cserélje le, hogy a hercegnőnek még annyi alkalma se legyen valakivel őszintén kibeszélni a problémáit, mint eddig volt. Pablo Larraín filmjének a címe nem véletlenül lett Spencer, ugyanis azt a folyamatot mutatja be, amint a hercegnő lélekben kezd elszakadni a királyi családtól, és a gyökereiben próbál kapaszkodót találni, mert a krízisben úgy érzi, lassan elveszíti önmagát.

Igazság és mese

Aki egy realista drámára számít a Spencertől, azt ki kell ábrándítanom: a film kezdő kiírása szerint ugyanis ez

egy igazi tragédián alapuló mese

, vagyis a filmkészítők meg sem próbáltak törekedni arra, hogy teljes hitelességgel kövessék ennek a pár napnak a történéseit. Ez már csak azért sem lett volna lehetséges, ugyanis bármennyi kutatómunkát végeztek, a család sajnos – de érthető módon – elzárkózott előlük, és nem meséltek nekik arról a hétvégéről, így sok volt a homályos folt, amit az alkotóknak a fantáziájukkal kellett befoltozniuk. Nyilvánvalóan Vilmoson és Harryn kívül ma már senki sem tudja, miről beszélgetett velük az anyjuk akkor este a gyerekszobában, ha pedig ők nem mondják el, akkor ki kellett találni. Így kerültek bele olyan pillanatok, mint amikor Diana úgy érzi, hogy megpillantja Boleyn Anna szellemét a szobájában (a kettejük sorsa közti hasonlóság igencsak szemet szúró), vagy amikor egy látványos zenés montázsban gyakorlatilag egy ének nélküli, drámai zenés táncbetétet kapunk a táncoló Dianával, akinek szabadság iránti vágyát azzal is hangsúlyozzák, hogy a film jó részét free jazzre emlékeztető zenével kísérik . Hasonló pillanat az is, amikor kimenti a két fiát a vadászat kötelezettsége alól egy drámai, nyilván túlzó, mégis nagyon filmszerű pillanatban. Pablo Larraín filmje olyankor a legjobb, amikor hagyja szárnyalni a fantáziáját, és a tények követése helyett megpróbál a maga módján igazságot szolgáltatni Diana-nak, vagy épp felvázolja azt, hogy milyen élet várhatott volna rá, ha korábban mer lépni. Emiatt biztosan rengetegen lesznek a királyi család hű hívei közül, akik haragudni fognak az alkotókra, de úgy gondolom, az alkotók amúgy is számoltak ezzel.

Kristen Stewart a Spencer velencei vörös szőnyeges premierjén (fotó: Profimédia)

Kristen Stewart a Spencer velencei vörös szőnyeges premierjén (fotó: Profimédia)

Amikor túlmagyarázzák

Persze nemcsak a vadítóan filmszerű pillanatok jók a Spencerben, hanem az apró megfigyelések, a családi tradíciók részletekbe menő bemutatása is. Imádni valóan abszurd, hogy minden birtokra érkező vendég súlyát megmérik érkezéskor a bejáratnál, és az elvárás az, hogy három nappal később legalább másfél kilóval nehezebben hagyja ott a házat, mert ezzel bizonyítja, hogy jól érezte magát karácsonykor. Hasonló pillanatokból és ügyes kis megfigyelésekből bőven akad a filmben. A mozi szíve-lelke azonban Kristen Stewart, aki teljesen elveszik Diana szerepében. Mindig is kiváló színésznőnek tartottam, bár kétségtelenül van egy-két manírja, ami sok szerepében visszaköszönt korábban. Ezeknek a Spencerben nyomát sem láttam, pillanatok alatt kapcsolt át az agyam arra, hogy a vásznon nem Kristen Stewartot, hanem Diana hercegnőt nézem. A lélektani mélyrepülést ugyanolyan hitelesen adja vissza, mint Diana végtelenül kedves személyiségét, bár a drámai alaphelyzet miatt itt az előbbiből jóval többet láthatunk, mint az utóbbiból. Stewart kiváló a teátrálisan nagy pillanatokban, és a kicsiny, intim momentumokban egyaránt: az egyik kedvenc jelenetem az volt, amikor az éjszaka közepén felkeltette a gyerekeit, hogy soron kívül, a család többi tagját kihagyva adja át nekik a karácsonyi ajándékát. Vicces, megható, őszinte és emberi képsorokat láthattam, és ilyenből nem egy akad a filmben.

Az egyetlen problémám a Spencerrel az volt, hogy a rendező, Pablo Larraín és a forgatókönyvíró, Steven Knight talán nem bíztak eléggé az alapanyagban és a sztárjukban, ezért jócskán túlírták a filmet. Stewart kiválóan játszik, de ők nem elégedtek meg azzal, hogy eljátssza Diana szenvedését, hanem szavakba is öntötték neki azt, így nekik köszönhetően Diana egyszerűen túlbeszéli a filmet, nemcsak megmutatja, hanem el is mondja az érzéseit, sőt még azt is megengedik maguknak, hogy időnként maga értelmezze a saját sorsát a nézők számára. Talán nemcsak magukban, hanem a nézőik intelligenciájában sem bíztak eléggé? Ettől a túlbeszéltségtől és túlmagyarázottságtól a Diana időnként kissé fárasztóvá válik, de szerencsére mindig jön egy-egy varázslatos jelenet, ami átmenti a holtpontokon. A Spencerben benne volt egy nagyszerű film lehetősége, és ha ez nem is jött össze, jó filmnek bátran merem nevezni, Kristen Stewart pedig egyszerűen tökéletes Diana.

A Spencert a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon láttuk. A magyar mozikban novemberben lesz látható.

További szuper filmekről az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése