Koltai Róbert interjú

Egzotikus paradicsomra hasonlít Koltai Róbert kertje, banánpálmákkal és fügefákkal van tele. Ebéd előtt érkezem. Nem ám üres kézzel: széles mosollyal adom át a színésznek és rendező élettársának, Gaál Ildikónak az aznap reggel készített, fügével töltött, mákba forgatott gombócaimat (a recept a cikk végén található).

Remélem, ízleni fog!

K.R.: Mutasd csak! Ez jól néz ki! Alig várom, hogy megkóstoljam!

A színpadon az egyszerűség a mottód. Ez az ételekre is igaz?

K.R.: Igen, csak semmi fakszni. A kedvencem a káposztás tészta és a bableves, aminek csak a levét eszem meg, a babot sosem.

Koltai Róbert és Gaál Ildikó otthonában (Fotó: Lakos Gábor)

Itthon ki főz szívesebben?

K.R.: A szívesebben szót el is hagyhatjuk. Egyértelműen Ildi főz.

G.I.: Azt azért hadd meséljem el, hogy Robi a karantén ideje alatt tanult meg sajtot reszelni!

K.R.: Ebből kifolyólag volt is komoly sikerélmény, lenyúztam a bőrt az ujjamról és a sajt is egyben maradt. Akkor vettem észre, hogy egyszerűen fordítva használom a reszelőt.

Sosem voltál magadra utalva, ami az ételkészítést illeti?

K.R.: Nem vagyok egy gourmand.

G.I.: Rántottát Robi régen tudott csinálni és virslit is, azt mondjuk inkább betette a mikróba és megvárta, ameddig pukkan.

Milyen filmbéli emlékek fűznek a gombócevéshez?

K.R.: Ha gombóc, akkor Indul a bakterház! Emlékszem, hogy a film híres gombócos jelenetéhez a kellékes felkutatott egy ősrégi kukoricagombóc-receptet 1514-ből, a Dózsa-féle parasztfelkelés idején kiadott szakácskönyvből, ami viszont annyira rettenetes volt, hogy szó szerint összeragadt tőle a szájunk. Egyszerre kezdtünk belőle falatozni és egyszerre is kaptunk szájzárat. Betonkeményre kötött a nyálunk alatt, hát majdnem ott fulladtunk meg! Főleg azok, akiknek egy kis orrsövényferdülésük volt. Most ez így vicces persze, de akkor komolyan aggódtunk, hogy senki ne haljon ott meg. Első nap emiatt le is kellett állítani a forgatást, mert egyszerűen nem tudtunk megszólalni a kamera előtt. Másnapra már krumpligombóc készült, ami viszont nem volt finom. Mindegy, akkor mi nem is a Séfek séfe zsűrije voltunk, nem az volt a dolgunk, hogy kritizáljuk. Azt meg kellett enni és el kellett játszani a jelenetet. Így sikerült is elénekelni a Megy a gőzöst és a Szeretik a tik a meggyet.

Koltai Róbert a mai napig emlegeti a gombócdobálós jelenetet (Fotó: Lakos Gábor)

Ezen a ponton még nem volt vége a megpróbáltatásoknak. Mi történt a gombócdobálós jelenetben?

K.R.: Elmúlt három hét, és következett az utolsó jelenet felvétele. A gombóchajigálás. A kukoricamálés bazi nagy gombócokat – azt hiszem, a regényben is ez volt a neve –, a kellékes lefagyasztotta, mert az az ötlete támadt, hogy remekül lehet a kemény gombócokat dobálni. Gondolta, hogy ha már nem ízlett, hajigálni még jó lesz. A jelenet elpróbálása után arról beszéltünk, hogy nem fogjuk erőből dobálni egymást, mert olyan bitang kemények, hogy akár komoly baleset is lehet a vége. A jelenet végén a bakterház összedől, így azt is elpróbáltuk, hogy a végszóra én, a bakter, kiszaladok a díszletből, mert a robbantás miatt csak egyszer tudtuk ezt a részt felvenni.

A tízpercesre tervezett gombócdobálásból aztán végül csak két perc lett, mert a bakterházat idő előtt felrobbantották.

K.R.: Igen, így esett. Mi tényleg nagyon vigyáztunk egymásra, kivéve szegény Olvasztó Imrét. A drága gyerek elbújt egy hatalmas vájdling gombócrettenettel az asztal alá, és csinált magának egy lőszerraktárat a gombócokból. Amikor legalább nyolc perc lett volna még hátra a jelenetből, akkor kiugrott, és tíz centiről tiszta erőből belevágta a jobb szemembe ezt a betonkemény izét.  Összevissza szaladgáltam a fájdalomtól, mígnem kiszaladtam a díszletből.

Fotó: Lakos Gábor

A műszak csak erre várt, azt hitték, ideje robbantani, mert hát látták, hogy kiszaladtam. Dőlni kezdett a bakterház. Porfelhő, odabent pánik – ugyanis nem volt megbeszélve, hogy ebből a pozícióból hova meneküljenek. Élet-halál harc kezdődött, mert nem volt idejük fedezékbe húzódni. Szerencsére mindenki ép bőrrel megúszta. A nagy ijedtség után elindultunk busszal Soroksár felé. Hajnalban arra keltem, hogy a mellettem ülő Olvasztó Imre megszólalt: „Jaj, Robi bácsi, ne tessék haragudni, nem gondoltam, hogy fájni fog!”

Több mint 25 év után jöttél el a kaposvári Csiky Gergely Színháztól, hogy filmeket rendezhess. Nehezedre esett ez a döntés?

K.R.: Eleinte igen, mert vissza kellett mondanom az Éjjeli menedékhely című darab rám osztott szerepét. Szerencsére Ascher Tamás rendező nem orrolt meg rám. Teljes gőzzel a filmezésnek kezdtem élni és ez jó döntésnek bizonyult. Megkaptam például a XVIII. Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál életműdíját. Hozzáteszem, nekem a hazai és külföldi közönség szeretete minden díjnál többet ér. A Kossuth-díjról már teljesen lemondtam, valamiért sosem ítélte nekem a bizottság.

Olyan kultikus filmekben játszottál, mint az „Egészséges Erotika”, a „Csapd le csacsi”, a „Csocsó” vagy épp az imént említett „Indul a bakterház”, rendezőként pedig több közönségsiker is fűződik a nevedhez, mint például „A miniszter félrelép” vagy a „Sose halunk meg”, amit jelenleg musical formájában színpadon is láthat a közönség. Mostanában is nagyon elfoglalt vagy?

K.R.: Az elmúlt hónapokban sorra követték egymást a színházi bemutatók, egy pillanatig nem unatkozom. Gyakorlatilag minden napra jut előadás, fellépés vagy Ildivel kétszemélyes előadói est. Tegnap például Alsózsolcán mutattuk be a közönségnek a „Végszót adok-veszek” című könyvünket. Ildi rögzítette a jegyzeteket a „Sose halok meg? – Az első 75” című könyvemhez is.

Fotó: Lakos Gábor

Mesélj el ebből egy történetet, ami igazán jellemző rád!

K.R.: Igazán? Rám? Megvan! A Színművészeti Főiskolás koromban nyaranta eljártam dolgozni, mert kellett a pénz, és színházba játszani nem hívott a kutya se, ezért az egyik nyáron az üvegesekhez álltam be cipekedni. Ők persze nem hitték el, hogy színésznek készülök. Vittük a nagy táblákat ide-oda, de ha emelni kellett, az erős és tapasztalt segédmunkások mellett én labdába sem rúghattam. Gúnyoltak is eleget: A Művész Úr! Na, majd én megmutatom, gondoltam, és amikor a Mester utcai Közgáz előtt állt meg az autó (ahová anyukám járt egykor, és ő jutott az eszembe), én is a kocsi végébe álltam. Kezembe adták a hatalmas üveglapokat, és én meggörnyedve elindultam a járókelők között az ajtó felé. Néhány lépés után azonban kioldódott a madzag, ami a két számmal nagyobb munkásnadrágomat tartotta, és a gatya csúszni kezdett lefelé. Megállt a forgalom. A járókelők röhögése még ma is a fülemben cseng. Azóta is gyakran érzem magam így az életben, a színpadon vagy a kabaréban: mindkét kezemmel fogom a nehéz üvegtáblákat, vigyázok, hogy el ne törjenek, miközben a gatyám lassan a bokámra csúszik, és kilátszik az ülepem.

Engedd meg, hogy én most a fügével töltött, mákba forgatott gombócot adjam a kezedbe. Jó étvágyat kívánok hozzá!

K.R.: Te, ez isteni finom! Én ilyen finom gombócot még nem ettem! Holnap mit főzöl?!

Fotó: Lakos Gábor

Fügével töltött, mákba forgatott „hamis” szilvásgombóc

Hozzávalók:

·      1 kg sütni való krumpli

·      30-40 dkg búzaliszt

·      2 evőkanál vaj vagy más zsiradék

·      só

A töltelékhez:

·      15 szem füge

·      4 evőkanál méz

A forgatáshoz:

·      10 dkg darált mák

·      10 dkg porcukor

Elkészítése:

Egy nagy lábosban forraljunk sós vizet. A kész tésztát vastagon lisztezett deszkán nyújtsuk 3-4 mm vastagra, és vágjuk kockákra. Egy nagy, konyhai fecskendővel nyomjunk a füge közepére egy kevés mézet. Tegyük a gyümölcsöt a tészta közepére, óvatosan fogjuk össze úgy, hogy sehol se tudjon kifolyni belőle semmi, majd tegyük a gombócokat a forró vízbe. Ha a gombóc felúszott a víz tetejére, el is készült. Szedjük ki lyukas lapáttal, és hagyjuk kissé megszáradni, majd forgassuk bele a cukros mákba.

Fotó: Lakos Gábor